Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MÁV: IC-pótjegy helyett jön az egységes árú helyjegy

| 2023. 06. 09. | 19:04:00
Július elsejétől már országbérlettel is lehet utazni az InterCityken.
MÁV: IC-pótjegy helyett jön az egységes árú helyjegy
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Megszűnnek az IC-pótjegyek, a vasúti távolsági közlekedésben a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek, amelyek megváltásával immár az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz – tudatta a MÁV-Start az MTI-vel június 9-én.

Az IC-helyjegy elővételben egységesen 650 forint, az utazás napján megváltva pedig 990 forint lesz a közlemény szerint.

Július elsejét követően a nem IC-minőségű kocsikból álló, de helyjegyköteles vonatokon, illetve vonatrészeken egységesen 300 forintra módosul a helyjegy ára. Ettől az időponttól lesz lehetőség arra, hogy országbérlettel is utazhassunk az ilyen vonatokon, illetve kocsikban. Fontos, hogy a vármegyebérlet továbbra sem lesz érvényes a helyjegyköteles vonatokon, illetve szakaszokon, az első és prémium (1+) osztályon pedig a két új díjtermék egyike – tehát sem a vármegye-, sem az országbérlet – nem lesz felhasználható az utazáshoz.

Ugyanakkor július elsejétől prémium (1+) osztályra szóló helyjegyek ára is változik, egységesen 1990 forintot kell fizetni.

Szintén módosul a kilométeralapú menetjegyek díjszabása. Július 1-jétől 10 kilométer távolságig 400 forint, 10,1-15 kilométer között 450 forint, 15,1-20 kilométer között 500 forint, 20,1-25 kilométer között 550 forint, 25,1-30 kilométer között 600 forint lesz a teljes árú, egy útra szóló menetjegyek ára a helyközi közlekedésben a MÁV-Start, a Volánbusz, a MÁV-HÉV és a GYSEV járatain egyaránt. A kedvezményt tartalmazó menetjegyek ára a fentiekkel arányosan módosul, míg a bérletek és a 30 kilométernél nagyobb távolságra szóló menetjegyek jelenlegi ára továbbra is megmarad. Változik azonban az automatákból és a digitális felületeken (interneten az ELVIRÁ-ból vagy a MÁV applikációból) vásárolt MÁV-Start és GYSEV menetjegyekre járó kedvezmények mértéke: az automaták esetében a kedvezmény megszűnik, a digitális felületeken keresztül váltott jegyek esetében pedig a mértéke 5 százalék lesz ezentúl.

További híreink
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Kapitány István: visszaállítjuk a szülészorvos-választást
Sokan nem mernek vagy tudnak gyermeket vállalni - írta.
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
Magyar Péterék visszautalják Wáberer százmillióját
A nagyvállalkozó a választások előtt öt nappal utalta.
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Toroczkai: Magyar Péter minisztert csinál a sógorából
Nem tévedtem, amikor a Facebooknak gratuláltam a választások éjszakáján - írta.
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Magyar Pósfai Gábort kérte fel belügyminiszternek
Melléthei-Barna Mártont pedig igazságügyi miniszternek.
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Független környezetvédelmi hatóságot hoz létre a TISZA
Az ígérik, a civilszervezetek és az állampolgárok álláspontja kellő súlyt kap.
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.
Több házasságkötés, kevesebb baba
Több házasságkötés, kevesebb baba
KSH: kevesebb szülés, csökkenő termékenységi arányszám.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Magyar: megszüntetjük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt - írja a leendő miniszterelnök.
Hirdetés
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés