Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hogy Debrecen mellett a vidéke is fejlődjön...

Először ülésezett a Versenyképes Járások Program Monitoring Testülete.
Hogy Debrecen mellett a vidéke is fejlődjön...
2025. augusztus 25-én ülésezett először a Versenyképes Járások Program Monitoring Testülete (Fotó: Navracsics Tibor/Facebook)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A fejlesztéspolitika és az önkormányzatok közötti együttműködés nem képzelhető el pártalapon - hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Versenyképes Járások Program monitoring bizottságának hétfői alakuló ülésén Budapesten.

Navracsics Tibor szavai szerint fontosnak tartották azt, hogy létrejöjjön egy monitoring testület, amely figyelemmel kíséri a munkát, és össze tudja gyűjteni a tapasztalatokat. Megjegyezte: a Versenyképes Járások Program több éves lesz, és a jövő évi fejlesztéseknél már figyelembe tudják venni a testület idei tapasztalatait.

2025. augusztus 25-én ülésezett először a Versenyképes Járások Program Monitoring Testülete. A közel egy évvel ezelőtt meghirdetett program új irányt mutat a térségi alapú területfejlesztésben, hiszen komplex, helyi szükségletekre épülő megoldásokkal kívánja erősíteni a járások versenyképességét - tartalmazza a célkitűzés.

A Versenyképes Járások Program keretében minden magyarországi járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut, ezzel nagyobb dinamikát kap a területi felzárkózás ...

A fejlesztési irányok között kiemelt szerepet kap az egészségügy infrastrukturális fejlesztése és a településüzemeltetés hatékonyabbá tétele. Emellett egyebek mellett fontos cél a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, a közbiztonság megerősítése, valamint a közvilágítás korszerűsítése, továbbá a járdák és utak felújítása is.

Debreceni kényszerházasság a pénzért
Hajdúsámson jól járhat az együttműködéssel, lenne helye a támogatásnak.
További híreink
Ételért álltak sorba a debreceni hőségben

Töltött káposzta, friss kenyér és sütemény várta a rászorulókat.
Elmaradnak a vetítések az Apolló moziban

A debreceni filmszínház gépházi rendszere elromlott.
Ismét beindult a habbal oltó a Semcorpnál

Most úgy tűnik, téves riasztás történt a debreceni gyárban.
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon

A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Így védekezik Debrecen a hőség ellen!
Így védekezik Debrecen a hőség ellen!
Kiemelten fontos, hogy senki ne induljon el víz nélkül otthonról - hívják fel a figyelmet.
Francia csatár érkezett a Lokihoz
Francia csatár érkezett a Lokihoz
Három évre szóló szerződést írt alá Debrecenben.
A csapókerti iskola komplex felújítása a terv

A korszerűsítés csaknem 3000 négyzetmétert érint.
Járműjavítóban épül meg az új Közlekedési Múzeum

A miniszter szerint indokolatlan volt a beruházás Debrecenbe történő áthelyezésének terve.
Baleset a 2-es villamos vonalán
Baleset a 2-es villamos vonalán
A helyszínelés alatt ingajárat viszi az utasokat Debrecenben.
Új elnökhelyettes a debreceni klinikai központban

Illés Árpád átvette megbízását.
 Vámospércs: 25 éves város, több évszázados közösség

Jubileumi napon ünnepelte múltját, jelenét és jövőjét a legkisebb hajdúváros.
Karambol a Keleti-főcsatorna hídjánál
Karambol a Keleti-főcsatorna hídjánál
Földes és Berettyóújfalu között történt a baleset.
Tűz nélkül is izzott a fesztivál Mikepércsen

A rekkenő hőség sem tudta megtörni a Tűztánc Ifjúsági Táncfesztivál közösségi erejét.
A nyár legédesebb napja Hajdúszoboszlón
A nyár legédesebb napja Hajdúszoboszlón
Tízezernyi strandoló és fesztiválhangulat kísérte az Év fagylaltja 2026. versenyt a Hungarospa strandján.
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Mentő érkezett a körösszakáli balesethez

A Rákóczi utcában kellett a segítség.
Szuper El Niño jöhet Magyarországra
Szuper El Niño jöhet Magyarországra
A rendkívül erős El Niño a klímaváltozással együtt fokozhatja a hőhullámokat, az aszályokat és a szélsőséges időjárást.
Megzavarták a hajdúszoboszlói betörőt
Megzavarták a hajdúszoboszlói betörőt
Üres kézzel távozott, ráadásul el is kapták.
Téglás betiltja az utcai hangreklámokat
Téglás betiltja az utcai hangreklámokat
A szabályok betartatásában a lakosság segítségére is számítanak.
Korlátozni kell a vízfogyasztást Vámospércsen

A település víztároló tartálya kiürült.
Frontális ütközés: öten vesztették életüket

A 3-as főúton történt a tragédia.
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Tilalom a hajdú-bihari tűzrakóhelyekre is

Az ország egész területén kiszáradt a biomassza.
Tilalom lép életbe Hajdú-Biharban
Tilalom lép életbe Hajdú-Biharban
Rendkívül magas a tűzkockázat.
36 tonnát gyűjtött illegálisan Hajdú-Biharban

A Debreceni Járásbíróságon döntenek a sorsáról.
Hajdú-Biharban is megkezdődött a razzia
Hajdú-Biharban is megkezdődött a razzia
Az ellenőrzések célja a közlekedésbiztonság javítása.
Zápor, zivatar vár a hajdú-bihariakra
Zápor, zivatar vár a hajdú-bihariakra
Gomolyfelhős napok következnek.
Feloldják a tilalmat Hajdú-Biharban
Feloldják a tilalmat Hajdú-Biharban
Megszűnt a fokozott tűzveszély.
Hajdú-Biharba már nem ér el a hidegfront

Kellemes idő várható hétvégén.
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Autó lángolt a 4-esen
Autó lángolt a 4-esen
Újfehértó és Téglás között.
Tilalom a hajdú-bihari tűzrakóhelyekre is
Tilalom a hajdú-bihari tűzrakóhelyekre is
Az ország egész területén kiszáradt a biomassza.
Tilalom lép életbe Hajdú-Biharban
Tilalom lép életbe Hajdú-Biharban
Rendkívül magas a tűzkockázat.
Gázolás miatt késnek az InterCity-k
Gázolás miatt késnek az InterCity-k
A debreceni utasokat is érinti a baleset.
Változik az InterCity-k menetrendje a debreceni vonalon

Egyes járatok a Nyugati helyett a Keletiből indulnak.
Hajdú-Biharban is megkezdődött a razzia
Hajdú-Biharban is megkezdődött a razzia
Az ellenőrzések célja a közlekedésbiztonság javítása.
Zápor, zivatar vár a hajdú-bihariakra
Zápor, zivatar vár a hajdú-bihariakra
Gomolyfelhős napok következnek.
Feloldják a tilalmat Hajdú-Biharban
Feloldják a tilalmat Hajdú-Biharban
Megszűnt a fokozott tűzveszély.
Tűz a debreceni cég nyírbátori telephelyén

Hetvenegy embert kellett kitelepíteni.
Fidesz: kárenyhítést a kisebb benzinkutaknak

Ami jár, az jár - írja Havasi Bertalan.
Szuper El Niño jöhet Magyarországra
Szuper El Niño jöhet Magyarországra
A rendkívül erős El Niño a klímaváltozással együtt fokozhatja a hőhullámokat, az aszályokat és a szélsőséges időjárást.
Magyar Péter 70-75 százalékos támogatottságról beszél

A kormány alapvető célja a csatlakozás feltételeinek teljesítése - mondta.
A csapókerti iskola komplex felújítása a terv
A csapókerti iskola komplex felújítása a terv
A korszerűsítés csaknem 3000 négyzetmétert érint.
Járműjavítóban épül meg az új Közlekedési Múzeum
Járműjavítóban épül meg az új Közlekedési Múzeum
A miniszter szerint indokolatlan volt a beruházás Debrecenbe történő áthelyezésének terve.
Hőség: home office az államigazgatásban
Hőség: home office az államigazgatásban
Azt kérik, 18 és 21 óra között ne használjuk a légkondicionálót.
Új utak, új lehetőségek Hajdúböszörményben

A 700 millió forintos beruházásnak köszönhetően a tervezettnél hosszabb útszakasz újulhat meg a városban.
Kevésbé látványos, de hasznos fejlesztések Hosszúpályiban

Gép- és eszközbeszerzéseken, valamint az új urnafalak létesítésén túl van a település; tervben a gondozási központ felújítása.
Szennyezés Debrecenben: fémek a talajvízben

A kormányhivatal több bírságot is kiszabott a Semcorpra, az önkormányzat feljelentést tett.
Világos üzenetet küldött Hajdúhadház vezetése

A város önkormányzati képviselő-testülete szerint akkumulátoriparhoz kapcsolódó tevékenységnek nincs helye a településen.
Küszöbön a Piac utcai lakásberuházás
Küszöbön a Piac utcai lakásberuházás
Több mint száz lakás épül a debreceni Apolló-tömbben.
Megdőlt a napi melegrekord
Megdőlt a napi melegrekord
Június 27-én, még sose mértek ilyen magas hőmérsékletet.
Lottó: bent maradt a főnyeremény
Lottó: bent maradt a főnyeremény
A négyesek két és félmilliót érnek.
Hatalmas tömeg vonult a Budapest Pride-on

Ellentüntetők is megjelentek a rendezvényen.
Frontális ütközés: öten vesztették életüket
Frontális ütközés: öten vesztették életüket
A 3-as főúton történt a tragédia.
Fidesz: kárenyhítést a kisebb benzinkutaknak
Fidesz: kárenyhítést a kisebb benzinkutaknak
Ami jár, az jár - írja Havasi Bertalan.
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
Hőség: lassabb haladás a debreceni vonalon
A sínek hőmérséklete is van, ahol meghaladta a határértéket.
Gránátbaleset: belső vizsgálat indul
Gránátbaleset: belső vizsgálat indul
Ruszin-Szendi Romulusz nem ért egyet az ügyészséggel.
Magyar Péter: Jó lenne felhagyni a hazugsággal

A kormányfő felhívta a figyelmet, hogy szombatig lehet véleményt küldeni.
Földrengés: már több mint ötszáz halottról írnak

Magyarország is felajánlotta a segítségét.

Hidegfront hoz enyhülést
Hidegfront hoz enyhülést
A hét közepén érkezik.
Hirdetés
Hirdetés
Labdarúgó-vb: a franciák a fő esélyesek
Labdarúgó-vb: a franciák a fő esélyesek
Egy szuperszámítógép szerint legalábbis.
Hirdetés
Hirdetés
Ételért álltak sorba a debreceni hőségben
Ételért álltak sorba a debreceni hőségben
Töltött káposzta, friss kenyér és sütemény várta a rászorulókat.
Megdőlt a napi melegrekord
Megdőlt a napi melegrekord
Június 27-én, még sose mértek ilyen magas hőmérsékletet.
Magyar játékost draftoltak az NHL-ben
Magyar játékost draftoltak az NHL-ben
Legutóbb 2002-ben történt ilyen.
Gazdaság
Fidesz: kárenyhítést a kisebb benzinkutaknak
Ami jár, az jár - írja Havasi Bertalan.
Magyar Péter 70-75 százalékos támogatottságról beszél
A kormány alapvető célja a csatlakozás feltételeinek teljesítése - mondta.
A csapókerti iskola komplex felújítása a terv
A korszerűsítés csaknem 3000 négyzetmétert érint.
Járműjavítóban épül meg az új Közlekedési Múzeum
A miniszter szerint indokolatlan volt a beruházás Debrecenbe történő áthelyezésének terve.
Hőség: home office az államigazgatásban
Azt kérik, 18 és 21 óra között ne használjuk a légkondicionálót.
Új utak, új lehetőségek Hajdúböszörményben
A 700 millió forintos beruházásnak köszönhetően a tervezettnél hosszabb útszakasz újulhat meg a városban.
Támogatott tartalom
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!

Ismét berobban a nyár a fürdővárosban.
A magyar nők java magára marad a menopauzával

Ez derül ki a Richter Gedeon Zrt. nemzetközi kutatásából.
Felnézek Fesztivál: örömünnep a debreceni főtéren

Egy különleges este, ami több lehet, mint egy koncertélmény – július 4-én ingyenes zenei fesztivál várja az érdeklődőket.