Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Rudolf: ez nem volt tisztes helytállás

| 2009. 10. 02. | 10:55:43
Debrecen – Rudolf Gergely szerint a DVSC nem a valós tudása szerint játszott a Lyon ellen. A válogatott csatár nagyon sajnálja.
Rudolf: ez nem volt tisztes helytállás
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

– Ez a meccs a szabadrúgások és szögletek találkozója volt. Sajnos azonban e tekintetben mi háromszor veszítettünk. Illetve volt egy egyéni hiba is, mondjuk ott már szinte mindegy volt. Sajnálom a bekapott gólokat, de azt még inkább, hogy hazai pályán nem tudtunk eredményesek lenni, jó lett volna betalálni. A Lyon jobb csapat, de a tisztes helytállás nem sikerült, lesz min javítani – mondta Rudolf.

A válogatott támadó arról is kérdeztük, hogy ugyan beállásával több helyzet adódott a debreceni csapat előtt, de gólt így sem sikerült elérni. Miért? 

–  A második félidőben már feljavultunk, talán több helyzetünk is volt, mint a Lyonnak, voltak ígéretes kapura lövéseink. Nagyon jó lenne már betalálni a sorozatban, ez sokat jelentene az együttesnek. Több csapattársamnak, így nekem is ez volt az első BL-meccsem, míg az ellenfélből sokan tíz vagy száz meccset is lejátszottak már. Nem omlottunk össze, nem hoztuk ki magunkból a maximumot, de nem hiszem, hogy lenne okunk a szégyenkezésre, bár kikapni sosem élmény – zárta mondandóját Rudolf.

További híreink
Csak egy pont termett a két debreceni csapatnak
Csak egy pont termett a két debreceni csapatnak
Megszakadt a kis Loki veretlenségi sorozata.
Nézőcsúcsot és DVSC-zakót hozott a húsvétvasárnap
Nézőcsúcsot és DVSC-zakót hozott a húsvétvasárnap
A debreceniek a második félidő elején rövidzárlatot kaptak.
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Puskás Ferenc unokája magyar állampolgárságot kapott
Az Aranycsapat egykori kapitánya 2006-ban hunyt el.
Egy jegy két meccsre érvényes Debrecenben
Egy jegy két meccsre érvényes Debrecenben
A DVSC előtt a DEAC vív rangadót.
Szűcs: a válogatotté más szint, mint az NB I-é
Szűcs: a válogatotté más szint, mint az NB I-é
A debreceniek középpályása már kétszeres válogatott.
Ismét lebőgtek az olaszok
Ismét lebőgtek az olaszok
Sorozatban harmadszor nem vehetnek részt a világbajnokságon.
Király Gábor 50 gyertyát fúj el
Király Gábor 50 gyertyát fúj el
A 108-szoros válogatott ma is a futballnak él.
Bárány akár kezdhet is a görögök ellen
Bárány akár kezdhet is a görögök ellen
A debreceniek csatárát dicsérte Marco Rossi.
Húsvétvasárnap megtelhet a Nagyerdei Stadion
Húsvétvasárnap megtelhet a Nagyerdei Stadion
A Ferencvárost látja vendégül a debreceni gárda.
Ötöt rúgott a kis Loki a keleti rangadón
Ötöt rúgott a kis Loki a keleti rangadón
Továbbra is remek formában vannak a debreceniek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Tűz Józsán: több tűzoltóegységet riasztottak
Tűz Józsán: több tűzoltóegységet riasztottak
A debreceniek mellett a berettyóújfalui lánglovagok is oltják a tüzet.
Hirdetés
Hirdetés
 Mentőhelikoptert hívtak a sérülthöz a 4803-as útra
Mentőhelikoptert hívtak a sérülthöz a 4803-as útra
Derecske és Földes között történt.
Hármas karambol a 35-ös főúton
Hármas karambol a 35-ös főúton
Mentők, tűzoltók a helyszínen.
Gazdaság
Eszközökre és örökségre is jutott Esztáron
A bihari falu a Versenyképes Járások Program forrásából fejlesztette a konyhát, könyveket adott ki, és már a következő ütemre is készül.
Intézményfenntartásra és bérekre koncentrálnak Hosszúpályiban
Stabil, de szűk mozgásterű büdzsével vágott neki 2026-nak az agglomerációs település.
Összeomolhat az Aranybika-projekt?
Hatalomváltás esetén a fideszes debreceni képviselőjelölt sem bizakodó.
Debreceni irodaház takarítóit keresik
Ajánlattételi felhívás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
E-számla kampány indul Debrecenben
E-számla kampány indul Debrecenben
Kedvezménnyel ösztönzik a lakosságot digitális számlázásra.
Stílus és funkcionalitás találkozása
Stílus és funkcionalitás találkozása
Nagyméretű kombi térkövek a modern környezetért.
Hirdetés