Ki volt Magyarosi Árpád?

Jólelkű, minden agressziótól távol álló egyéniségként ismerték debreceni diáktársai és tanítványai Magyarosi Árpádot. Ismerősei nem értik a székely férfi halálát. A Bolíviában lelőtt magyarok egyike, Magyarosi Árpád tavaly a debreceni református tanítóképző főiskolán diplomázott, ahol népszerű volt diáktársai körében. 

A debreceni tanítóképző főiskolán a hallgatói önkormányzat sportért és kultúráért felelős alelnökeként sokakkal került kapcsolatba, számos barátra tett szert a kollégiumban is. Aktív kulturális életet élt, verseket írt a Partium című folyóiratba, továbbá gitározott és énekelt: az Élni jó című lemeze Dinnyés József segítségével jelent meg 2007-ben. 

Egyik ismerőse úgy fogalmazott: a székely származására büszke Magyarosi Árpádnak, Erdélyben unitárius gyökerei voltak, egy ideig Kolozsváron unitárius teológiára is járt, ezért különösen furcsa, hogy belépett egy iszlám közösségbe és a nevét arab betűkkel írta föl a honlapjára és iwiw-oldalára is ahová pár órával azelőtt jelentkezett be, hogy lelőtték. A közösségi fórumra 60 képet tett fel magáról.

Melyik volt az igazi arca?

Utolsó – honlapjával együtt azóta törölt – blogbejegyzésében, március 3-án semmi nem utal arra, hogy terrorakcióra készülne. Honvágyára annál inkább:gyermekkori emlékeiről és a magyar nők szépségéről áradozott.

Ez is ő volt

„Tudom, hogy minden szép ami természetes...”

Imádtam gyermekként a patakban lenni, annyira csodáltam azt a világot ami folyton sodródott. Varázslatos volt minden, különösen a víz csillogása, csobogása. Esténként, fülemben a patak dallamával feküdtem, reggel azzal ébredtem. Őszinte csodálattal tartottam markomban a kifogott apró halakat. Télen is a patakban voltam, baltámmal vágtam a lékeket, nehogy ne kapjanak levegőt a halacskáim... Azonban leginkább az volt szép, ha tiszta, átlátszó, vékony volt a jég a víz felszínén! Én könnyű kis testemmel azon elhasaltam, s kerestem izgatottan az életet alatta(m). Láttam már pár patakot, folyót... szép Székelyföldön...s határain, Erdélyben, Magyarországon, távolabb is... de nékem a legszebb mégis az a patak, amit úgy neveznek sokan otthon, hogy „Szováta vize”... ott fogtam ki az első halakat kézzel, bottal, hálóval... ott építettünk gátat, abból ittunk, az volt a szent kenete minden egyes napnak. Van is egy mondás, mely szerint az egy Isten előbb Székelyföldet teremté meg, s mikor látá, hogy az mennyire szép, akkor megteremté köré az egész világot. Egy ókori görög költő szerint (Anakreón) "az Istenek a nőknek fegyverül adták a szépséget"... a magyar lányokkal lehetett a legkegyesebb... mert az Ő szépségük máshoz nem igen fogható! Láttam már pár nemzet lányait, s nem firtatom egyiknek sem szépségét, hiszen mondják is... „minden szép ami természetes”... de a magyar lányok tényleg a legszebbek a világon! Úgy gondolom, a szépséget közvetlenül a környezetünk határozza meg amiben élünk... s hogy értsd – mire gondolok – azért a legszebbek a mi lányaink, mert a mi hazánk is a legszebb a világon. Lehet, elfogult vagyok... kicsit... talán nagyon is, de pár fokkal jobban szeretem az otthonit mindennél! Ha nem így lenne, nem akarnék hazamenni, megelégednék más patakokkal, más hegyekkel, más levegővel, s más lányokkal is... s más nyelven próbálnám dicsérni mások szépségét... ó nem, ez egy rossz álom lenne... nekem az otthoni kell, mert nekem annál semmi sem szebb a világon. Azok a szemek úgy csillognak, mint a patak, s a testek oly kacéran mozognak, mint az ügyes kis halak... ha be is hunyom szemeim, a te képed – te szépség – mégis bennem marad! Maradok továbbra is őszinte magamhoz, nemhiába dicsérem a napot ...

Ez lett belőle?