Megdolgoztatja a néző gyomrát az Arany Pálma idei győztese
Skandináv Filmnapokat szervezett a debreceni Apolló mozi, amelynek keretén belül vetítették – jóval a magyar bemutató előtt – az idei év Cannes-ban Arany Pálmát elnyerő filmet, A szomorúság háromszögét (Triangle of Sadness, 2022). Ruben Östlund svéd rendezőt, úgy tűnik, szereti Cannes, ugyanis az előző alkotásával, A négyzettel (The Square, 2017) szintén elvitte a pálmát öt évvel ezelőtt.
A szomorúság háromszögének története röviden összefoglalható: egy luxusjachton nyaral néhány kivételesen gazdag ember, akiknek hajóját megtámadják. A szerencsés túlélők végül egy lakatlan szigeten kötnek ki, ahol várják, hogy megmentsék őket.
Röviden tényleg ennyi, hosszabban viszont más képet kapunk, mivel a film három, jól elkülöníthető részre bomlik. Az elsőben ismerjük meg a főszereplőknek tekinthető, egy párt alkotó Yayát (Charlbi Dean) és Carlt (Harris Dickinson), akik modellként dolgoznak. A második etapban a páros kiegészül a jacht többi szereplőjével, gyakorlatilag ez alkotja a film gerincét. A harmadik rész, az élet a szigeten az elsőtől több, de a másodiktól kevesebb játékidőt kap.
Nem kíméli nézőjét
A szomorúság háromszögének hangvétele szatirikus, ugyanis karikírozva ábrázolja a felső tízezerhez tartozó személyeket, de A négyzethez, vagy Östlund azelőtti filmjéhez, A lavinához (Turist, 2014) hasonlóan a nemi szerepek, a társadalmi és gazdasági elit, a közösségi média világa is górcső alá kerül.
A film gerincét adó második etap a három közül a leghosszabb játékidőt kapja. Érezhetően Östlund ezt a részt dolgozta ki a leginkább, mivel itt plasztikusan lehet tapintani, mit is szeretett volna elmondani. A cselekmény ezen részében – az elmúlt évek egyik fontos trendjéhez csatlakozva – kerül középpontba a szegénység kontra gazdagság motívum, valamint a velős kapitalizmuskritika.
Östlund persze nem drámaian, hanem gúnyosan, cinikusan, sőt gusztustalan módon mutatja meg az elit szereplőit, bár alapvetően a többi réteggel sem bánik kesztyűs kézzel. A gusztustalant itt szó szerint kell érteni, hiszen nem kímélve a néző ingerküszöbét, bizony a film egy pontján hányásnak és miegyébnek lehetünk szemtanúi.
Nem nyújtanak szép látványt ezen képsorok, és néhol egyértelműen túlzásba esik a rendező, mégis szerves részét képezi üzenetének, mivel egyszerű, mégis univerzális metaforát nyújtanak a jelenetek: az emberiség mérhetetlen zabálási vágyának leképezése ez. Miközben kint tombol a vihar, az emberek dőzsölnek, fogyasztanak, így nem nehéz Földünk jelenlegi állapotára asszociálni, vagyis, nem érdekel minket a jövő, nem érdekel a klímaváltozás, csak a pillanatnyi jólétünket szeretnénk megtartani.
Nem hibátlan film
Östlund érdekes dramaturgiai ötlete a két főszereplőnek tekinthető páros „elrejtése” a cselekmény második részében. Az elsőben a párkapcsolati viszonyuk kerül terítékre, amely nagyjából fél órában felvázol egy, a filmvásznon ritkán látott férfi-nő felállást, amelyben megcseréli a két nemhez társított attribútumokat. A második etapban ezzel kevésbé foglalkozik, aztán a harmadikban újra erőteljesen előjön a téma, de ott a társadalmi viszonyok is felborulnak.
A szomorúság háromszöge vizuálisan remekül néz ki, főleg a jachton játszódó jelenetekben páratlan – hihetően adja vissza, milyen lehet egy viharba került hajón hánykolódni. Ezentúl érvényes gondolatokat fogalmaz meg a kapitalizmus visszásságairól, a nemi szerepek változásáról, a hatalom szerepéről, de néhol már túlzásba esik mondanivalójával. Fárasztó szövegeket mondat ki szereplőivel, valamint nagyon el is húz jeleneteket.
Ez utóbbi az egész filmre igaz: értékes dolgok hangzanak el benne, de néhol önismétlő, túlzó és unalmas. A kevesebb játékidő, egy feszesebb dramaturgia jót tett volna neki. A színészi játék közül sem lehet igazából egyet kiemelni, mivel a karakterek nem igazán kidolgozottak, ez talán megbocsátható, mert nem színészfilm.
Így is érvényes A szomorúság háromszögének üzenete, viszont kissé elnagyolt mondanivalója, kidolgozatlansága, a film hosszúsága miatt nem lesz belőle remekmű. Aki viszont szereti a szatírát, a skandináv vagy úgy általában az európai filmeket, annak ajánlott a megtekintése.
Gaál Csaba