A DVSC ásza készen áll a visszatérésre a magyar válogatottba

Planéta Szimonetta készen áll a visszatérésre az olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt álló magyar női kézilabda-válogatottba. A 67-szeres válogatott jobbátlövő legutóbb tavaly októberben, az Európa-bajnoki felkészülés során volt tagja a keretnek, de Ljubljanába, a kontinenstornára nem utazott el. Planéta az MTI-nek elmondta, közös megegyezéssel döntöttek úgy Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánnyal, hogy nem szerepel a nemzeti csapatban, de azóta is tartják a kapcsolatot, mert az edző gyakran ellátogat a Debrecen mérkőzéseire.
Hozzátette, tudomásul veszi, ha a kapitány inkább a fiatalokra épít, ő maga a DVSC-re összpontosít, és ha a teljesítménye elég ahhoz, hogy a válogatottban szerepelhessen, akkor örömmel vállalja.
"Rajta múlik, hogy látja, tudok-e segíteni, vagy nem" - utalt Golovinra.
A Debrecen pénteken 31-23-as győzelemmel indította a bajnokságot az Alba Fehérvár otthonában. Planéta úgy értékelt, nagyon jól kezdték a meccset, voltak nagyon jó megoldásaik, ezért bizakodó, ráadásul van még egy bajnoki mérkőzésük - szerdán az újonc Vasast fogadják -, mielőtt jövő szombaton a svéd Sävehof ellen bemutatkoznak a Bajnokok Ligájában, tehát addig még tudnak építkezni.
Az átlövő elárulta, mivel az idősebb játékosok közé tartozik a keretben, az is a feladata, hogy segítsen a fiataloknak, és tartást adjon a csapatnak. Hangsúlyozta, ő maga is kíváncsi, milyen lesz a BL-ben szerepelni, mert amikor legutóbb a legrangosabb európai kupasorozatban játszott - győri színekben -, még nem ilyen volt a szerepköre, akkor még nem volt meghatározó játékos.
Nagyon várom már, mert ilyen helyzetben még nem voltam. Nagyon szeretnék a csapat biztos pontja lenni
- közölte Planéta, aki hét lövésből négy gólt szerzett Székesfehérváron.
A mezőny legeredményesebb játékosa Vámos Petra volt, aki tízből hétszer talált be. A DVSC válogatott irányítója úgy fogalmazott, már teljesen "be voltak zsongva", hogy kezdődjön a bajnokság, és a felkészülési mérkőzésekhez képest egy sebességi fokozattal feljebb kapcsoltak.
A védekezésünk abszolút rendben volt, főleg az első félidőben. A támadójátékunk elég kreatív volt, és tudtunk gyors gólokat is szerezni, de a játék minden elemében van még hova fejlődnünk
- szögezte le. Hangsúlyozta, a BL-szereplés óriási lépés lehet minden játékos karrierjében, illetve a klub számára is, hiszen az teljesen más világ, és hétről hétre a világ legjobbjaival találkoznak majd, ennek szerinte rengeteg pozitív hozadéka lesz a jövőben.
Fontos, hogy megfelelő állapotban legyünk. A Győr és a Ferencváros több variációs lehetőséggel rendelkezik, és a bajnoki meccseket kicsit könnyebben hozza le, mint mi. Számunkra nagyon fontos lesz, hogy a kulcsjátékosaink megfelelően regenerálódjanak, és ne nehezítsék sérülések a dolgunkat - nyilatkozta.
Szilágyi Zoltán vezetőedző elmondta, a felkészülési menetrendjük annyiban módosult a BL-szereplés hírére, hogy eggyel több erőfejlesztő edzésük lett és eggyel kevesebb labdás gyakorlásuk, hiszen nagyon fontos lesz fizikálisan olyan szintre kerülni, amit a BL igényel. Mint kifejtette, a BL-szereplés ideje alatt kevesebbet kell majd edzeniük, akkor a regenerálódásnak lesz nagy szerepe, folyamatosan figyelniük kell majd a játékosok állapotát, frissességét, és minél jobban rotálni, hogy bírják a heti két meccset.
"Látok még hiányosságokat, amiben előre kell lépnünk, mert ennél jobb teljesítményre lesz szükségünk, hogy elérjük a céljainkat" - nyilatkozta.
Szilágyi elárulta, Hornyák Dóra visszatérése október közepére várható. A válogatott átlövő térdében december végén szakadt el a keresztszalag. "Nagyon fontos láncszem, hiszen ő a csapatkapitányunk, és az egyik belső hármas védőnk. Nagyon reméljük, a visszatérése után egy újabb komoly lendületet tud adni a csapatnak" - mondta Szilágyi.






























