Madar Csaba DVSC-ikon FIFA-, UEFA- és Guiness-rekorder lett
Cívishír: Most éppen a debreceni Bestrong csapatával nyertél bajnokságot a labdarúgó Megye III-ban, és ezzel a létező összes nagypályás pontvadászatból van már bajnoki címed – hívta fel a figyelmünket Katona Zoltán klubfőnök. Jól tudja?
Madar Csaba: Jól! Az MLSZ által kiírt mindegyik bajnokságban legalább egyszer első lettem a különböző csapataimmal.
Cívishír: Ez minden bizonnyal világrekord! Mióta törekedsz erre?
Madar Csaba: Dehogy törekszem, így hozta az élet! Amikor befejeztem a profi pályafutásomat, semmiképp nem akartam elszakadni a futballközegtől, ezért alacsonyabb osztályokban vállaltam szerepet, és mindig a koromnak megfelelő bajnokságot és csapatot választottam, ahol még bírom erővel és élvezem a játékot.
Cívishír: Neked miért nem derogál a legalacsonyabb osztályban is futballozni, mint sok más, volt válogatott vagy NB I-es labdarúgónak?
Madar Csaba: Szeretek focizni, ennyi. Nekem mindegy, hol játszom, csak játsszunk! Ha a haverokkal összejövünk, akkor nekem a grund is jó, bár tudom, ma már ilyenek nincsenek. Mindegy, hol játszom, és mindegy, ki ellen – nyerni akarok.
Cívishír: Az összes bajnoki cím közül melyikhez kötődik a legérdekesebb sztori?
Madar Csaba: Talán az NB III-ashoz. Amikor az NB I-től visszavonultam, Szima Gábor megkért, hogy csatlakozzam a Létavérteshez – akkoriban az volt a Loki fiókcsapata –, és a rutinommal segítsem a fiatalokat. Először ódzkodtam tőle, mondogattam magamban, hogy nekem már nem kéne ilyet vállalni, hiszen közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz, de az akkori tulajdonos addig győzködött, hogy csak elvállaltam, aminek most nagyon örülök, hiszen nagyon jól éreztem magam a fiatalok között, sok játéklehetőséget is kaptam, és megnyertük a bajnokságot. Sajnos később nagy csalódás ért, kiderült, hogy adminisztratív hiba miatt a csapat a következő szezonban nem indulhat el az NB II-ben. Ezzel együtt ezt a bajnoki címet nem veszi el senki tőlem.
Cívishír: Az első az igazi! Hogyan emlékszel vissza a generációd nagy futására, az 1993-as feljutásra, azaz az NB II-es bajnoki címre?
Madar Csaba: Fiatalok voltunk, én éppen végzős gimnazista. Két évvel azelőtti kiesés után a klubvezetők úgy döntöttek, a fiatalokkal próbálnak meg visszajutni, és sokan mondják most, hogy könnyű volt nekünk csapatba kerülni, mert nem volt pénz érett játékosokra, de erre én azt válaszolom, hogy ha akkor tökön rúgtam volna magam a labdával, akkor aligha tesznek be a csapatba. Ráadásul olyan rutinos játékosok is voltak a keretben, mint Sándor Csaba, Nagy Lajos vagy Tóth Gyuri, és még sorolhatnám, tehát nem pusztán a fiatalságunk miatt kaptunk játéklehetőséget. Az a bajnoki szezon megalapozta a későbbi NB I-es sikereket is.
Cívishír: Az első NB I-es bajnoki cím is megér egy sztorit!
Madar Csaba: Az MTK-val nyertem, 1997-ben szerződtem oda, a következő évben sikerült már velem együtt is bajnoki elsők lenniük a kék-fehéreknek. Inkább a második MTK-s bajnoki címem érdekes, hiszen azt a DVSC-nek is köszönhettem. 2003 tavaszán az utolsó fordulóban FTC-Debrecen és Újpest-MTK meccseket rendeztek. A Ferencvárosnak mindenképpen nyernie kellett volna, de a Loki megtréfálta, mi pedig 1-0-ra győztünk Újpesten, így az ölünkbe hullott a bajnoki cím.
Cívishír: Mesélj, hogy gondolsz vissza a pesti életre több mint húsz év távlatából?
Madar Csaba: DVSC-nevelésű játékosként nagyon nehéz volt meghozni a döntést, de nagy kihívás elé kerültem, hiszen az MTK akkoriban minden poszton válogatott játékosokat vonultatott fel, és úgy gondoltam, ha ott is megállom a helyem, akkor leszek valaki a magyar futballban. Eleve a bajnokcsapat hívott, ami nagyon motivált akkor, így belevágtam, és azt hiszem, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy megálltam a helyem. Sikerekben gazdag, nagyszerű hat esztendőt töltöttem az MTK-nál, aminek köszönhetően nagyon sok tapasztalattal felvértezve térhettem vissza Debrecenbe.
Cívishír: Az MTK-nál érződött a profizmus, ami az eligazolásodkor Debrecenben aligha?
Madar Csaba: Nekünk Debrecenben sem kellett foglalkoznunk semmi mással, csak a focival, tehát itt is profizmus volt bizonyos szempontból, de kétségtelen, hogy az MTK-nál akkoriban más szelek fújtak. Várszegi Gábor volt az első magánbefektető a magyar futballban, két évvel azelőtt szállt be az MTK finanszírozásába, hogy én odakerültem, és valóban flottul működött minden. Csak éppen a telházas meccsek hiányoztak. Megvolt ugyan egy szűk kör, 1000-1500 ember, akik ugyanolyan nagy szenvedéllyel viszonyultak a klubhoz, mint Debrecenben a Loki-szurkolók, de igazán jó hangulat csak akkor volt, amikor a Ferencváros vagy az Újpest látogatott a Hungária körútra.
Cívishír: A debreceni visszatérésedet hogy élted meg?
Madar Csaba: Az MTK-nál az utolsó évben már éreztük, hogy szemléletváltás lesz, azaz a fiatalokra fognak építeni, tudtuk, hogy váltani kell. Nekem a Ferencváros szerződést kínált, azon komolyan elgondolkodtam, már csak Garami József személye miatt is, hiszen miatta mentem hat évvel korábban az MTK-hoz, de végül a hazatérés mellett döntöttem, és utólag mondhatom, hogy a saját karrierem szempontjából a lehető legjobb döntést hoztam, hiszen utána kezdődött a hosszú debreceni sikerszéria, amelynek az elején, az első három bajnoki címhez én is hozzátettem a magamét. Egyébként sem biztos, hogy a ferencvárosi közeg nekem bejött volna.
Cívishír: Dombi Tibornak és Sándor Tamásnak milyen szerepe volt abban, hogy végül a Lokit választottad?
Madar Csaba: Óriási. Ők már akkor hazatértek, itthon játszottak, nyilván vonzóbb volt számomra az a csapat minden másnál Magyarországon. Végre ismét újra éreztem meccshangulatot, amit az MTK-nál nagyon hiányoltam. Meccsnapokon már délben lehetett látni piros-fehérbe öltözött embereket az utcán, és ahogy közeledett az este, úgy fokozódott a hangulat. Nekünk, játékosoknak is teljesen más így hangolódni a meccsre.
Cívishír: Ez már sajnos Debrecenben is hiányzik, egy órával a kezdő sípszó előtt a Bem téren nem mondanád meg, hogy játszik a Loki. Pandémiamentes időben sem!
Madar Csaba: Ez sajnos országos jelenség, most megint divat szidni a labdarúgókat. Erre rátett egy lapáttal a járvány is, hiszen leállt a fél ország, de a bajnokságok folytatódtak, ami miatt megint a focisták kerültek az indulatok kereszttüzébe.
Cívishír: A magyar átlag tízszeresét kapja egy középszerű játékos - ez a magyar focistákra irányuló düh legfőbb oka. Mit gondolsz erről?
Madar Csaba: Elnézve a közösségi portálokat, minden gazdag ember is megvetéssel szembesül, valahogy mindenkit „megtalálnak”, aki jól keres. Egy játékos is úgy adja el magát a piacon, ahogy tudja. Azt én sem tartott jó tendenciának, hogy egyre kevesebb a teljesítménycentrikus dotálás, mert szerintem éppen a teljesítménynek kéne meghatároznia a jövedelmet.
Cívishír: Ma hányszorosát keresnéd annak, mint húsz éve?
Madar Csaba: A sokszorosát.
Cívishír: Rosszkor születtél!
Madar Csaba: Én ezen nem rágódom. Kétségtelen, hogy ma sokkal jobban lehet keresni a focival, mint a mi időnkben, én mégsem gyalázok senkit. Az idő változik, tudomásul kell venni. Nekem sose volt menedzserem, sose alkudoztam, elfogadtam azt a díjazást, amit kínáltak. Ha tudtam is, hogy mások esetleg többet keresnek, az sem érdekelt. Én csak a játékra koncentráltam, mindig a szakmai szempont volt az első a szerződéskötéseimkor.
Cívishír: A profi foci után jöttek szép sorban a megyei bajnoki címek a DEAC-cal. Tökéletes levezetés?
Madar Csaba: A DEAC-hoz először is edzőnek kerültem, amikor Pajkos János volt a szakmai igazgató. Akkor jutott fel az egyetemi csapat az NB III-ba, és utánpótlásbázist kellett mögé építeni. Közben több régi DEAC-játékos már a koránál fogva sem vállalta az NB III-at, inkább egy Megye II-es csapat indítása mellett döntöttek, így lettem magam is Megye II-es futballista. Néhány éven belül sikerült megnyerni minden megyei bajnokságot, majd az újabb NB III-as indulásnál Sáfár László már edzőként számolt velem.
Cívishír: Mi fán terem a Bestrong FC? Csupa DEAC-os arcokat látni a csapatban!
Madar Csaba: Kiöregedett DEAC-osok alapították, illetve olyanok, akik még koruknál fogva játszhatnának magasabb osztályban, de nincs kedvük vagy idejük többet edzeni. Az eredeti terv szerint DEAC III néven indultunk volna a Megye III-ban, de ránk már nem volt az egyetemi klubnak kapacitása. Így önálló egyesületet alapított Katona Zoltán Bestrong néven. A tavalyi bajnoki címünket elvitte a pandémia, de idén révbe ért a csapat. Bár három forduló van még hátra a Megye III-as bajnokságból, már matematikailag is eldőlt a cím.
Cívishír: Ennyi bajnoki címet hogyan lehet egy korty alkohol nélkül megünnepelni? Futballberkekben már-már legendás az absztinenciád!
Madar Csaba: Nagyon jól megvagyok én alkohol nélkül is. Így alakult, egyszerűen nincs rá igényem. Előfordult már sokszor, hogy társaságban azt hitték, iszom, azaz tudok én hülye lenni alkohol nélkül is. Nagyon szeretek közösségben lenni, a barátok, ismerősök között ital nélkül is jól érzem magam.
Cívishír: Az amerikaifoci-rajongásod honnan ered? Unalmas már az európai foci?
Madar Csaba: Nem, a mi focink egyáltalán nem unalmas, azért szerettem meg az NFL-t, mert teljesen más, mint a foci, vagyis a soccer, ahogy az amerikaiak nevezik. A 90-es évek végén, amikor Magyarországon is közvetíteni kezdték az amerikaifocit, az újdonság varázsával hatott rám, mint ahogyan újabban a baseballmeccseket is nézem, és élvezem. Mondjuk önmagáért a baseballért nem mennék ki Amerikába, de ha éppen más ügyben ott lennék, akkor mindenképpen megnéznék a helyszínen egy profi baseballmérkőzést. Sajnos eddig mindig akkor jártam kint, amikor a baseballszezon szünetelt.
Cívishír: Három másodperc akció, két perc szünet – mit lehet szeretni az amerikaifociban?
Madar Csaba: A labdarúgáshoz szokott szemnek időnként valóban vontatott és unalmas lehet, de higgyék el, megvan annak is a maga szépsége.
Cívishír: Avass be, mi lenne az?
Madar Csaba: A labdarúgásban is megvan a taktika, megvannak a posztok, vannak előre begyakorolt játékelemek, de a lényeg az improvizatív képességekben rejlik, az egyik csapat a másik fölé a kreativitásban, a játékosok képzettségében tud nőni. Az amerikaifutballban ezzel szemben minden játékelem a végsőkig, precízen kidolgozott, és ha valaki eltér attól, amit a „playbook” ír, akkor minden borul. Szeretem továbbá az amerikaifociban azt, hogy egy csapat képes nagy hátrányt is ledolgozni a végén, az utolsó percek sokszor rendkívüli izgalmakat tartogatnak.
Cívishír: Hogy vannak a Madar fiúk?
Madar Csaba: A nagyobbik fiam Budapesten megyei szinten futballozik, közben egyetemre jár, és már dolgozik is, az ikrek 17 évesek, a Debreceni Kosárlabda Akadémia U18-as csapatának oszlopos tagjai.
Cívishír: Kár, hogy egyik sem lépett az apa örökébe – mondaná a DVSC jövőjéért aggódó egyszeri drukker.
Madar Csaba: Dehogy kár, arra neveltem őket, hogy ne nekem feleljenek meg, hanem maguknak, azaz érezzék jól magukat a pályán, leljék örömükben a sportolásban. Máté fiam élvezi a megyei szintű focit, és ez engem boldogsággal tölt el. Gyakran beszélünk telefonon a meccsek után, foglalkoztatja a csapat, a saját teljesítménye, annak ellenére is, hogy tisztában van vele: magasabb szinten már nem fog játszani. Az ikrek is focival kezdték, láttam bennük egy kicsit az én genetikámat, ha lehet ilyet mondani, de aztán a barátok miatt kosarazni is elkezdtek. Néhány hónapig párhuzamosan csinálták a kettőt, majd a kosárlabda mellett döntöttek. Nagyon jól érzik magukat, szorgalmasak, elszántak, elhivatottak, látom bennük a sport iránti szeretet és alázatot.
Cívishír: Sárrétudvariban megveregetik még a vállad, ha végigsétálsz a főutcán?
Madar Csaba: A szüleimhez autóval megyünk, és nem nagyon sétálgatok ott az utcán, de ha mégis, akkor természetesen megismernek. De nem azért, mert futballista voltam, hanem azért, mert onnan származom.
Cívishír: Az edzői kiteljesedésben most éppen hol tartasz?
Madar Csaba: Minden korosztályban kipróbáltam már magam, és azt mondom, mindenkinek végig kellene járnia azt a ranglétrát, aki az utánpótlásnevelésben dolgozik. Igazán csak testközelből lehet megtapasztalni azt, hogy bizonyos korcsoportban mi szükséges a fiataloknak. A kicsikkel még atyáskodni kell, aztán egyre feljebb már egyre kevésbé van igény erre.
Cívishír: A magyar foci miért nem tud nagy sztárokat kinevelni, ahogy a horvát?
Madar Csaba: Ha tudnánk az okát, tudnánk rajta változtatni is. Azt látom, hogy az utóbbi években mindig valamilyen trendet szeretnénk követni, és nem a saját stílusunkat akarjuk kialakítani. Nálunk más az emberek lélektana, más a szocializációnk, másképp is kéne alkalmazni a nyugati trendet. Erről órákon keresztül lehetne beszélni, de a megoldást akkor sem kapnánk meg.
Cívishír: Madar Csabától most éppen kik tanulják a magyaros trükköket, azaz hol kamatoztatod a tudásod?
Madar Csaba: A DLA U13-as csapatát irányítom Kassai Gergővel együtt. A srácok először játszanak teljes pályán, most nyílt ki a tér számukra. Most kell elsajátíttatni velük azt a játékrendszert, amire majd alapozhatnak a későbbiekben, egyénileg pedig a technikai tudásukat csiszoljuk.
Cívishír: A Loki, reméljük, visszajut, de a DEAC számára rosszul sült el az NB II-es kaland. A debreceni futballt most milyennek látod?
Madar Csaba: A debreceni futballpiramist sokan sokat emlegették, ami valóban kívánatos lenne, csakhogy a piramis teteje tavaly ledőlt, és ez mindent borított. Más lett volna a DEAC helyzete, ha a Loki NB I-es marad, hiszen sok DVSC-nevelésű fiatal játszhatott volna az egyetemi színekben. Itt, helyben, nem több száz kilométerre. Tapasztalatszerzésnek azonban mindenképpen jó volt a DEAC-nak ez az idény, hiszen most már tudják, mi kell az NB II-höz.
Cívishír: A DVSC tavalyi kiesését hogyan életed meg?
Madar Csaba: Nekem nemcsak lelki, hanem fizikai fájdalmakat is okozott. Én soha nem estem ki még csapattal, és nem tudtam feldolgozni azt, hogy ez megtörtént az én klubommal. A tehetetlenség volt a legrosszabb, hogy nem tudtam segíteni, és tudom, hogy több ezer Loki-drukker is így érzett. Reméljük, vasárnap már ismét NB I-es klub leszünk.
Cívishír: Van hiányérzet benned, hogy játékosként nem mutattad meg magad külföldön?
Madar Csaba: Lett volna rá lehetőségem az MTK-ból a Bundesliga II-be igazolni, de akkor inkább a biztonságot választottam. Akkor született Máté fiam Budapesten, inkább itthon maradtam. Egyedül minden bizonnyal belevágtam volna, de akkor is a család volt az első.
Cívishír: A braziloknak szerzett gólod az 1996-os atlantai olimpián mindenért kárpótolhat!
Madar Csaba: Már amennyire emlékszem rá…
Cívishír: Tessék?
Madar Csaba: Amikor elfejeltem a labdát, a villanyt nekem lekapcsolták, az ajtók bezárultak. Nagy lendülettel jött Dida és Aldair, összeütköztünk, nagyot estem. Annyi azért megmaradt, hogy a földön fekve láttam a labdát, amint gurul be a brazil kapuba.
Cívishír: Atlanta így utólag is nagy élmény?
Madar Csaba: Utólag sokkal nagyobb. Akkor ugyanis fel sem fogtam, hogy milyen hatása van egy olimpiának Magyarországon. Az egész ország szurkol egy adott sportolónak, vagy az adott csapatnak, nem számít a napszak, lehet nappal vagy éjszaka, mindenki a tévé előtt ül. Évekkel később gondolkodtam, hogy annak idején vajon nekünk is így szurkoltak?
Cívishír: Így bizony! Milliók éjszakáztak miattatok is!
Madar Csaba: Tudom, sokaktól hallottam, hogy hajnali kettőre felhúzta az órát, megnézte a meccsünket, és utána ment dolgozni. Ez most is megdobogtatja a szívem, nagy-nagy büszkeséggel tölt el.
Cívishír: Hamarosan foci EB! Hogyan tekintesz a magyarok szereplése elé?
Madar Csaba: Nagy lelkesedéssel várom, és nagyon szurkolok a válogatottnak, mert a nemzeti csapat az egész magyar futballt testesíti meg. Vannak, akik az átszervezésnek tulajdonítják a kijutást. No de kétszer egymásután? Én mindenképpen látok fejlődést a válogatott játékában, sorsdöntő meccseket nyertünk meg. Tudom, hogy itt egyeseket ez igencsak irritál, és vannak, akiknek minden stadionépítés fáj, a Puskás Aréna felépítése is fájt. Nekem mindenesetre nem fáj, ha hetvenévente épül egy nemzeti labdarúgóstadion Magyarországon.
Cívishír: Szögre akasztani a cipőt – ez ugye meg sem fordul még a fejedben?
Madar Csaba: Idén betöltöm a 47-et, még jó erőben érzem magam. Egészen addig akarok játszani nagypályán, amíg megfelelek az adott csapatnak, az adott bajnokságnak. NB-s fellépés már nem vállalnék, de alacsonyabb szinten sem akarok odáig jutni, hogy csak azért küldenek pályára, mert én Madar Csaba vagyok, a tiszteletben álló öreg.
Cívishír: A fociban bokán és sípcsonton rúgnak, lefejelnek, ütnek-vágnak. Dombi Tibi okosabb sportot választott levezetés gyanánt. Te miért nem ultrafutó lettél?
Madar Csaba: Mert én szeretek focizni! Egyébként én is futottam hosszabb távokat, de nehezen veszem rá magam arra, hogy egyedül elinduljak futni. A foci, az más! Muszáj mozogni, mindig érezem a szükségét, ha a kelleténél többet ülök, vagy éppen állok, amikor edzést tartok. Mindegy, ki milyen formáját választja a mozgásnak, csak mozogjon valamit!
Cs. Bereczki Attila