Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kiábrándító DEAC-vereség a szezonnyitón

| 2023. 09. 29. | 22:56:00
Az Oroszlány diadalmaskodott Debrecenben.
Kiábrándító DEAC-vereség a szezonnyitón
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Nagyarányú vereséget szenvedett hazai pályán a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 1. fordulójában az MVM-OSE Lions ellen.

A rossz kezdést követően többször is visszajött a mérkőzésbe Andjelko Mandics együttese, de a 25. perctől teljesen szétesett a játékuk, így a vendégek 21 pontos győzelemmel távoztak a Nagyerdőről.

Technikai okok miatt közel negyedórás csúszással indult a szezon első összecsapása, de mire minden problémát sikerült elhárítani, legalább szépen megteltek az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok lelátói. Andjelko Mandics nem okozott meglepetést, az előszezon utolsó felében tapasztaltaknak megfelelően az Edwin, Neuwirth, Mócsán, Williamson, Buljevic ötöst küldte fel a feldobáshoz.

A közjáték a DEAC együttesét zavarta meg jobban, Mócsán ugyan megszerezte az idény első debreceni kosarát, de ezt követően a vendégek akarata érvényesült, Ruják és Thomas hárompontosaival, valamint Hollis-Jefferson zsákolásával négy perc után már 8-2-re vezettek. Edwin kettő plusz egyes akciójával zárkóztak a hazaiak, de Gholston négy ponttal válaszolt, így Mandics magához is rendelte övéit. Az időkérés és Drenovac pályára lépése sem segített, a hajdúságiak támadásai továbbra is nagyon akadoztak, így az első felvonást követően hat ponttal ment az OSE (11-17).

A második etapra beszálló Rakeem Buckles számára 15 másodperc is elég volt, hogy megszerezze első pontjait egy kettő plusz egy formájában, Edwin gyorsindítása és triplája után pedig szempillantás alatt átvette a vezetést a DEAC (19-17). Nem tartott sokáig a cívisvárosiak öröme, egy gyors taktikai szünettel rendezték a sorokat az oroszlányiak, labdaszerzések utáni könnyű kosaraiknak köszönhetően pedig egy 8-0-s periódussal fordítottak. Ezt követően kezdték levetkőzni az idény eleji formát a csapatok, egyre színvonalasabb küzdelmet láthatott a nagyérdemű, a második negyedben összesen 12 pontig jutó Buckles tripláival pedig a félidőhöz közeledve ismét a fekete-fehéreknél volt az előny (34-33). Az utolsó percben azonban csak a bányászvárosiak szereztek pontot, ők viszont hatot is, így öt egységnyi fórral mehettek az öltözőbe.

Három perc sem kellett a házigazdának a fordításhoz, Mócsánék érezhetően jóval nagyobb energiákat mozgósítottak védő oldalon (41-40). A folytatásban állandósult az eredmény, hol egyik, hol másik csapat járt előrébb, a debreceniek dolgát viszont nehezítette Williamson negyedik személyi hibája, az erőcsatárt le is cserélte a szakmai stáb. Az OSE centere, Imran Polutak megállíthatatlan volt a palánkok alatt, s bár egy ideig Edwin kosaraival tartotta a lépést a DEAC, a negyedet egy ponttal a vendégek nyerték (48-54).

A záró felvonás sem a legjobban kezdődött a hajdúságiak számára, Buckles és Edwin kosaraira rendre válaszoltak az oroszlányiak, sőt egy újabb eladott labda után Thomas zsákolásával először a mérkőzésen már kétszámjegyű volt a differencia (54-64). Edwin és Hőgye ziccerei után azonnal időt kért Simon Petrov, nem is sikerült elkapni a fonalat a DEAC-nak, Gholston két hármast is beszórt, Riddley gyorsindítása után pedig négy és fél perccel a vége előtt el is dőlt a mérkőzés (58-72). A végére teljesen görcsössé vált a debreceniek játéka, az OSE így teljesen megérdemelt, 21 pontos magabiztos győzelmet aratott. A Debreceni Egyetem alakulata tehát vereséggel kezdte története hetedik szezonját, javítási lehetőség egy hét múlva pénteken, a Kecskemét ellen hazai pályán.

További híreink
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
...de az NA hozta el a happy endet – vallotta egy drogfüggő Debrecenben.
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Például az egyre súlyosbodó aszályhelyzetre.
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Vitézy Dávid posztolt a Facebook-oldalán.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Nem jutottak be a legjobb négy közé.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
A somogyiak ismét vezetnek a párharcban.
Hárompontos DEAC-siker: egyenlítettek a negyeddöntőben
Hárompontos DEAC-siker: egyenlítettek a negyeddöntőben
Hazai pályán diadalmaskodtak a debreceniek.
Rájátszás: hátrányban a Debrecen
Rájátszás: hátrányban a Debrecen
A meccs hajrájáig volt esély a győzelemre.
Most kezdődik a tánc a debrecenieknek
Most kezdődik a tánc a debrecenieknek
Pályahátrányból indul a DEAC.
28 év után újra világbajnokok között
28 év után újra világbajnokok között
Magyar női kosárlabda-válogatott kijutott a berlini világbajnokságra.
Csúnyán kikaptak a debreceniek Pakson
Csúnyán kikaptak a debreceniek Pakson
A DEAC-osok pontatlanul játszottak.
Nagy zakót kaptak a debreceniek a Tisza-partiaktól
Nagy zakót kaptak a debreceniek a Tisza-partiaktól
Túl kell lendülnünk a vereségen - mondta a DEAC mestere.
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
A válogatott a hatodik világbajnokságára készülhet.
Könnyed debreceni győzelem
Könnyed debreceni győzelem
A soproniaknak esélyük sem volt.
Hirdetés
Hirdetés
Újságírókra emlékezett a pápa
Újságírókra emlékezett a pápa
Azokra, akik erőszak áldozatai lettek.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Az első fordulóban kikapott.
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
A veterán járművek felvonulása után kiállítás, zene és közösségi program várta az érdeklődőket.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés