deac.hu
2020.12.02. 20:50
A fél csapat hiányzott a hajdúságiaknál.
Kétszeres hosszabbításban maradt alul a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A 5. fordulójából pótolt bajnokin az EGIS Körmend ellen. A több sebből vérző hazaiakon nem látszott, hogy kis híján a fél csapat hiányzott, így is óriási csatára kényszerítették a bajnokesélyes vasiakat.
A találkozó napján vált biztossá, hogy Moody és Polyák sérülése is súlyosabb, mint korábban tűnt, előreláthatóan mindkettőjükre több hét kihagyás vár. Ugyan játékra jelentkezett Somogyi és Drenovac, de a pálya szélére visszatérő Kovács Adrián vezetőedző így sem számíthatott hat játékosára.
A rendkívül fordulatos, izgalmas összecsapáson a végjáték ráadásában a Körmend volt higgadtabb, így felülkerekedett a debrecenieken, akiket a körülmények tükrében nem érhet szemrehányás a vereségért.
DEAC–KÖRMEND 83-87 (16–24, 20–15, 13–18, 24–16, 5–5, 5–10)Kovács Adrián: – A játékosaim mindent letettek az asztalra, hogy ez a mérkőzés meglegyen, a szívünk is a helyén volt, de a végén már a lábaink nem vittek, és a fejek nem működtek. Büszke vagyok a csapatomra, okosan játszottunk, agresszívak voltunk, megvolt az intenzitásunk, de sajnos ilyen ez a sport. A következő hetek maximális prioritása, hogy sérülések nélkül vészeljük át a sűrű menetrend okozta sorozatterhelést.
Ziga Mravljak: – Nehéz, fizikális küzdelem volt mindkét csapat számára, melyet bárki megnyerhetett volna. Tudtuk, hogy a DEAC nincs egyszerű helyzetben, de mi sem voltunk, hiszen napok óta úton vagyunk, és feszített tempóban játsszuk a mérkőzéseket. Büszke vagyok a fiúkra, hiszen óriásit küzdöttek azért, hogy a végén a mi oldalunkra billenjen a mérleg nyelve.
Az állás
H | Csapat | M | Gy | V | rel.p. |
1. | Falco-Vulcano Energia KC | 2 | 2 | 0 | 1.000 |
2. | Egis Körmend | 6 | 5 | 1 | 0.917 |
3. | Atomerőmű SE | 8 | 6 | 2 | 0.875 |
4. | Szolnoki Olajbányász | 3 | 2 | 1 | 0.833 |
5. | Alba Fehérvár | 3 | 2 | 1 | 0.833 |
6. | DEAC | 8 | 5 | 3 | 0.813 |
7. | Naturtex-SZTE-Szedeák | 8 | 4 | 4 | 0.750 |
8. | Sopron KC | 7 | 3 | 4 | 0.715 |
9. | Pécsi VSK-VEOLIA | 5 | 2 | 3 | 0.700 |
10. | OSE Lions | 8 | 3 | 5 | 0.688 |
11. | Duna Aszfalt-Kecskemét | 6 | 2 | 4 | 0.667 |
12. | Zalakerámia ZTE KK | 3 | 1 | 2 | 0.667 |
13. | Kaposvári KK | 7 | 2 | 5 | 0.643 |
14. | JP Auto-Jászberényi KSE | 4 | 0 | 4 | 0.500 |
A Mikepércsi úton már dolgoznak is.
Pénzt fogadtak el.
Nem ez volt az utolsó ellenőrzés.
Kitüntették.
A harag vezérelte.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.05.31)