Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze

| 2023. 07. 19. | 19:41:00
Hosszú ideje beteg volt.
Elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hetvenhat éves korában elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező és színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – tudatta a Nemzeti Színház július 19-én az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a Balázs Béla-díjas művészt, aki 2012-ben vonult végleg vissza a színházi világtól, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után szerdán Budapesten érte a halál. Balázsovits Lajos temetéséről később intézkednek.

Balázsovits Lajos 1946. december 4-én született Nagykanizsán.

1965 és 1969 között végezte el a Színművészeti Főiskolát, 1968-ban, még főiskolásként állt először kamera elé Makk Károly Isten és ember előtt című filmjében. Ezt 1969-70-ben számos szerep követte: Mészáros Márta Holdudvar című alkotásában játszott Kovács Kati partnereként, akivel Jancsó Miklós Fényes szelek című filmjében is együtt szerepelt. A Sára Sándor rendezte Feldobott kőben, majd Jancsó Égi bárányában, Mészáros Márta Szép lányok, ne sírjatok! és Rózsa János Bűbájosok című filmjében is játszott.

Az 1970-es évek elején a világhírű olasz rendező, Luchino Visconti szemelte ki Tadzio szerepére (Halál Velencében, 1971). A szerepet ugyan egy, a figurához korban közelebb álló tizenéves svéd színész kapta meg, de Visconti támogatásával külföldi bemutatkozási lehetőséget kapott, 1974-ben Liliana Cavani olasz filmrendezőnő Milarepa tibeti jógiról készült filmjének főszerepét játszhatta el. A fiatal színészt a magyar rendezők gyerekfilmekben is előszeretettel foglalkoztatták, játszott Kovács András Staféta (1971) és Palásthy György Hahó, a tenger! (1971) című filmjében és számos tv-filmben.

Jancsó Miklóssal folytatott együttműködése sem szakadt meg. A 19. századi agrárszocialista mozgalmak idején játszódó Még kér a népben (1972) és a Gyurkó László drámája alapján készült.

Szerelmem, Elektrában (1974) is játszott. Nagy nemzetközi visszhangot váltott ki 1976-ban bemutatott közös eposzuk, a Magánbűnök, közerkölcsök, amelyet az 1976-os cannes-i filmfesztiválra az egyik olasz versenyfilmként neveztek be. A mayerlingi tragédiáról szóló, a szexualitás ábrázolásában akkor merésznek számító alkotást Olaszországban pornográfia vádjával egy időre be is tiltották, és bíróság elé idézték a producert és a rendezőt. Magyarországon csak a nyolcvanas évek végén mutatták be, de a legenda szerint a jugoszláviai vetítésekre autóbuszos kirándulásokat szerveztek a dél-magyarországi településekről, nem utolsósorban a Rudolf trónörököst alakító Balázsovitsért. A magyar rapszódia (1978) és az Allegro barbaro (1979) című Jancsó-művekben, majd az 1987-es Szörnyek évadjában is láthatta a közönség.

Ő alakította Kalmár tanár urat a Zsurzs Éva rendezte, négyrészes Abigél című televíziós filmsorozatban 1978-ban. Rényi Tamás Élve vagy halva (1980) című történelmi kalandfilmjében Noszlopy Gáspár alakját formálta meg. Szerepelt Szabó István Oscar-díjra jelölt művében, a Bizalomban (1980) és Fábri Zoltán Requiemjében is (1981). A filmszerepekkel elhalmozott művész színházi pályafutása 1968-ban a Madách Színházban kezdődött, majd 1974-től a Vígszínházban folytatódott. 1979-ben csatlakozott a Magyar Filmgyártó Vállalat (Mafilm) színtársulatához. 1982-ben visszatért a Madáchba, 1991-ben pedig a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1990-92-ig a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. A korábban lírai alkatú, idővel karakterszínésszé vált művész életében a filmezést - bár Jancsó szerepajánlatait továbbra sem utasította vissza - végül csaknem teljesen háttérbe szorította a színpad, amikor 1992-ben nemzeti színházi tagságát a Játékszín igazgatói székére cserélte fel; 2012-ig igazgatta a teátrumot, amelynek éléről húsz év után távoznia kellett, mert a színház állami támogatását megvonták, majd magánkézbe adták. Elnyerte 1969-ben a magyar filmszemle díját, 1982-ben kapta meg a Balázs Béla-díjat, 1987-ben az érdemes művész címet, 2015-ben Örökös Tagságot kapott a Halhatatlanok Társulatában. 2022-ben, Haumann Péter helyére választották meg a nemzet színészévé.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Az esemény névadó támogatója, a BorsodChem 150 fővel vett részt az eseményen.
Időközi: visszavágna a Fidesz Hajdúhadházon
Időközi: visszavágna a Fidesz Hajdúhadházon
Két induló lesz a májusi választáson, amelyet a Mi Hazánk és a TISZA szavazói is eldönthetnek.
Két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából
Két magyar diplomatát kiutasítanak Ukrajnából
Bekérették Magyarország kijevi nagykövetét.
Kiderült, mikor lesz XIV. Leó beiktatási szertartása
Kiderült, mikor lesz XIV. Leó beiktatási szertartása
Az eseményre számos világi és vallási vezetőt meghívtak.
Bárki véleményezheti a KRESZ-tervezetet
Bárki véleményezheti a KRESZ-tervezetet
Eddig több mint 700 észrevételt, javaslatot dolgoztak fel.
Szijjártó: ukrán kémeket utasítunk ki
Szijjártó: ukrán kémeket utasítunk ki
A kormány nem tűri tovább a hazánkkal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – mondta.
Dobrev Klára indul a DK elnöki posztjáért
Dobrev Klára indul a DK elnöki posztjáért
A választást május 28. és június 1. között online folytatják le.
Az új pápa már járt Magyarországon
Az új pápa már járt Magyarországon
Ferenc pápa delegációjának tagja volt.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Tokajban lelőttek egy ukránnak vélt drónt
Titkosszolgálati harc zajlik?
Először választottak amerikai pápát
Először választottak amerikai pápát
Robert Francis Prevost XIV. Leó pápa néven fog uralkodni.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
Hirdetés
Hirdetés
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
A közfoglalkoztatás nem zsákutca, hanem ugródeszka is lehet, ha jól szervezik – bizonyítja a pocsaji modell.
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Az esemény névadó támogatója, a BorsodChem 150 fővel vett részt az eseményen.
Hirdetés
Gazdaság
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Száj- és körömfájás: Szlovákia nem lazít
A betegség terjedésének veszélye továbbra is fennáll - közölték.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés