Puszta ököllel verte a debrecenit a fradista. Megbüntették!

Nemcsak a vezetőedzőjét, hanem egyik csatárát, Tóth Gergőt is nélkülöznie kell a Ferencvárosnak a DEAC elleni Erste Liga-nyitányon, pénteken este a Derék utcai jégcsarnokban. Azután, hogy Fodor Szabolcs tréner egy korábbi sportszerűtlensége miatt kihagyni kényszerül a debreceni derbit, Tóth Gergőre is lesújtott a Magyar Jégkorong Szövetség fegyelmi bizottsága.
A magyar bajnok ponterős csatára a múlt vasárnapi, debreceniek elleni Szuperkupa-döntőn vesztette le a fejét. A végén nem tudta feldolgozni, hogy a DEAC – borítva a papírformát – sima győzelmet arat a Ferencváros otthonának számító Tüskecsarnokban, és ámokfutásba kezdett. Kinézte magának Jan Daleckyt, a DEAC cseh légiósát, akit előbb letaglózott, majd a földön is ütlegelte, mégpedig puszta ököllel. A debreceniek kiválóságát felkészületlenül érte a támadás, egy pillanatig sem is tanúsított ellenállást. Tóth a meccsen végleges fegyelmit kapott, de a fegyelmi bizottság ezzel nem érte be, a rendkívül sportszerűtlen tettét hárommeccses eltiltással büntette, amit a soron következő három tétmeccsen kell letöltenie. Így nem lehet ott a debreceni idénynyitón.
A jégkorongnak velejárója, hogy néha ökölharccal próbálják megtorolni a vélt vagy valós sérelmeket a felek, de ennek szigorú szabályai vannak. Akkor mehet a bunyó, ha mindkét játékos benne van, ezt nevezik fair fightnak, azaz sportszerű verekedésnek, aminek a végén a legények békésen kiülnek a büntetőpadra. Amennyiben az egyik fél nem óhajt verekedni, akkor nincs bunyó! Ha mégis elszakad valakinél a cérna, és ellenállást nem tanúsító riválisát kezdi ütni, az súlyos következményekkel jár. Mint Tóth Gergő esetében.
A DEAC-Ferencváros bajnoki találkozót szeptember 16-án, pénteken este 18.30-tól rendezik a Derék utcai jégcsarnokban.
BeA


















