Hirdetés
Most megy
Ekkortól pályázhatnak a vállalkozások elektromos autóra
Személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz vásárlását támogatják.
Mikulás a Kortaportán
A debreceni tanyára érkezik a nagyszakállú.
DSZC-Eötvös DSE: sikerre siker
A felnőttek és az U15 A csapat is remekül szerepelt.
Két kutyát mentettek ki a berettyóújfalui tűzből
Egy családi ház egyik szobája égett.
Egy debreceni és egy nánási is a Nemzet Gazdásza címet viselheti
Maradandót kell alkotni az elismeréshez.
Tíz százalékkal emelkedik az olimpiai jutalom
Párizsban már magasabb összegért küzdhetnek a magyarok.
Átadták az új vásárcsarnokot Berettyóújfaluban
Csaknem 700 négyzetméteren kínálhatják portékáikat az árusok.
Két autó ütközött a 42-esen, Biharkeresztesnél
A 54-es kilométernél történt a baleset.
Taroltak a debreceni gimnazisták az országos versenyen
Angol nyelven kellett vitázni.
Helyben járó
Támogatott tartalom
Campus
Felújíttatná noszvaji kutatóházát a Debreceni Egyetem
Várják az ajánlatokat.
Óvodai nevelők képzése indulhat Hajdú-Biharban
A Debreceni Egyetem és három szakképzési centrum működik együtt.
A tilalmat részben feloldották, de a maszkviselés továbbra is kötelező Debrecenben
December 6-tól ismét lehet látogatni a betegeket.
Szervátültetés: Debrecenben végezték a 12 ezrediket
Magyarországon is a legnagyobb számban vesetranszplantációt végeznek.
Debrecen és Miskolc 1200 önkéntesre számít
A 2024-es Európai Egyetemi Játékokon kulcsfontosságú feladataik lesznek.
Így lehetne javítani egyes gyógyszerek hatékonyságát
A módszert a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán dolgozták ki.
Bűn
Elütött egy kerékpárost Szoboszlón, majd elhajtott
Szemtanúkat keres a rendőrség.
Konyhakéssel többször megszúrta ismerősét Bocskaikertben
A rendőrség lezárta a nyomozást.
Lefoglaltak egy kamiont a biharkeresztesi rendőrök
Nagykerekinél akarta elhagyni az országot.
A rendőrökkel és a bírónővel is gúnyolódott a rendőrgyilkos
Feldühítette a bírónőt, aki elnapolta az ülést.
Debreceni lányokat vert át a 18 éves „tehetős befektető”
Azt mondta, megforgatja a pénzüket.
Sport