Tízzel küldték haza a Budaörsöt

37-27-re legyőzte a DVSC Schaeffler a Budaörs Handball együttesét az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság 18. fordulójának március 17-i játéknapján. Az elmúlt években többször borsot tört a Loki orra alá a Debreczeni-Klivinyi Kingát, Szekerczés Lucát, Szöllősi-Schatzl Nadine-t is felvonultató vendég gárda. A Bajnokok Ligájában acélosodó Tóviziék ezúttal nem adtak esélyt.
A Loki Ryde – Toublanc, Hámori, Thorleifsdóttir, Tóvizi, Szabó N., Pertrus felállásban kezdett; öt perc után 5-3-re vezettek a debreceniek. A 9. percben Rydének a harmadik védése is megvolt, a túloldalon Toublanc jó emeléssel feledtette két kihagyott hetesét… Az első negyedóra végén 9-7, Szabó Nina vállalkozószelleme gólokat jelentett, de hiányzott a tűz a hazai védekezésből. A 23. percben Csernyánszki kerülte ki a védőt és fejezte be az akciót góllal, 14-10, s bár volt esély ennél jobban is elszakadni az ellenféltől, egy-egy hiba a félidő hajrájáig megakadályozta ezt. A 29. percben Petrust már nem tudta feltartóztatni a budaörsi védelem, 18-13, ez is maradt a dudaszóig.
Thorleifsdóttir rohanta le a megnyíló vendég védelmet a 35. percben, a svéd visszaállította az ötgólos különbséget, 21-16. Budaörsi gólok következtek, Grosch szerzett labdát és jobbszélső pontosan célzott üreskapus helyzetben, 22-18, 39. perc. Szabó Nina mozgékonysága ismét gólokat hozott a Lokinak, 25-20 (41. perc), majd megtört a Budaörs… hat-egyes sorozatot produkáltak a piros-fehérek, meg sem állva 31-21-ig (48. perc).
Az 53. percben Sercien-Ugolin húzta le a labdát a szélre a háta mögött Grosch számára, aki nem hibázott, 33-24. A játékos a következő támadásnál megsérült egy ütközés során, nem tűnt súlyosnak, de le kellett kísérni. Úgy tűnt, a finisben a vendégek picit kozmetikázni tudják a végeredményt. Azonban Sercien-Ugolin időn túli büntetőjével maradt a tiszteletet parancsoló tízgólos győzelem.
Jöhet az Odense a Bajnokok Ligájában – a hasizomszakadást szenvedő
Jovana Jovovics rettentően hiányozni fog, de van remény egy szoros mérkőzésre az esélyesebb dán bajnokkal!
K&H női kézilabda liga, 18. forduló
DVSC Schaeffler – Budaörs Handball 37-27 (18-13)
Debrecen, 500 néző. V: Hajdu-Hársfalvi, Mórocz
DVSC: Ryde – Toublanc 3, Hámori 3, Szabó N. 4, Tóvizi 3, Thorleifsdóttir 4, Petrus 2. Csere: Placzek (kapus), Juhász K. 2, Sercien-Ugolin 6 (6), Ivancok-Soltic 3, Cserrnyánszki 2, Grosch 2, Vámos M. 3. Edző: Szilágyi Zoltán
BUDAÖRS: Mátéfi – Vártok T. 2, Schneider, Bardi 3, Kármán 5, Debreczeni-Klivinyi 1, Szöllősi-Schatzl 2. Csere: Zsigmond P. (kapus), Szekerczés 6 (4), Uhrin 3, Hudák, Kovalcsik J., Marincsák 1, Sztankovics 1, Bede 2 (1), Helm 1. Edző: Buday Dániel
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 6/5
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: – Talán nem voltunk kellően élesek az első percekben, főleg a vendégek átlövőivel akadtak problémáink. Ahogy telt az idő, egyre inkább belelendültünk a játékba. Amikor kellően masszívak voltunk hátul, akkor tudtunk gyors gólokat lőni, ez el is döntötte a meccset.
Buday Dániel: – Tudtuk, hogy jó formában van a Debrecen és jó tempót diktál, ezt próbáltuk megfékezni, de nem nagyon sikerült. A sebességkülönbséget és az erőfölényt nem tudtuk kompenzálni. A védelemben sok problémánk van, ezen kell dolgozni, hogy a számunkra fontos találkozókat meg tudjuk nyerni.
RaL


























































