Nem tudják, ki gázolta el a debreceni kereszteződésben a biciklist
![Nem tudják, ki gázolta el a debreceni kereszteződésben a biciklist](https://civishir.hu:10013/media/93deb4ab-af9d-4c46-ba66-4ba5dcae80a0.jpg?size=850)
A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytat eljárást.
A rendelkezésre álló adatok szerint ezidáig
ismeretlen személy közlekedett személygépkocsijával Debrecenben, a Füredi úton, a Böszörményi út felől a Dózsa György utca irányába június 13-án 22 óra körül. A sofőr, amikor a Sinai Miklós utca kereszteződéséhez ért, a fényjelző készülék tilos jelzése ellenére oda behaladt, és érintőlegesen nekiütközött egy kerékpársávon közlekedő férfinek. A baleset következtében a biciklis elesett, és súlyos sérüléseket szenvedett.
A Debreceni Rendőrkapitányság kéri a jármű vezetőjét, illetve azokat, akik a baleset bekövetkezésének körülményeiről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, illetve a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
![Súlyos károkat okozott az időjárás a debreceni forgalomirányításban Súlyos károkat okozott az időjárás a debreceni forgalomirányításban](https://civishir.hu:10013/media/1fde6c7b-c8c2-4858-99bc-fefeef5e2ae5.jpg)
![Két autóra és forgalmi sávra hasadt egy fa Debrecenben Két autóra és forgalmi sávra hasadt egy fa Debrecenben](https://civishir.hu:10013/media/a01725bd-7634-46ba-bad1-d2e2617a764b.jpg)
![Pályázat fan-coil berendezések szállítására Pályázat fan-coil berendezések szállítására](https://civishir.hu:10013/media/125fec6b-77f3-4bb1-9c6b-f5fc974954e4.jpg)
![Ajánlatokat vár az Aquaticum Debrecen Kft. Ajánlatokat vár az Aquaticum Debrecen Kft.](https://civishir.hu:10013/media/125fec6b-77f3-4bb1-9c6b-f5fc974954e4.jpg)
![Nagyszabású születésnapi ünnepséget tart a Zsuzsi Nagyszabású születésnapi ünnepséget tart a Zsuzsi](https://civishir.hu:10013/media/fa3359ef-2b1e-4abc-96b2-5c712db27074.jpg)
![Új, víztermelő kút fúrására készülnek Létavértesen Új, víztermelő kút fúrására készülnek Létavértesen](https://civishir.hu:10013/media/455acf6d-685e-4f79-9cfe-18ccec12f8df.jpg)