Kik magyar szóval álmodtok

„Testvéreim, ti messze, idegenben,
Kik magyar szóval álmodtok, ha alszotok,
Ti, kiknek szíve, bárhol is dobog,
Egy ütemre ver e szívveréssel –
Érzem, hogy vagytok, érzem, hogy éltek,
És a nemzet velünk együtt remélhet.”
(Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz)
1920. június 4-én Magyarország történelmének egyik legsúlyosabb tragédiája következett be. A trianoni békediktátum szétszaggatta az ezeréves ország testét, elvette területeink kétharmadát, és több mint hárommillió magyar került az országhatáron kívülre. A veszteség nem csupán földrajzi volt, hanem lelki, kulturális és közösségi is – olyan seb, amelyet a történelem azóta sem gyógyított be teljesen.
105 év telt el, de a fájdalom emlékezete, az igazságtalanság érzése ma is él. Ezen a napon nemcsak gyászolunk, hanem fejet hajtunk azok előtt, akik a megmaradásért küzdöttek, és azok előtt is, akik ma is őrzik magyar identitásukat az elszakított területeken.
Trianon nemcsak veszteség, hanem felelősség is. Hogy ne feledjünk, de ne is rekedjünk meg a múltban. Hogy építsünk, összekössünk, emlékezzünk – és továbbadjuk a nemzet közös történetét azoknak, akik utánunk jönnek.


















