Fényes udvari rosszcsontból lett Debrecen jótevője

Ő az ételt teszi mások elé, elé meg az élet a dolgokat. A felelősséget vállalni akarást és tudást. Segített már hajléktalannak, betegnek, árvának, nagycsaládosnak, viharkárosultnak. Mert tudja, attól, hogy ad, neki nem lesz kevesebb. Vállalkozó. Akár nagyképű is lehetne, de nem az.

Cívishír: Debreceni ételkiszállító céged, a KajásRobi minden megrendelt ebéd után a vételárból ötven forintot - egy a vásárló által kiválasztható - jótékony szervezetnek vagy alapítványnak utal el. Honnan jött az ötlet, hogy így segítsd a rászorultakat?

Nagy Róbert: Egy jó nevű debreceni ételkiszállító cégnek voltam társtulajdonosa hosszú évekig, majd abból kiváltam, és egy szeretetszolgálatnak kezdtem el dolgozni, szintén főzés és kiszállítás terén. E munka során találkoztam emberekkel, sorsokkal. És úgy gondoltam, ha én a mélyponton segítséget, lehetőséget kaptam a munkára, illik a jót viszonoznom. Már korábban is szívesen segítettem - főztem és/vagy ételt osztani jártam különböző szervezetekkel. A végső elhatározást Zsigmond Dezső: A rákok királya című dokumentumfilmje adta, amelyet a tévében láttam: az újfehértói Csukrán Mihály annak ellenére, hogy rokkantnyugdíjas - és maga is inkább segítségre szorulna - a környezetéből reménytelennek bélyegzett gyerekeket emel fel. Amikor elindult a lakossági ételkiszállítást végző konyhám, összegyűjtöttem néhány szervezetet, akiknek segíteni lehetne, és azóta hozzájuk mennek az 50, illetve idén szeptembertől már a 100 forintok.

Cívishír: Nagycsaládosoknak, hajléktalanoknak, Csukrán Mihály gyerekeinek vittél ebédet, viharkárosultaknak segítettél, együttműködsz a Magyar Élelmiszerbakkal, transzplantált sportoló külföldi versenyen való részvételét támogattad, a Gyerekklinikának eszközt vettél, Debrecennek közterületi defibrillátort adományoztál.

Nagy Róbert: Mindezt nemcsak a magam erejéből tettem, hanem az adakozó emberek segítségével. Az a tapasztalatom, hogy működik az ebédrendelés összegéből való támogatás is, de én szeretnék még többet segíteni. Azért szervezünk plusz kampányokat, hogy megtaláljuk a passzív embereket. Mások vagyunk, más érint meg bennünket érzelmileg, és kelti fel a segíteni akarás vágyát. Kit ilyen jótékonysági akció mozgat meg, kit olyan. Ezért is változatos a gyűjtések tematikája. A szeretetszolgálattal való munka eleve hozta magával a rászorultakkal való találkozást, de sokszor az élet teszi elém a dolgokat, én pedig igyekszem figyelni. Jártamban-keltemben sok mindenkivel találkozom, vagy látok, hallok valamit. Nemrég az egyik kereskedelmi televízió csatornájának híradójában figyeltem fel egy hányatott sorsú debreceni lakosra, aki végső elkeseredésében egy autót próbált meg elkötni, hogy azzal szerezzen majd munkát magának. Most nálunk dolgozik, igyekszünk visszasegíteni őt a normális életbe. De több olyan munkatársam van, aki szintén nagyon nehéz élethelyzetből jött hozzánk dolgozni. Aztán az utóbbi időben már keresnek is különböző szervezetek, intézmények, hogy tudok-e segíteni. Ha van valamilyen konkrét cél, akkor meghirdetjük, hogy lehet gyűjteni, és akkor egy-egy nap teljes bevételét megkapja az a cél. 

A defibrillátor átadásán a polgármesterrel

Cívishír: Pedig a ma embere jobban szeret magával törődni, mint mások baján enyhíteni…

Nagy Róbert: Egész egyszerűen a szociális vénám érzékenyebb; nem tudom elfogadni azt, ha valakinek rosszul megy a sora. Tisztában vagyok azzal, hogy nem tudom megváltani a világot. Ahogy azon sem tudok segíteni, aki felhív, hogy adjak nekik pénzt, mert éppen nagyon nehéz helyzetben van. Nekem annak ellenére volt nagyon jó gyerekkorom, hogy a „kétes hírű” Fényes udvarban, lakótelepi gyerekként nőttem fel. Ott összetartottak a felnőttek és a gyerekek is: eleven csibészek voltunk, de mindig segítettünk egymáson, igazi közösségként, barátokként léteztünk. Hiszem, hogy onnan ered az egymáson való segíteni vágyás bennem. A mai világból ezt hiányolom. Rengeteg például a magára hagyott idős ember. Az ő sorsuk nagyon megvisel, de a gyermekszegénység az, amit egyszerűen nem tudok elfogadni. Valahogy úgy próbálok meg a munkámon keresztül is segíteni, hogy figyelek az emberekre, a gondjaikra, és motiválok másokat, hogy ők is segítsenek. A KajásRobit ezért is nem üzleti alapon akarom felvirágoztatni, hanem az idő fogja megmondani, működhet-e ilyen formában a jótékonykodás. 

A Csukrán-tábor gyerekei

Cívishír: Iskolai étkeztetést is ellátsz. A só- és cukormentesített nagy reformot viszont a gyerekek nem eszik meg.

Nagy Róbert: Nagyon szép gondolat és törekvés, hogy a gyerekek legalább a közétkeztetésben egészséges ételeket kapjanak. Azonban nagyon hirtelen jött változás az ízekben, és tényleg sokan visszaviszik az ebédet érintetlenül. Az ízlést otthonról hozzák, ahol sokszor szinte csak néhány fajta ételt ismernek a gyerekek; vagy azért, mert erre van pénzük a szülőknek, vagy, mert ők is alapételeken nőttek fel. Talán először divatba kellene hozni a gyerekeknek az egészséges életmódot és ételeket, egy-két példaképet, például olimpikonokat vagy sikeres, elismert embereket eléjük állítani – erre is kellene pénzt költeni. Illetve egy étel nem csak attól lesz egészséges, hogy nincs benne cukor és só. A konyhákat is kellene motiválni az újabb trendekre, például a főzelékeket saját anyagukkal sűríteni, a liszt, mint sűrítő adalékanyag elhagyása is fontos lépés lenne. Látok ebben előre lépést, de a konyhák azért vannak nehéz helyzetben, mert követniük kell a szabályozást.

Cívishír: Október végén is indul egy kampányotok.

Nagy Róbert: A Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány szólt, hogy a Debreceni Gyermekklinika onkológiai osztályán a televíziók nagyon régiek. Az ott gyógyuló gyerekeknek a televízió fontos kikapcsolódási lehetőség, ezért most arra törekszünk, hogy mind a nyolc kórteremben kicseréljük a készülékeket új, LCD tévékre. Ezért az október 28-ai KajásRobi rendelések összegét mind erre a célra fogjuk fordítani. Segítsenek ebben Önök is! Ne feledjék mottónkat: Egyen, hogy másnak is legyen!

- SJE -