Hány fogad van, Batman?
Az idei év jó pár piros betűs ünnepet tartogatott a mozirajongók számára, gondoljunk csak a meglepően jól sikerült Avengersre, Ridley Scott várva várt Alien-folytatására, a Phrometheusra, vagy a decemberben várható Hobbitra. És persze az új Batman, amit már-már kibírhatatlan várakozás előzött meg, a hollywoodi marketing gépezet iszonyú dózerolásának köszönhetően. Boldogan szedegettük a mindig megfelelő időben potyogtatott morzsákat, kulisszatitkokat, trailereket, a színészek, és a rendező rövidke nyilatkozatait, és vártuk minden idők legdenevéresebb eposzát. A hatásos promóció már azelőtt elhitette, hogy ez lesz életünk (Batman-)mozija, hogy két percnél többet láttunk volna belőle.
Nos, ahogy ez lenni szokott, innentől a pofára esés az egyetlen lehetséges út, a kritikusok száját pedig nem lehet holmi halálos fenyegetésekkel betömni. Pont egy hete mutatták be nálunk is Christopher Nolan Batman-trilogiájának befejező részét, így a csalódottság-elégedettség hullámai a mi fejünk felett is összecsaptak. Vajon igazuk van a fanyalgóknak? Ezt próbáljuk kideríteni, ám ha lehet, őrizkednék a cselekmény felvázolásától.
Nolan filmjeit a mainstream és a kritikusabb tömegek is jóízűen fogyasztják, hiszen jó érzékkel komponálta újra a szuperhősös mozik receptjét, melynek főbb hozzávalóit egy szuperképességek nélküli szuperhős, Oscar-díjas „mellékszereplők”, egy bűnös város, és saját rendezői zsenialitása adják. Így sikerült megalkotnia A sötét lovagot, minden idők legátütőbb erejű képregényfeldolgozását, melynek tömegekre gyakorolt hipnotikus hatását jól példázza a denveri lövöldöző, vagy éppen az Armani Bruce Wayne öltöny kollekciója.
A film besorolása 12A-s (meglepő, de így volt ez az előző résznél is), szóval a végső leszámolás legyen bármily monumentális, vér nem fog folyni – a gyerekek nyugalma, és a még több bevétel érdekében. Bane színre lépése kellőképpen ütős, ő lesz hát az, aki testi erejénél fogva végre méltó ellenfele lesz Batmannek, aki már 8 éve betegszabadságon van. Nolan újra a már jól bevált szereplőkkel népesítette be a vásznat, ám most jóval kesebb sanszot adott nekik, hogy felvillantsák filmbéli egyéniségüket, és színészi képességeiket. Leszűkítette a játékterüket, és elmaradtak az olyan apró nüanszok, mint Fox zsarolási jelenete, vagy Gordon felügyelő megrendezett halála voltak az előző részben. Egyedül az Alfredet alakító Michael Caine-nek jutott néhány „az élet megy tovább, Bruce úrfi” típusú könnyes monológ, ezek nélkül meg pont meglettünk volna.
Marion Cotillard átütő erejű Edith Piaf, és egy nagyon is kedvelhető színésznő, de azt a nőt, akiről elhisszük, hogy képes elcsábítani Wayne-t és közben bemutatni Batmannek, nem igazán sikerült kihozni belőle. De talán ő sem kapott valódi esélyt a kibontakozásra, egyszerre volt érdektelen és idegesítő, mi pedig bizonyosságot nyerhettünk, hogy a denevérember ezekre az agyoniskolázott, problémás barnákra bukik. A macskanő már inkább rendben volt. Anne Hathaway nem egyértelmű választás erre a szerepre, és nem is aratott osztatlan sikert, de alapjában véve kellően dögös és kötekedő volt, a kétkerekű Batman járgányon sem mutatott rosszul, tehát a filmbéli funkcióját sikerült betöltenie.
A moziban hősünk újra átéli legrosszabb rémálmát, azaz tehetlenül vergődik egy veremben, ezúttal nem denevérekkel, hanem tuaregekkel összezárva, miközben szeretett városát épp felszántják, és besózzák. Szerencsére sikerül összeszednie magát, és visszatér a konklúzióra, de ez azért időbe telik. Vajon mit csinál eközben a világ többi része? Egyszerűen csak nézik a híradóban, hogy Gothamban még mindig tart a rendkívüli állapot, majd elmerengnek azon, hogy mi is lett azzal a köpenyes fickóval, aki ezeket mindig megmentette... És különben is, hogy sikerült visszatérnie a senki földjéről egy szál gatyában? Bár mondhatnám, hogy ezeket kérdéseket a szőrszálhasogatás szülte. Nem, sajnos voltak részek, amiknél egész egyszerűen unatkoztam.
Batmant hiányát amúgy nemcsak Gotham, hanem mi nézők is keservesen érezzük. Már biztos született olyan összesítés, hogy hány percet tölt álruhájában a színen, számokban kifejezve nem lehet több 20 percnél, szavakban mérve pedig fájdalmasan keveset. És nem voltak trükkös Batman-kiegészítők sem. Van helyette egy jámbor rendőrünk (Joseph Gordon-Levitt), akit kiemelten fontos szereplőnek szántak, de úgy hiányzott a filmbe, mint egy lyuk a fejemre. Egyszerűen a Batman-mozik nem ilyen makulátlan hősökkel operálnak, mindenki legalább olyan jó, mint amilyen gyanús, kivéve Blaket, aki tisztaszívű, mint Bambi, és egyszerű, mint egy lejtő. Aztán persze megértjük, miért kellett erőltetni...
És végül Bane, akinek széles hátán sikerült elvinni a film jó részét, karaktere a legfelkapottabb színészek közé emelte Tom Hardyt, és még csak nem is alaptalanul. A katedrális hangzással felturbózott szónoklataiért, és az enyhe pankrátoros beütésért én személy szerint odavoltam. Jó lett volna többet megtudni róla is. Sajnos a fickó, aki úgy tángálta el Batmant, mint egy szaros gyereket, majd jó időre sarokba állította, roppant mélatatlan véget ért.
A látvány valóban „epikus”, nem vesztek kárba az erre fordított dollármilliók, kicsit kár ugyan a stadionos jelenetért, amit sikerült előre elcsépeni a bemutatókban. Azt pedig, hogy egy képzeletbeli város, képzeletbeli futball mérkőzése előtt miért épp az amerikai himnusz szól, talán már sosem fogom megérteni. Úgy látszik, Gotham mindig pont annyira fiktív, ahogy azt a jelenet megkívánja. A sötét lovag felemelkedése méltó folytatás és befejezés, tisztességes filmiparos munka, ami nem tudta, és (talán) nem is akarta túlszárnyalni a kollekció második darabjának sikerét, ami valóban nagyban köszönhető Joker karakterének, Heath Ledgernek, és az ő méltatlanul korai halálának. De lássuk be, a Batman: Kezdődik! se volt még csak a közelében sem. Egy aktuális hasonlattal élve, olyasmi ez, amikor valaki indul a következő olimpián, és saját csúcsát ugyan nem dönti meg, de a dobogóra azért nyugodt szívvel felállhat. Kár lenne kihagyni!
- lewinsky -
