Késsel rabolt a debreceni éjjel-nappali boltban

A nyomozás jelenlegi adatai szerint egy 24 éves fiatalember ment be szeptember 9-én késő este egy debreceni éjjel-nappali boltba. Sokat nem teketóriázott, belépett a pult mögé, egy késsel megfenyegette az eladót, a kasszából kimarkolt közel 50 000 forintot és 30 000 forint értékben DKV-jegyeket, majd sietve távozott.
A sértett azonnal hívta a rendőrséget, és pontos személyleírást adott a rablóról. Több egység, több irányból érkezett a helyszínre, és az egyik járőrpár kiszúrta a fiatalembert. Megpróbált ugyan elfutni, de messzire nem jutott, a rendőrök leteperték és megbilincselték.
A férfi gondosan készült a rablásra, teljesen fekete ruházata alatt egy kék rövidnadrágot viselt, de még a fekete zoknija alá is felvett egy fehéret, az arcát pedig kapucnival, maszkkal és egy napszemüveggel takarta. Bízva abban, hogy félre tudja vezetni az egyenruhásokat, ahogy elmenekült a boltból megszabadult a fekete ruhaneműktől és a késtől. Nem járt sikerrel, az övtáskájában pedig megtalálták az elvitt pénzt és a jegyeket is.
Kihallgatásán beismerte tettét, felfegyverkezve elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe a bűnügyesek. A helyszíni szemle során a bolttól nem messze előkerültek a ruhái és a kés is.




























