Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hatodik szezonját kezdi Gönczi Lajos Debrecenben

| 2023. 05. 25. | 12:14:00
A DEAC kapusa meghosszabbította szerződését.
Hatodik szezonját kezdi Gönczi Lajos Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A DEAC szerződést hosszabbított Gönczi Lajossal, ezzel az egyetemisták mindkét hálóőre elkötelezte magát az egyesület mellett – tudatta a klub május 25-én. Mint írták, Gönczi Lajos 2018-ban játszotta első Erste Ligás mérkőzését, az idén ősszel pedig már a hatodik szezonját kezdi fekete-fehérben. A DHK-ban kezdett jégkorongozni, ő is végigjárta a korosztályos állomásokat. Tehetsége serdülő korában bontakozott ki igazán, a 2015-16-os idényben helyet kapott az DHK ificsapatában, majd egy évvel később a juniorba is beverekedte magát. A 2017-18-as szezonban részt vett és jó hatékonysággal védett az Divízió 1B csoportos világbajnokságon.

Erste Ligás szezonjai során kezdetben kevés lehetőséget kapott a bizonyításra, a múlt idényben azonban már 13 alapszakasz-mérkőzésen őrizte az egyetemisták hálóját.

Gönczi Lajos nagy erénye, hogy nem ideges típus, hamar leküzdi a drukkot még akkor is, hogyha „hidegen” kell a vasak közé állnia. Az előző szezonokban rendre megközelítette, 2021-22-ben túl is szárnyalta a 90 százalék feletti védési hatékonyságot.

– A múlt szezon számomra jobban alakult, mint korábban, mivel több lehetőséget kaptam a bizonyításra – mondta a 23 éves kapuvédő. – A védési hatékonyságomon még van mit javítani, bár szerintem a jégen jobban nézett ki a dolog, mint azt a statisztika mutatta. Úgy éreztem, hogy mentálisan sikerült előbbre lépni, így keményebb tartást tudtam adni a srácoknak a kapuból, mint előzőleg. Csapatként az eredmények kedvezőbbek is lehettek volna, de összességében sajnos csak ennyire futotta. Jelenleg aktívan készülök az új idényre, végzem a szakmai stábtól megkapott egyéni felkészülési programot. Emellett futásokat is beépítettem a programba, a távokat a Zsömi névre hallgató mentett kiskutyámmal szoktam teljesíteni. Mostanában még ő szabja meg a tempót, de augusztus közepére át fogom venni az irányítást – fűzte hozzá a DEAC kapusa.

További híreink
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
„Az életem olyan volt, mint egy hollywoodi film, de..."
...de az NA hozta el a happy endet – vallotta egy drogfüggő Debrecenben.
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Például az egyre súlyosbodó aszályhelyzetre.
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Gondok a Debrecen és Nyíregyháza közötti fejlesztés körül
Vitézy Dávid posztolt a Facebook-oldalán.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Lángol egy autó Hajdúböszörménynél
Egy debreceni vízszállító is a helyszínre érkezett.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Karambol a debreceni belvárosban
Karambol a debreceni belvárosban
A tűzoltókat is riasztották.
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
Továbbra is zárva a debreceni felüljáró két lépcsője
A Magyar Közút korábban azt írta, várhatóan április végére elkészülnek a munkálatokkal.
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Amikor a hadházi rendőr akcióba lép Debrecenben
Azonnal szolgálatba helyezte magát.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Hal köz: nagy a baj, nem üzemelik be a szökőkutat
Csak teljes felújítással orvosolható a probléma – írta a debreceni önkormányzat sajtóosztálya.
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Debreceni földkisajátítások miatt szólalt fel Tárkányi
Állítsák le a folyamatot, ne kerüljön a terület a CATL-hez! – írta a tiszás képviselő.
Jégkorong-vb: nem lesz DEAC-os résztvevő
Jégkorong-vb: nem lesz DEAC-os résztvevő
Mihalik Gergő kikerült a keretből.
Ingyenes bulival zárul a debreceni hokiszezon
Ingyenes bulival zárul a debreceni hokiszezon
A múlt és a jövő csapatai mérik össze tudásukat.
Két debreceni Japán, egy Svájc ellen bizonyíthat
Két debreceni Japán, egy Svájc ellen bizonyíthat
Készül a világbajnokságra a magyar hokiválogatott.
Két debreceni küzd a vb-részvételért
Két debreceni küzd a vb-részvételért
A Mihalik testvérek nagy próbatétel előtt.
A debreceniek jobban szerepeltek, mint a realitás diktálta
A debreceniek jobban szerepeltek, mint a realitás diktálta
Legalábbis Vaszjunyin Artyom vezetőedző szerint.
Itt a vége! A ráadásban elvérzett a DEAC
Itt a vége! A ráadásban elvérzett a DEAC
A debreceniek szezonja ezzel véget ért.
Debrecenben két óra alatt minden eldől
Debrecenben két óra alatt minden eldől
Az utolsó csata következik a Miskolc elleni párharcban.
Kiütéssel nyert a DEAC Miskolcon
Kiütéssel nyert a DEAC Miskolcon
A mindent eldöntő, hetedik ütközetet Debrecenben rendezik vasárnap este.
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
Gyatra védekezése miatt ismét hátrányban a DEAC
A debreceniek pénteken vagy egyenlítenek, vagy kiesnek.
Mihalik András kap hideget-meleget
Mihalik András kap hideget-meleget
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen éppen most diplomázó debreceni sportember egy fricskával válaszolt.
Miskolcon nyert, és egyenlített a DEAC
Miskolcon nyert, és egyenlített a DEAC
Debrecenben folytatódik a párharc.
Ismét hátrányban a Debrecen
Ismét hátrányban a Debrecen
A hosszabbításban dőlt el a mérkőzés.
Hirdetés
Hirdetés
Fordulópont előtt a hazai elektromos autózás
Fordulópont előtt a hazai elektromos autózás
Magyarország alakítója is lehet az elektromobilitási trendeknek a régióban - írják.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Itt a nyár: 28 fok is lehet
Itt a nyár: 28 fok is lehet
Az átmeneti lehűlés után ismét melegszik majd az idő.
Újságírókra emlékezett a pápa
Újságírókra emlékezett a pápa
Azokra, akik erőszak áldozatai lettek.
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Korán búcsúzott a debreceni vívó
Az első fordulóban kikapott.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés