Nyárson tengerimalac, inka kóla – jó étvágyat!
Peru, 2. rész – Lima
Lima a maga 9 milliós lakosával megfelel az általános, dél-amerikai metropoliszoktól elvárt képnek. Hatalmas kontraszt mutatkozik az egyes városrészek között: a belváros szép, felújított épületei, gondozott parkjai és a tisztaság furcsán mutat a leginkább csak taxikból látott rendezetlen, koszosabb részekkel, ahová nem volt nagy kedvünk huzamosabb időre bemerészkedni. A főtér, a Plaza Mayor a világörökség része; nem véletlenül. A teret uraló katedrális, a koloniál és kormányzói épületek hangulatukban teljesen visszaadják a Dél-Amerika-érzést. Izgalmas dolgokra itt is akadtunk, hiszen a katedrálisban nyugszanak Francisco Pizarro földi maradványai; ő az a konkvisztádor, aki a 16. század elején meghódította Perut és az itt létező inka civilizációt teljesen a spanyol korona uralma alá hajtotta. (Csak számomra furcsa, hogy az inkákat igába hajtó csontjai egy külön emlékműben rejlenek?)
Az elnöki palotát itt is óriási katonai-rendőri védelem veszi körül, és nem túl barátságtalanok, ha fotózni akarják őket. Később láttunk arra is példát, a főtér körül végig rendőrök állnak, hogy megakadályozzák egy-egy demonstráció kialakulását. Az elnöki palota legtetején a perui lobogó mellet feltűnt egy szivárvány színű zászló is. Elsőre kicsit meghökkentünk a dolgon, hiszen egy mélyen katolikus országban valószínűleg ilyen nyíltan nem állnának a homoszexuális mozgalom élére, de sikerült megtudnunk, hogy ez az inka lobogó és az országban élő nagyszámú inka indián leszármazott miatt tűzték ki. Az őrségváltás itt is nagy műgonddal tervezett, ami a térdemelés és a nyújtott lábat a derékig emelni című gyakorlatsort mutatja, ami köztünk szólva, elég mókás látvány. A rengeteg lovas szobor – kiváló perui tábornokok – és a számos kisebb-nagyobb templom mellett, ami igazán érdekes, az a Nemzeti Múzeum. Itt megismerkedhettünk az egykor Peru területén élt különböző civilizációkkal, kifinomult kézműves kultúrájukkal, a tárlatok közül számomra az arany tárgyak és a kicsinyített múmiák vitték a prímet.
Egy hosszú nap folyamán csillapítani kellett az éhségünket is. A magyar ember számára elég érdekes dolgokkal találkozhattunk. A hétköznapi csirke-disznó-hal hármas mellett olyan nyalánkságokkal szolgáltak az éttermi menük, mint a láma és alpaka steak, vagy az ínycsiklandozóan hangzó, pirosra sült tengeri malac. Talán sokan most szájukatt nyalogatják ezen étkek hallatán. Mi csak az alpaka, láma steak párosítást próbáltuk ki, amelyek kellemesen rágós hússal szolgáltak, de a mindennapi étrendbe nem vettük fel. A tengerimalac Peruban nemzeti étel, a legtöbb vidéken otthon tucat számra tartják őket háziállatként, nem házi kedvencként. Habár megfordult a fejünkben, hogy ki kellene egyszer próbálni, végül letettünk róla, amikor egy étteremben a mellettünk lévő asztalra vitték ki. A látványt úgy kell elképzelni, mint nálunk szilveszterkor a malac pecsenyét, méretarányosan persze. Egy kis rúdra volt felhúzva a tengerimalac, a lábai is felpóckolva, szép pirosra megsütve. Háziasszonyoknak sajnos nem tudok további útmutatóval szolgálni az ízesítést illetően. Ha valaki elég merész, természetesen kipróbálhatja otthon, hiszen ezek szerint nem ördögtől való dolog.
Az italválasztás már sokkal egyszerűbben ment, hiszen van itt helyi üdítő, amelynek már a neve hallatán jókedvre derül az ember – ez pedig az Inca Kola. Igazán találó név és az íze is kellemesen tutti-fruttis. A helyi átlagos sörök mellett létezik a chicha, ami még az indián hagyaték része: erjesztett kukoricasör, amivel főleg a piacokon lehet találkozni. Egy próbát tettünk vele, de a nem túl bizalomgerjesztő kinézet mellett az íze sem volt a legjobb, az erjesztésből megmaradt erős mellékíz zavaró volt, így maradtunk a helyi cervezaknál, mint a Cristal vagy a Cusquena. Az alkoholok terén a pisco a nemzeti ital, ami szőlőpálinka, és több száz féle változata létezik. Megkóstoltuk, és bár a hazaival nem vetekedhet, azért nem volt rossz. Legalábbis amíg csak feleseket ittunk, ugyanis a helyi szórakoztató egységekben mindenki előszeretettel csábítja be a turistákat egy ingyenes pisco sour-rel, amely ennek egy citromlével, cukorral és tojásfehérjével megbolondított változata volt. Hát mit mondjak, eddig is enyhe értetlenséggel néztem a tojáslikőr fogyasztókra, ebben a véleményemben a pisco sour sem változtatott meg. Bár akinek bejött, vagy csak gyorsan szeretett volna megfelelő állapotba kerülni, az jól járt vele, mert az első mindenütt ingyen volt ebből a koktélból. Minket azonban egy ilyen pisco sour-rel már nem lehetett a későbbiekben megfogni…
A következő napokban azonban egy másfajta ital játszotta a főszerepet, hiszen utunkat 3 ezer méter felett, az Andokban folytattuk, az inka birodalom központjában, Cuzcoban. Folytatása következik.
Nightwalker
