Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vereséggel zárták az évet a debreceniek

DEAC | 2025. 12. 28. | 19:27:50
Idegenben kapott ki a DEAC.
Vereséggel zárták az évet a debreceniek
A térfélcsere után hamar bajba került a DEAC (Fotó: DEAC)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nyolcpontos vereséget szenvedett a DEAC kosárlabdacsapata az esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén az Endo Plus Service-Honvéd otthonában, december 28-án. Pethő Ákos alakulata a mérkőzés középső szakaszában vesztette el a találkozót, s bár tetemes hátrányát a végjátékra kis híján ledolgozta, a fővárosiak végül megérdemelt sikert arattak.

Az alapszakasz második körének nyitó fordulójában két, a Magyar Kupára az utolsó pillanatban kvalifikáló csapat találkozott egymással. A debreceniek azzal a tudattal léphettek pályára, hogy egy idegenbeli sikerrel biztosan megelőzik riválisukat, valamint az első fordulóban hazai pályán elszenvedett fájó vereségért való visszavágás is fűthette őket.

Az első támadásokból a DEAC vette magához a kezdeményezést, ám hazaiak is hamar megérkeztek a meccsbe, Simmons, Rush és Dimitrijevics is betalált kintről így három perc elteltével már ők jártak előrébb (13–6). Nem hagyta annyiban a DEAC, Osztojics kosaraival megkezdték a felzárkózást, Tyus kettő plusz egyes akciójával és Szubotics gyors kosarával pedig 15 egységnél utolérték ellenfelüket. A negyed második felében aztán Mócsán triplájával a vezetést is sikerült átvenni, de sokáig nem örülhettek a vezetésnek, hiszen a padról nagyszerűen beszálló, egykoron Debrecenben is megforduló Valerio-Bodon triplájával és két hatalmas zsákolásával fordított a rekordbajnok. A játékrészt ugyan Wade kosara zárta, tíz perc után így is 27–24-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző.

A folytatásban ugyan Tyus és Mócsán pontos távolijaival sikerült egyre zárkózni, de a gyengélkedő védelmet és az eladott labdákat rendre megbosszulta a Honvéd, Pethő Ákos el is használta első időkérését (35–30). O’bannon hárompontosával tovább nyílt az olló, de az etap derekán a padról nagyszerűen beszálló Szubotics lépett elő, agilis játékának köszönhetően tartotta a lépést a DEAC. A nagyszünethez közeledve Kovács zsákolt nagyot, de a félidő hajrája így is a piros-fehéreké volt, Valerio-Bodon duplájával végül 49–41-el mehettek az öltözőbe a felek.

A térfélcsere után hamar bajba került a DEAC, Simmons büntetőivel nagyon gyorsan kétszámjegyű lett a különbség, sőt Dócs duplája, Rush hárompontosa és Dimitrijevics középtávolija már egy 10–0-s hazai rohamot jelentett (59–41).

Egy időkérés után Szubotics fújt ébresztőt egy hárompontossal, mely után újra gördülékenyebbé váltak a debreceni támadások, a negyed második felében pedig Mócsán kettesével sikerült is visszajönni a félidei különbségre (64–55). Ezt követően érthetetlenül kapkodóvá vált a játék, melyből inkább a Honvéd tudott profitálni, így a záró felvonásra újra tíz fölé tornázták vezetésüket.

Mócsán hármasával és Kovács zsákolásával kezdték meg a felzárkózást a hajdúságiak, Osztojics közelije pedig már Jovanovics mesternek is sok volt, azonnal magához hívta övéit (72–65). Pongó betörésére ugyan Kopácsi és Simmons még válaszolt, de Mócsán hármasa és Szubotics büntetői után rég nem látott közelségbe került a DEAC (76–72). A vezetésért azonban már nem támadhattak Mócsánék, ugyanis Dimitrijevics sorozatban két triplát is elsüllyesztett, Rush közelije pedig három perccel az órán már a kegyelemdöfést jelentette (84–72). A hátralévő idő sem hozott csodát, s bár valamelyest sikerült kozmetikázni, az Enso Plus Srevice-Honvéd végül megérdemelten, 87–79 arányban diadalmaskodott.

A Debreceni Egyetem ezzel vereséggel zárta a naptári évet, javítási lehetőségük már csak a 2026-os esztendőben lesz, január 3-án a tabella harmadik helyén álló Alba Fehérvárt fogadják.

Endo Plus Service-Honvéd – DEAC 87–79 (27–24, 22–17, 21–16, 17–22)E
Honvéd: DIMITRIJEVICS 19/9, RUSH 17/9, Keller 6/3, Dorogi, SIMMONS 15/3 csere: VALERIO-BODON 13/3, O’bannon 11, Simon, Kpoácsi 2, Radó 2, Dócs 2.
vezetőedző: Zlatko Jovanovics
DEAC: Tyus 12/3, MÓCSÁN 18/15, Wade 6, Kovács 4, OSZTOJICS 15 csere: SZUBOTICS 15/3, Pongó 9/3, Gáspár, Gál.
vezetőedző: Pethő Ákos

Hirdetés
További híreink
Drámai Loki-győzelem a címvédő ellen
Drámai Loki-győzelem a címvédő ellen
Példaértékű szellemiség a Bajnokok Ligájában.
Nők mozgásban – képeken a FőnixFitt
Nők mozgásban – képeken a FőnixFitt
A debreceni esemény célja a sport, a mozgás és a testedzés népszerűsítése.
A különbség a Premier League és az NB I. között
A különbség a Premier League és az NB I. között
A magyar NB I. a 47. helyről lépett előre.
Megdőlt az abszolút gólcsúcs a kézilabda Eb-n
Megdőlt az abszolút gólcsúcs a kézilabda Eb-n
Ennyi gól még nem született világeseményen.
Magabiztos magyar győzelem az Eb-rajton
Magabiztos magyar győzelem az Eb-rajton
A lengyelek legyőzésével kezdett a válogatott.
Tévés meccset vív Győrben a DVSC
Tévés meccset vív Győrben a DVSC
Három nap múlva ismét a Rába-parti városban lépnek pályára a debreceniek.
A legjobb négy közé jutásért küzd a DEAC
A legjobb négy közé jutásért küzd a DEAC
Ami hokiban most nem jött össze, kosárlabdában sikerülhet az egyeteni klubnak.
Szűcs Tamás elárulta, mi a debreceni jackpot
Szűcs Tamás elárulta, mi a debreceni jackpot
Remek a debreceni közeg - fogalmazott a fiatal középpályás.
DEAC-Pick Szeged: kézicsemege a Hódosban
DEAC-Pick Szeged: kézicsemege a Hódosban
A debreceniek BL-csapatot fogadnak.
Körmenden is nyert a DEAC
Körmenden is nyert a DEAC
Győzelem izgalmas végjáték után.
Andjelko Mandics elhagyja Debrecent
Andjelko Mandics elhagyja Debrecent
A tréner kihagyhatatlan felkérést kapott.
Győzelemmel kezdte az évet a DEAC
Győzelemmel kezdte az évet a DEAC
A debreceniek a szezon egyik legjobb első félidejét produkálták.
Magyar Kupa: Budapesten játszik a DEAC
Magyar Kupa: Budapesten játszik a DEAC
Az egy meccsből álló párharcban a debreceniek idegenbe kényszerülnek.
Kiütötték a Szegedet a debreceniek
Kiütötték a Szegedet a debreceniek
Megvan a Magyar Kupa-indulás!
DEAC: nincs mese, győzni kell!
DEAC: nincs mese, győzni kell!
A tét a debreceniek számára a Magyar Kupa kvalifikáció.
Idegőrlő meccsen kaptak ki a debreceniek
Idegőrlő meccsen kaptak ki a debreceniek
Kérdéses, a csapat bejut-e a Magyar Kupába.
Sorsdöntő, nehéz csata vár a DEAC-ra
Sorsdöntő, nehéz csata vár a DEAC-ra
A bajnokin a kupaindulás is a tét a debreceniek számára.
Végig vezetve győztek a debreceniek
Végig vezetve győztek a debreceniek
Fontos győzelmet aratott a DEAC.
A paksi Atom keménynek ígérkezik Debrecenben
A paksi Atom keménynek ígérkezik Debrecenben
Nagy kérdés, melyik arcát mutatja a DEAC.
Csúnyán elbánt a címvédő a Debrecennel
Csúnyán elbánt a címvédő a Debrecennel
Súlyos vereséget szenvedett a DEAC.
Sopronban is diadalmaskodtak a debreceniek
Sopronban is diadalmaskodtak a debreceniek
Remekül játszottak a DEAC-osok.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Választás 2026: az LMP is bedobta a törülközőt
Választás 2026: az LMP is bedobta a törülközőt
A párt kész támogatást nyújtani közös demokratikus és politikai célok mentén – írják.
Magyar Péter új embere debreceni gyökerű
Magyar Péter új embere debreceni gyökerű
A világ egyik legnagyobb globális vállalatának vezetője volt - írta a pártelnök.
Gazdaság
Több mint 7 millióból aszfaltoznak Bárándon
Eredményes lett a közbeszerzés.
Fejlesztenek a debreceni cukrászdában
Több mint 44 millió forintos innováció valósul meg.
NAV: sokan megfeledkeznek az adókedvezményekről
Több tízezren nem nyilatkoznak időben.
Megújult menedzsmenttel folytatja a SZINORG Csoport
A debreceni cégcsoport négy fő pillérre épít a jövőben.
Nyomozás indult egy italgyártó ellen
Nem mind narancslé, ami annak látszik, és amit úgy adnak el.
Támogatott tartalom
Össznépi disznótort rendez Berettyóújfalu
Össznépi disznótort rendez Berettyóújfalu
Lesz ott minden, mi szem-szájnak ingere.
Svetits: erős közösség, kiemelkedő eredmények
Svetits: erős közösség, kiemelkedő eredmények
Egy debreceni gimnázium, ahol a diák valóban számít.
Jörg Widmann újra Magyarországon
Jörg Widmann újra Magyarországon
Múlt, jelen, jövő – egy lélegzetre.
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Új ügyvezető igazgató a Sensirion Hungary Kft. élén
Folyamatosan várják több pozícióban a leendő szakembereket.