Terror: a profik csak ezután jönnek

Terrorral búcsúzott 2016 és terrorral indult 2017 – jelentette ki Földi László biztonságpolitikai szakértő, a polgári titkosszolgálatok volt főigazgató-helyettese a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
A berlini merénylő azért nem utasították ki, mert nem voltak meg az eredeti, tunéziai okmányai, miközben már eleve így érkezett Európába – mondta Földi.
Úgy vélte: ha valahol felmerül a terrorcselekmény gyanúja, a titkosszolgálat akkor jár el helyesen, ha az adott illetőt azonnal kivonja, nem várják meg, míg elkövet valamit. Ha esetleg hibázik a titkosszolgálat, akkor is a többség érdekeit védi, még akkor is, ha „belecsúsznak a hálóba néha őrültek, akik csak beszélnek dolgokról, de nem akarják elkövetni azt”.
Az igazi profik azonban még el sem indultak. Akik eddig terrorakciót követtek el, amatőr játékosok.
A kiképzett katonatisztek, operatív tisztek dolga ma még az, hogy elhelyezkedjenek, felmérjék a terepet, hálózatot szervezzenek különböző feladatokra különösen az itt élő másod-harmadgenerációs bevándorlók leszármazottai körében. Amikor ez megvan, akkor fognak elindulni – vázolta fel Földi László.
Egymással összehangolt támadások lesznek, és az eddigieknél nagyobb hatásfokkal fogják végrehajtani azokat – prognosztizálta.


















