Tízezer iskoláshoz juttatnák el ezt a programot
![Tízezer iskoláshoz juttatnák el ezt a programot](https://civishir.hu:10013/media/818d0f02-9ddd-40cd-bd27-7b29c511e4a2.jpg?size=850)
Jelenleg több mint négyezer általános iskolást mentorálnak az országban a Tanítsunk Magyarországért program keretében, a cél az, hogy legalább tízezer általános iskoláshoz eljusson a kezdeményezés – közölte a program kormánybiztosa július 16-án Debrecenben.
György László, miután megtekintette a Debreceni Szakképzési Centrum (DSzC) mentorprogramban részt vevő gyerekeknek szervezett pályaorientációs táborát, azt mondta, a tábor abban segít, hogy a munka- és továbbtanulási lehetőségektől a távoli településeken élő és felnövő diákoknak segítsen víziót, elképzelést adni.
A kormánybiztos utalt arra, hogy a Tanítsunk Magyarországért programba olyan hetedik, nyolcadik osztályos általános iskolásokat vontak be, akik az általános iskola végéig nem vagy nagyon ritkán hagyták el a településüket, ezért megpróbáltatást jelent számukra a váltás: a rendszeres utazás, az új közösségbe kerülés.
Ez az, amiért ők az országos átlagnál jóval korábban válnak iskolaelhagyóvá: míg országosan minden tíz gyerekből kilenc továbbtanul, addig a nem rosszabb képességű, de a lehetőségektől távolabb élő gyerekek közül minden második iskolaelhagyó, vagyis tízből öt diák nem fejezi be a középiskolát – magyarázta György László.
Hozzátette: a Tanítsunk Magyarországért programot éppen azért hozták létre, hogy ezeknek a gyerekeknek már 7-8. osztályos korukban megmutassák "a településen túli világ izgalmait", amiben egyetemista mentorok segítik őket.
György László elismeréssel szólt a DSzC tevékenységéről, ahol olyan eszközpark és tudás van jelen, amellyel ötnapos táborokba tudták sűríteni "fél év pályaorientációs esszenciáját".
Megemlítette, hogy látta a gyerekeket digitális alkotótérben dolgozni, legórobotokat programozni, de többen 3D nyomtatóval készítettek kulcstartót a szüleiknek. Ők óriási élményekkel térnek vissza a falujukba, és lesz jövőképük a továbbtanulást illetően - tette hozzá a kormánybiztos.
Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja azt mondta, pilotprogramként szervezték meg az idén először a pályaorientációs, karriertámogató, életpályaépítő tábort, amit jövőre reményei szerint az ország más területeire is kiterjesztenek.
Szilágyi Sándor, a DSzC főigazgatója hozzátette: három egyhetes tábort szerveztek 25-25 résztvevővel. A kistelepülésekről érkezett tanulók számos debreceni vállalkozáshoz is ellátogattak, ahol közvetlen bepillantást nyertek a helyi munkakultúrába.
![Megdőlt a nyári áramfogyasztási rekord Megdőlt a nyári áramfogyasztási rekord](https://civishir.hu:10013/media/0a612954-89a0-4112-b392-39a414000f15.jpg)
![Filmbe illő jelenetek: el akarta ütni a rendőröket Filmbe illő jelenetek: el akarta ütni a rendőröket](https://civishir.hu:10013/media/2a1b0af3-a3c0-4097-bca3-5c03b790ee11.jpg)
![Pályázat fan-coil berendezések szállítására Pályázat fan-coil berendezések szállítására](https://civishir.hu:10013/media/125fec6b-77f3-4bb1-9c6b-f5fc974954e4.jpg)
![Ajánlatokat vár az Aquaticum Debrecen Kft. Ajánlatokat vár az Aquaticum Debrecen Kft.](https://civishir.hu:10013/media/125fec6b-77f3-4bb1-9c6b-f5fc974954e4.jpg)
![Nagyszabású születésnapi ünnepséget tart a Zsuzsi Nagyszabású születésnapi ünnepséget tart a Zsuzsi](https://civishir.hu:10013/media/fa3359ef-2b1e-4abc-96b2-5c712db27074.jpg)
![Új, víztermelő kút fúrására készülnek Létavértesen Új, víztermelő kút fúrására készülnek Létavértesen](https://civishir.hu:10013/media/455acf6d-685e-4f79-9cfe-18ccec12f8df.jpg)