Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Tilos lesz a kézfogás a női kézilabda vb-n

| 2021. 11. 14. | 13:52:00
A koronavírus-járvány miatt szigorítanak.
Tilos lesz a kézfogás a női kézilabda vb-n
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Alig két és fél héttel a torna kezdete előtt a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) úgy döntött, hogy csak teljesen beoltott vagy a koronavírus-fertőzésen átesett játékosok vehetnek részt a december 1-jén kezdődő női világbajnokságon. A hírt Per Bertelsen, az IHF igazgatótanácsának tagja erősítette meg a dán TV 2 portálnak.

A korlátozás nemcsak a játékosokra, de a stábtagokra, valamint a versenybírókra, a szervezőkre és a játékvezetőkre is vonatkozik.

A weblap szerint a nemzetközi szervezet levélben értesítette erről a 32 résztvevő ország szövetségét. A további rendelkezések szerint az utazás előtt 72 órával PCR-tesztet kérnek a válogatottaktól - a torna alatt is végeznek majd teszteket -, a mérkőzések előtt és után pedig tilos lesz a kézfogás.

Mind a nyolc csoportból az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe, ahol négy, egyenként hatcsapatos csoportban folytatódnak a küzdelmek. Innen az első két-két helyezett kvalifikál a negyeddöntőbe. A magyar csapat a középdöntőben a Koreai Köztársaság, Dánia, a Kongói DK és Tunézia közül három válogatottal találkozhat Granollersben.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Debrecenben újra lerobbantak a dunaújvárosiak
Zsinórban kilenc gólt szerzett a Loki, ezzel nem maradt kérdőjel a bajnoki mérkőzés kimenetelét illetően.
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Gólerős irányító érkezik Debrecenbe
Konczos Máté a DEAC-ot választotta.
Két volt lokista visszavonul
Két volt lokista visszavonul
Debrecenben nem kell bemutatni őket.
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
Történelmi siker: bronzérmes a DEAC
A debreceni kézilabdázók remek hangulatú összecsapáson tették fel az i-re a pontot.
Fölényes debreceni győzelem
Fölényes debreceni győzelem
Békéscsabán nyert a DVSC.
Rangadót nyertek a debreceniek
Rangadót nyertek a debreceniek
Egyre közelebb a bronzérem.
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Acélos debreceniek, hitehagyott vendégek
Rangadónak indult a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki, edzőmeccs lett belőle.
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
Győzelemmel feledtette a Loki az őszi blamát
A Budaörs ezúttal nem tudta meglepni a piros-fehéreket.
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Pont nélkül maradtak a debreceniek
Élesedik a harc a harmadik helyért.
Nyögvenyelős debreceni győzelem
Nyögvenyelős debreceni győzelem
A végén azért a hazaiak örülhettek.
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Közepes teljesítménnyel is nyertek a debreceniek
Két vereség után az Alba Fehérvár ellen javított a DVSC.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
A közfoglalkoztatás nem zsákutca, hanem ugródeszka is lehet, ha jól szervezik – bizonyítja a pocsaji modell.
Hirdetés
Gazdaság
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés