Krisztus feltámadt: hajnal a fancsikai templomromnál

A koránkelők öt óra körül megérkeztek a fancsikai templomromhoz, ahol ekkor már elkezdődtek az előkészületek. A sötétben világító mécsesek a közeli országútról a kicsiny dombocskára vonzották az utazó tekintetét. A különös fényeket az is észrevehette, aki nem a hajnali istentisztelet miatt járt erre éppen, hanem mondjuk azért, mert rokonaihoz, ismerőseihez sietett, hogy a húsvétvasárnapot velük töltse. A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség ünnepi alkalmára igyekvők közül sokan nem először akarták megtapasztalni Isten igéjének erejét a nem mindennapi környezetben, de mint később kiderült, szép számmal voltak olyanok is, akik korábban még soha nem vettek részt az immár hagyományosnak mondható különleges alkalmon. Nem sokkal a kezdés előtt befutott az egyházközség busza is, így mire mindenki elfoglalta a helyét a templomromon belül és annak jelképes falain kívül, jelentős tömeg gyűlt össze. – Ennyien még soha nem voltunk – jegyezte meg valaki, amit később az igét hirdető Molnár Szabolcs lelkipásztor is megerősített, majd reményét fejezte ki, hogy a résztvevők száma évről évre egyre csak növekszik majd. De ne szaladjunk ennyire előre! Oláh István, az egyházközség elnök-lelkipásztora felidézte a Cívishírnek a Jézus halálától a feltámadásáig tartó rövid időszakot.  

A feltámadás első tanúi

- A bibliai leírás szerint az első húsvétkor, vasárnap hajnalban asszonyok mentek ki a sírkertbe, hogy elvégezzék, befejezzék Jézus temetését - kezdte. - Amikor ugyanis nagypénteken levették Jézus testét a keresztről, beköszöntött a sabat, a zsidó vallás pihenőnapja, ami péntek napnyugtától szombat estig tart. Ilyenkor a zsidók nem végezhetnek munkát, ezért még a napnyugta előtt nagyon gyorsan kellett cselekedniük: Jézus testét egy olyan sírban helyezték el, amit Arimateai József vásárolt. Ez egy sziklába vájt barlang volt tulajdonképpen, elé pedig egy nagy követ hengerítettek. Az asszonyok a szombat elmúltával vasárnap hajnalban mentek ki, ott érte őket a napfelkelte, és akkor látták meg, hogy a követ valaki elgörgette a barlang bejárata elől, és Jézus nincs a sírban. Ők voltak a feltámadás első tanúi, majd tőlük tudták meg a hírt a tanítványok, aztán Jézus nekik és a tanítványoknak is megjelent, feltámadásával pedig legyőzte a halált. Ez a húsvét örömének a lényege. Hogy nem kell félnünk a haláltól, hogy van örök életünk Jézus Krisztus által. Ezt ünnepli ilyenkor a keresztény világ, ez a legnagyobb életet formáló ünnep a keresztény egyházban.

Oláh Istvántól megtudtuk azt is, hogy magának a hajnali istentiszteletnek a gondolata is ehhez a csodálatos eseményhez, Jézus feltámadásához kötődik.

- Az ötlet 2007-2008 körül fogalmazódott meg a nagytemplomi gyülekezet 10-12 fős ifjúsági csoportjában - mondta. - Ők kezdeményezték, hogy mi lenne, ha tartanánk hajnalban egy olyan istentiszteletet, ahol mi magunk is jobban átélhetnénk valami hasonlót, mint amit az asszonyok megtapasztaltak a sírkertben Jézus feltámadásakor. Így esett a választásunk a fancsikai templomromra, amely azt gondolom, igazán autentikus helyszín egy ilyen alkalomhoz. A hajnali gyülekező, majd az ugyancsak hajnali kezdés különös hangulatot ad az istentiszteletnek, amelyen közösen dicsőítés, gitárral kísért közös éneklés, igehirdetés és imádkozás után úrvacsoraosztással zárul az alkalom, és a végén, ha szerencsénk van, és nem lesz felhős az ég, a felkelő Nap beragyogja a templomrom környékét, mintegy megkoronázva ezt a különleges ünnepi együttlétet. Ahogy átmegyünk a sötétségből a világosságba, úgy érkezik el hozzánk a húsvét, és azt hiszem, így jobban át tudjuk élni, meg tudjuk tapasztalni azt, amit az asszonyok és a tanítványok az első húsvétkor, Jézus feltámadásának tanúiként átéltek. A visszajelzések nagyon jók, sokan mondják, hogy ezt a különleges élményt legalább egyszer mindenkinek át kellene élnie, mert egészen más hangulata van, mint egy templomi istentiszteletnek. 
Ezt az érzést erősítette meg az az idősebb férfi is, aki már nem először érkezett húsvétkor a templomromhoz.

Részesei legyünk a csodának

– Más ez az alkalom, mert ahhoz, hogy ideérjek, négy órakor kell felkelnem. Ez csak akkor megy, ha az embernek komoly az elhatározása, hogy valóban itt akar lenni – magyarázta lelkesen. – Más, mert a szabad ég alatt vagyunk. Szinte korom sötét van, amikor megérkezünk, majd kelet felől egyszer csak derengeni kezd valami, és mire eszmélünk, már fel is kelt a Nap. Annak is sajátos a hangulata, ha borult, felhős időnk van, olyankor az ember lelkébe talán még mélyebben hatol be Jézus halálának és feltámadásának felkavaró, megrázó, de ugyanakkor felemelő története. Rendszeresen járok templomba, de itt valahogy jobban megérint mindez, kicsit olyan érzés, hogy ugyanazt a csodát várjuk, ami egyszer már megtörtént. Krisztus feltámadása nyilván nem fog megismétlődni, mert egyszeri alkalom volt a történelemben, de mégis várjuk azt, hogy valahol részesei legyünk ennek. 

Oláh István szerint ez az érzés azzal magyarázható, hogy az ember szívében ott van a vágy, a reménység arra, hogy az élet többről szól, mint amit a hétköznapokban látunk belőle. – A kézzelfogható, materiális dolgokon túlmutat az életünk, és nemcsak test vagyunk, hanem lélek is – fogalmazott. – Szükségünk van arra a bizonyosságra, arra a hitre és reménységre, hogy igenis többről szól az életünk, mint az a néhány évtized, amit eltöltünk itt a földi valóságban. Hisszük, hogy ha lejár a földi utunk, az életünk nem a semmibe tér vissza, hanem a Teremtőhöz megyünk, az ő országa, a kiteljesedés felé tartunk. Jézus sírja, az üres sír ezt jelenti számunkra, meg az egész első húsvét hajnali jelenet is: hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem az életé, az örök életé. Ebben erősít meg bennünket ez a hajnali istentisztelet is, ahol együtt örvendezünk, mert a keresztény életforma nem magányos lét, hiszen olyan emberek, olyan közösség van mellettünk, amellyel egy hiten vagyunk: hogy Jézus mindannyiunkért meghalt nagypénteken, és mindannyiunkért támadt fel húsvétkor.

Ha nincs feltámadás, akkor semmi nincs

Erről beszélt igehirdetésében Molnár Szabolcs lelkipásztor is, aki semmi mással össze nem hasonlítható örömnek nevezte Krisztus feltámadását. „Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk, ámde Krisztus feltámadt mint az elhunytak első zsengéje” – idézett Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből, majd hozzátette: ha Krisztus nem támadt fel, akkor a hitünk alapja, alapköve hiányzik. - Ha nincs a feltámadás, akkor nincs semmi, de ha Jézus feltámadt, akkor minden van. Ha hiányzik a feltámadásnak az öröme, akkor egy olyan reménységre építettük fel az életünket, ami semmivé lesz a végén. És akkor, ahogy Pál fogalmazott, valóban minden embernél nyomorultabbak lennénk. Ha Krisztus nem támadt fel, akkor a keresztények egy illúzióért vállalták az önmegtagadást, az üldöztetést, a szolgálatot, és az egész hitük egy tragikus tévedés lenne – fogalmazott., hozzátéve, hogy a keresztény hit fő rugója a feltámadás, ha az nincs, akkor semmi sincs.

Akkor hiába imádkozunk, hiába veszünk részt istentiszteleteken, hiába olvassuk a Bibliát, építünk templomokat, hiába vált rommá, de mégis istentiszteleti hellyé ez a templom, ahol most vagyunk – mondta, ugyanakkor rögtön hangsúlyozta, hogy Pál apostol nem hagyta sötétségben a hívőket, nem hagyta nyitva azt a rettenetes lehetőséget, hogy a hitünk hiábavaló lenne, hiszen a korintusiakhoz írt levelében hozzátette azt is, hogy „ámde Krisztus feltámadt mint az elhunytak első zsengéje”.

Ez az a pont, ahol minden megváltozik, mert ha feltámadt, akkor nem zárul le az élet a halállal, és akkor a nagypéntekre nem úgy kell tekintenünk, mint mindennek a végére, és a sírra sem úgy, mint a földi élet végállomására. Ami Krisztussal történt, az történik mindazokkal, akik hozzátartoznak, akik őt követik. Ez az evangélium szíve. Nemcsak az, hogy Jézus él, hanem az is, hogy mi is élünk őbenne. Van életünk, amely nem ér véget a sírnál, hanem beteljesedik az örökkévalóságban – hangsúlyozta Molnár Szabolcs.

Valami plusz a hétköznapok cudar világában 

Az istentisztelet, amelyen a hívők együtt énekeltek és imádkoztak, úrvacsoraosztással ért véget. Leát már azt követően szólítottuk meg, hogy magához vette a kenyeret és a bort. Elmondta, hogy legalább tíz éve részt vesz a húsvét hajnali alkalmon. – Különleges esemény ez egy hívő életében, mert ilyenkor valahogy belehelyezkedünk abba a helyzetbe, ami az első húsvét hajnalán történhetett. A szeretet, az egymáshoz és Krisztushoz való tartozás, a hit ilyenkor számomra valahogy még erősebben jelen van, mint egy templomi istentiszteleten. Régen csak fiatalok jöttek ki ide a templomromhoz, de jó látni, hogy ma már vegyes a társaság, minden korosztályból jönnek ünnepelni Jézus feltámadását. 

Sokadik alkalommal vagyok itt – mondta János. – Lélekemelő az itteni istentisztelet, ami erősíti az összetartozást a gyülekezeti tagok között, ráadásul mindig vannak új arcok, gyarapodunk lélekben, imádságban, egymás szeretetében. Tavaly talán hetvenen lehettünk, most sokkal többen, legalább százan voltunk. A felkelő Napot ugyan idén nem láthattuk a felhők miatt, de ettől függetlenül nagyszerű érzés volt együtt lenni. Azzal az örömmel térek haza, hogy ismét egy nagyon szép feltámadási ünnep részesei lehettünk.

A templomrom és környéke az úrvacsoraosztás után hamar kiürült, Katalin az utolsók egyikeként hagyta el az istentisztelet helyszínét. Szerinte mindenki visz haza magával ilyenkor valami pluszt, ami a hétköznapok sokszor cudar világában fényként, igazodási pontként szolgál, hogy aztán jövőre ugyanitt hitükben még jobban megerősödve emlékezzenek Jézus feltámadására, az élet győzelmére a halál felett. Mire útnak indulunk a város felé, a Nap már el is hagyja a keleti horizontot, egyre magasabbra tör, sugarai pedig egyszer csak áttörik az oszló felhőket, és ha kicsit késve is, de beragyogják az egész környéket, kinek-kinek a hitére, a fantáziájára bízva, hogy az égi jelenség mögött felfedez-e valami magasabb rendűt, vagy pusztán örömmel állapítja meg, hogy végre itt a tavasz.

Takács Tibor