Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő hangsúlyozta: Európa vagy fellép és kőkeményen végrehajtja az európai érdekeket, vagy sokkal nehezebbé válik a helyzete, mint amilyen eddig volt.
A biztonságpolitikai szakértő hangsúlyozta: Európának lépnie kell, s ahogy a magyar miniszterelnök mondta: nem a virágok és a plüssállatok jelentik a megoldást. Az első 24 órában lehet sírni és gyászolni, de azután lépni kell. Európa a 24. óra utolsó perceiben van, vagy fellép és kőkeményen végrehajtja az európai érdekeket, vagy sokkal nehezebbé válik a helyzete, mint amilyen eddig volt.
Nógrádi György hozzátette: Németországban ősszel lesz a tartományi választás, s Merkel pártja jelenleg húsz százalék alatt áll, mert az embereknek elege van. Merkel most is azt mondta, hogy megérti az embereket, de a biztonságpolitikai szakértő szerint neki nem megértenie, hanem cselekednie kell.
Két vidéki banda csapott össze.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.27)