Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kúria: jogosan tiltották be az LMBTQ-felvonulást

| 2025. 06. 20. | 18:12:39
A bíróság elutasította a felperesek által a rendőrségi határozat ellen benyújtott keresetet.
Kúria: jogosan tiltották be az LMBTQ-felvonulást
A 29. Budapest Pride résztvevői (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Kúria szerint jogosan tiltott meg a rendőrség egy az LMBTQI-emberek jogegyenlőségéért négy szervezet által június 28-ára Budapestre meghirdetett felvonulást, vagyis a bíróság elutasította a felperesek által a rendőrségi határozat ellen benyújtott keresetet.

A Kúria a gyűlés céljával kapcsolatosan a rendőrség következtetéseit helytállónak találta. Megállapította, hogy a gyűlés célja egyebek mellett a transznemű emberek nem- és névváltoztatási jogával kapcsolatos kiállásra is irányul, márpedig a transzneműség fogalmi eleme az, hogy az adott személy a születési nemétől eltérően határozza meg a saját nemét.

Erre tekintettel alappal merült fel kétely a hatóságban arra vonatkozóan, hogy a gyűlés bejelentett célja önmagában felveti azt, hogy a gyűlés megtartása ütközik a gyülekezési, illetve a gyermekvédelmi törvénybe foglalt tilalommal. Ezt a kételyt pedig a szervezők a gyülekezési hatóság által tartott egyeztetésen sem tudták eloszlatni - fűzték hozzá.

Továbbá a Kúria az irányadó gyakorlatnak megfelelően nem adott helyt a felpereseknek az Alkotmánybíróság, illetve az Európai Unió Bírósága megkeresése iránti indítványának, mert a gyülekezési törvény által meghatározott 3 napos elbírálási határidő ezt nem teszi lehetővé - olvasható a közleményben.

A rendőrség honlapján elérhető határozat szerint a gyűlés szervezői az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság, a Háttér Társaság és a Társaság a Szabadságjogokért.

A szervezők közös közleményükben azt írták: a Kúria szerint nem lehet szabadon élni a békés gyülekezéshez való joggal és felvonulást tartani a szexuális és nemi kisebbségek jogegyenlősége mellett Magyarországon.

"2025 júniusában az Európai Unió egyik tagállamában az a helyzet állt elő, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Mi Hazánk szabadon terjesztheti a kirekesztő, az emberi méltóságot semmibe vevő nézeteiket a közterületeken, de ugyanazon a napon az egyenlőség és az emberi méltóság mellett tilos kiállni" 

- tartalmazza az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közleménye.

Hozzátették, a jogvédő szervezetek minden rendelkezésükre álló eszközzel küzdenek tovább a békés gyülekezéshez való jog helyreállításáért.

A négy szervezet közlése szerint a mostani eljárásnak nincsen köze a június 28-ra tervezett Budapest Pride szervezéséhez.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Húsz mágnest nyelt le egy gyerek
Húsz mágnest nyelt le egy gyerek
Budapesten operálták meg.
Palesztinbarát szervezet gyújtogatott Csehországban
Palesztinbarát szervezet gyújtogatott Csehországban
Az izraeli fegyverek gyártásának kulcsfontosságú központját gyújtották fel.
Elhunyt Chuck Norris
Elhunyt Chuck Norris
Családja közölte a szomorú hírt.
Szolgálatteljesítés közben hunyt el egy rendőr
Szolgálatteljesítés közben hunyt el egy rendőr
Zalavári Bálint Zsolt 22 éves volt.
Varga Zoltán: ilyen hangulatban született a nácizmus
Varga Zoltán: ilyen hangulatban született a nácizmus
A debreceni politikus vészharangot kongat.
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Eredeménytelen volt az EU-csúcs.
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
A fejlődésnek indult növényeknek kellene a csapadék.
Újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány
Újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány
Gulyás Gergely azt mondta, ők személyesen fenyegették Magyarországot.
Több száz játszótérre vonulnak ki a hatóság emberei
Több száz játszótérre vonulnak ki a hatóság emberei
Megnézik a hintákat és a csúszdákat is.
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Kezdődnek a lokális burkolatjavítási munkák.
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
A pártelnök szerint a Mi Hazánk biztosan bekerül az Országgyűlésbe.
Szolgálatteljesítés közben hunyt el egy rendőr
Szolgálatteljesítés közben hunyt el egy rendőr
Zalavári Bálint Zsolt 22 éves volt.
Termékvisszahívás: szennyezett lehet a só
Termékvisszahívás: szennyezett lehet a só
A NÉBIH felhívja a figyelmet.
Varga Zoltán: ilyen hangulatban született a nácizmus
Varga Zoltán: ilyen hangulatban született a nácizmus
A debreceni politikus vészharangot kongat.
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Orbán Viktor: ha van olaj, van pénz
Eredeménytelen volt az EU-csúcs.
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
A fejlődésnek indult növényeknek kellene a csapadék.
Újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány
Újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány
Gulyás Gergely azt mondta, ők személyesen fenyegették Magyarországot.
Több száz játszótérre vonulnak ki a hatóság emberei
Több száz játszótérre vonulnak ki a hatóság emberei
Megnézik a hintákat és a csúszdákat is.
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Véget ért a tél a Magyar Közútnál is
Kezdődnek a lokális burkolatjavítási munkák.
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
Dobrev: minden DK-s képviselő kormányváltó lesz
A pártelnök szerint a Mi Hazánk biztosan bekerül az Országgyűlésbe.
DÁP: mobilon adhatunk-vehetünk használt autót
DÁP: mobilon adhatunk-vehetünk használt autót
Új funkcióval bővült az alkalmazás.
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák
Egy felmérés szerint hazánk a világ 17. legbékésebb országa.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Megtorpan a tavasz
Megtorpan a tavasz
Ingadozó hőmérséklet, hűvösebb keleti tájak, több hullámban érkező csapadék.
Hirdetés
Hirdetés
Húsz mágnest nyelt le egy gyerek
Húsz mágnest nyelt le egy gyerek
Budapesten operálták meg.
Három góllal nyert a DVSE
Három góllal nyert a DVSE
Hibátlanul menetelnek a debreceniek a rájátszásban.
Gazdaság
Debreceni MÁV-székház: vannak érdeklődők
A vasúttársaság vezetőjét a március elején leszakadt kőlap miatt is kérdeztük.
Bihardancsházán a napelemekre kértek egyházi áldást
Ünnepélyesen adták át a szociális intézmény energetikai fejlesztését a kistelepülésen.
Új aluljárót kapna a Nagyállomás
A debreceni pályaudvaron újabb nyolc térfigyelő kamerákat szerelnek fel.
Lukács-fityisz és Angyalföld téri akadálypálya
Könnyítések a panelprogramban, lejár a MODEM vezetőjének megbízása, tilalom Pallagon.
Esőért fohászkodnak az őszi vetések
A fejlődésnek indult növényeknek kellene a csapadék.
Pallagi svindlire figyelmeztettek
Sürgősségi előterjesztés a debreceni közgyűlésen.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Új promóció: Hot Buzzer-napok Debrecenben
Egy grátisz gombnyomással azonnali nyeremények várnak rád!
Pályát mutattak a diákoknak Püspökladányban
Pályát mutattak a diákoknak Püspökladányban
A Karacs rendezvénye egyszerre szólt a családoknak, a továbbtanulásról és az intézmény pozitívumairól.
Otthoni kávézás új szinten
Otthoni kávézás új szinten
Eszpresszó kávéfőző választási útmutató.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
Karbantartókat keres a Debreceni Hőszolgáltató Zrt.
157 hőközpont műszerész és villanyszerelő munkáinak elvégzésére írtak ki pályázatot
Hirdetés