Úgy megújult az Apolló mozi, szinte csak a popcorn a régi

Szeptember 29-én délután másfél hónap szünet után elkezdődik a filmek vetítése az Apolló moziban, miután az idén 105 éves filmszínházat részben felújították. A péntek délelőtti megnyitón Széles Diána alpolgármester elmondta, az Apollónak lelke van, hiszen ez a debreceniek igazi mozija, amihez élmények és randik fűződnek, és bár a filmek világa a profitra épül, az art mozi alternatíva ennek ellenpontjára. – Kiváló kínálatával a Miklós utcai intézmény a város komoly kulturális egysége lett – fogalmazott Széles Diána.
Fejér Tamás, a mozi vezetője a fejlesztésekről beszélt: mintegy 15 millió forintból a Kertész Mihály-terem mind a 176 székét újrakárpitozták, a falakig lecsupaszították és korszerűsítették a mosdókat, festettek, kicserélték a villamosvezetékeket, klímaberendezéseket szereltek be, nagyobb lett a büfé és korszerűbb a pénztár, de mozigépészeti finomhangolások is zajlottak. A jövőben art kávéző nyitását is tervezik az épületen belül.


















