Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kiütötte a DEAC az Újpestet, és elődöntős a bajnokságban!

| 2022. 03. 11. | 22:36:00
Amikor a debreceniek utolérték a lilákat, állva is hagyták őket.
Kiütötte a DEAC az Újpestet, és elődöntős a bajnokságban!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc hatodik összecsapását vívta a DEAC és az Újpest a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében, és nem csoda, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni a Derék utcai jégcsarnokban. A DEAC számára a győzelem az elődöntőbe jutást jelenti – ez csábította ki a debreceni sportbarátokat a csarnokba, és ilyen közönség előtt nem lehetett veszteni!   

A hazaiak már a második percben előnybe kerültek Mazzag révén, de az Újpest hamar fordított, és a DEAC egészen a második harmad hajrájáig üldözte ellenfelét. Ekkor azonban utolérte, és azzal a lendülettel állva is hagyta! A harmadik játékrészben már debreceni örömhokit láthatott a nagyérdemű, amely a végén már tűzben égve éltette a kedvenceit.

Nagyot játszott Berta Ákos csapatkapitány, akinek a nevét sokáig emlegetik Újpesten, hiszen a párharcban hét gólt rámolt be a lilák kapujába. Elemében volt az orosz kedvenc, Kulesov, aki szintén duplázott, de ki kell emelni a sérülések miatt bevetett három juniorkorú hokist, Jakabfyt, Karamejevet és Szmirnovot. Hetényi ezúttal is parádézott a kapuban, de folytatni lehetne a sort mindenkivel.

A DEAC 4-2-es összesítéssel jutott túl az Újpesten, és a legjobb négy között a címvédő, az alapszakaszt is nagy fölénnyel megnyerő Csíkszeredával találkozik. Az a párharc is az egyik fél negyedik győzelméig tart.

Mesterszemmel

György József: – A második harmadban tudtunk az Újpest fölé kerekedni, amikor fordítottunk. Kicsit féltem attól, hogy a két meg nem adott gólunk lehúzza a csapatot, de éppen ez ellenkezője történt, még jobban feltüzelte, és a harmadik harmadban egyszerűen csodálatosan játszottunk. Az egész párharc során elképesztő teljesítményt nyújtott Berta Ákos, a kapuban pedig Hetényi Zoltán, de mindenki előtt kalapot emelek. Különösen a három juniorkorú előtt, akik abszolút megállták a helyüket a felnőttek között.

Virág Csaba: – Ez is egy ki-ki meccs volt, mint mindegyik ebben a párharcban. Védekezésben maradtunk el az alapszakaszbeli teljesítményünktől, ez döntött a DEAC javára. Nem szabad ennyi gólt kapni büntetlenül. A Debrecennek gratulálok, megérdemelték a továbbjutást, és sok sikert kívánok nekik a folytatásban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Mihalik András debreceni sporttörténelmet ír
Az első saját nevelésű játékos, aki felnőtt férfi világbajnokságon szerepelhet.
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A debreceni csatár a világbajnokságon bizonyíthat
A DEAC-os Mihalik András is utazik a válogatottal.
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
Világsztárok ellen játszhat a debreceni csatár
NHL-sztárok egész sora ellen bizonyíthat Mihalik András.
Visszavonul a debreceni támadó
Visszavonul a debreceni támadó
Kozma Ferenc 24 évesen hozta meg a döntést.
Betliztek a magyar nők a világbajnokságon
Betliztek a magyar nők a világbajnokságon
Négy zakó a kiesést jelentette.
Nagy tettre készül harminc magyar nő
Nagy tettre készül harminc magyar nő
A debreceni Révész Zsuzsa is tagja a válogatottnak.
Végleges a keret! Egy debreceni is a vb-csapatban!
Végleges a keret! Egy debreceni is a vb-csapatban!
Svédország az első ellenfél az elit világbajnokságon.
Kicserélik a palánkot a Debreceni Jégcsarnokban
Kicserélik a palánkot a Debreceni Jégcsarnokban
Csaknem 60 millió forintot költenek rá.
Mihalik a vb-re készülő keretben!
Mihalik a vb-re készülő keretben!
A DEAC játékosa hamarosan csatlakozik a csapathoz.
Kupadöntőbe jutottak a debreceniek!
Kupadöntőbe jutottak a debreceniek!
A fináléban a DVTK lesz az ellenfél.
Folytatja a debreceni edzőpáros
Folytatja a debreceni edzőpáros
Az új évadban is ők irányítják a DEAC-ot.
Vége a dalnak! Kiesett a DEAC!
Vége a dalnak! Kiesett a DEAC!
A debreceniek a remek alapszakaszbeli teljesítményüket meg sem tudták közelíteni.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
Hirdetés
Hirdetés
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
Pocsaj példát mutat: közmunkából a piacra
A közfoglalkoztatás nem zsákutca, hanem ugródeszka is lehet, ha jól szervezik – bizonyítja a pocsaji modell.
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Tour de Tisza-tó: 81 éves induló is volt
Az esemény névadó támogatója, a BorsodChem 150 fővel vett részt az eseményen.
Hirdetés
Gazdaság
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
A háztartási termékekre is jön az árrésstop!
A Kormányinfón jelentette be a miniszter.
Belevágott a városvezetés a tócóvölgyi lakásépítésbe
Piaci alapon és a vagyonkezelő beruházásában is épülnének lakóingatlanok.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés