Egyeken a tűzzel játszanak? Igen!

Hatvan gyerek töltött el egy mozgalmas hetet az Egyeki Önkormányzati Tűzoltóság hagyományos nyári táborában, ahol a játék, a kirándulás és a szakmai ismeretszerzés szorosan összekapcsolódott. A résztvevők nemcsak azt próbálhatták ki, milyen érzés fecskendővel célba lőni vagy akadálypályán végighaladni, hanem azt is megtanulták, miként működik a segélyhívás, és mi a teendő veszélyhelyzetben.
Visszatérő diákok
Jakab Rudolf Dávid, az Egyeki Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka már működő hagyományként vette át a tábort, amelyet a jelenlegi vezetéssel továbbra is szeretnének életben tartani. Mint mondta, a program kettős célt szolgál: felkelti a gyerekek érdeklődését a tűzoltó és katasztrófavédő hivatás iránt, ugyanakkor olyan alapvető ismereteket is átad, amelyek tűz vagy más veszélyhelyzet esetén hasznosak lehetnek.
A tábor ma már annyira ismert, hogy különösebb toborzásra sincs szükség. A felhívást ugyan közzéteszik a közösségi oldalon, de évről évre visszatérnek a korábbi résztvevők, és közben mindig megjelenik egy újabb korosztály is. A jellemzően 6-14 éves gyerekek nemcsak Egyekről érkeznek, hanem Tiszacsegéről, Nagymajorból, Hortobágyról, Tiszafüredről, Újszentmargitáról, sőt Budapest agglomerációjából is csatlakoztak már hozzájuk.
Az egyhetes, napközis tábor reggel nyolctól általában délután négy-öt óráig tart, de a kirándulások ezt olykor meghosszabbítják. A hétfői és pénteki programokat többnyire helyben rendezik meg, míg a középső három napot utazással, kalandokkal teszik még emlékezetesebbé. Az elmúlt években jártak már Hortobágyon, Tiszafüreden és Cserépfalun, idén pedig Szilvásvárad volt az egyik úti cél.
A szervezők arra törekednek, hogy a szakmai tartalom mellett minél több mozgás és szabadtéri élmény kerüljön a hétbe. A gyerekek így nem tantermi körülmények között, hanem cselekvés közben sajátítják el a legfontosabb tudnivalókat, miközben csapatként is egyre jobban összekovácsolódnak.
Fecskendőt a kézbe
A tábor azonban mindenekelőtt mégiscsak a tűzoltásról szól. A gyerekek megismerkednek a tűzoltóság működésével és a segélyhívó rendszerrel, majd játékos feladatokon keresztül próbálhatják ki magukat. Kúszó és mentési gyakorlatok, füstsátor, akadálypálya és vizes ügyességi feladatok várják őket. Különösen népszerű a kézi fecskendővel végzett célba lövés, amely a tűzoltást idézi meg.
A szervezők látványos szakmai bemutatókkal is készülnek. A gyerekek roncsvágást és bálaégetést is láthatnak, így testközelből tapasztalhatják meg, hogyan dolgoznak a tűzoltók egy-egy beavatkozás során. A bemutatók után kisebb, biztonságos eszközökkel maguk is utánozhatják a látottakat.
A táborozók minden nap meleg ebédet kapnak, emellett gyümölccsel, uzsonnával és folyamatos folyadékpótlással is gondoskodnak róluk. Idén mintegy hatvan gyermek vett részt a programban, tavaly azonban a létszám a kilencvenet is meghaladta.
Bár a legtöbben még túl fiatalok ahhoz, hogy önkéntes tűzoltóként bekapcsolódjanak a munkába, a tábor már most hatással van rájuk. Jakab Rudolf Dávid hallott olyan résztvevőről, aki eldöntötte: amint eléri a szükséges életkort, elvégzi a képzést, és jelentkezik valamelyik tűzoltósághoz. Ez pedig azt mutatja, hogy a nyári élményekből idővel valódi elhivatottság is születhet.




























































