Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Felfüggesztik a harcokat a Gázai övezetben

MTI | 2023. 11. 22. | 08:16:27
Megállapodás született a túszok szabadon engedéséről.
Felfüggesztik a harcokat a Gázai övezetben
Izrael szerint a Hamász és az Iszlám Dzsihád 195 izraeli állampolgárt tart fogva (Fotó: Illusztráció/freepik)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csütörtök reggel érkezhetnek Izraelbe az első túszok a Hamász fogságából, miután az éjjel Izrael megállapodást kötött a terrorszervezettel ötven túsz szabadon engedéséről négynapos fegyverszünet, izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok elengedése, és humanitárius segélyek fejében – jelentette november 22-én reggel az izraeli katonai rádió. Több mint nyolcórás éjszakai tanácskozás után fogadták el a megállapodást, melyet a miniszterek többsége megszavazott. Ellene voksoltak Itamár Bengvír vezetésével a jobboldali Zsidó Erő nevű párt miniszterei, de a kezdetben szintén szemben álló, szintén a politikai paletta jobb szélén álló Vallásos Cionisták párt tárcavezetői Becalel Szmotrics vezetésével végül mellette szavaztak.

Az izraeli törvények szerint a következő huszonnégy órában lehetőséget kapnak az ország polgárai arra, hogy a bíróságnál fellebbezzenek a döntés ellen. Ezért csak az esetleges tiltakozások várható elutasítása után, a katonai rádió értesülése szerint leghamarabb csütörtök reggel érkezhetnek Izraelbe az első túszok, akiket az iszlamista Hamász terrorszervezet október 7-i támadásában a Gázai övezetbe hurcolt.

Ekkor legalább négynapos tűzszünet következik, mely idő alatt Izraelbe szállítanak naponta mintegy tizenkét, összesen ötven gyermeket, édesanyát és idős nőt, akikért cserébe szabadon engednek izraeli börtönökből 150 olyan palesztin nőt és fiatalkorút, akiket nem gyilkossággal vádoltak meg.

Izrael minden nap előző este kapja kézhez a másnap hazatérő túszok névsorát. Az első négynapos időszak után a Hamász újabb foglyokat – gyerekeket és nőket – enged szabadon. A fegyverszünet idején a Hamásznak meg kell próbálnia további anyákat és gyermekeket felkutatni, akikről eddig azt állította, hogy nem ismeri fogva tartásuk helyét. A negyedik napon jelenti be, hogy megtalálta-e őket. Cserébe minden újabb izraeliért három palesztint engednek el a börtönből, minden egyes újabb tűzszüneti napért naponta összesen tíz elrabolt izraeli juthat haza ily módon. A harcok szüneteltetése alatt az izraeli hadsereg napi hat órán át nem figyelheti meg légi eszközökkel a palesztinok mozgását a Gázai övezetben.  

Izrael szerint a Hamász és az Iszlám Dzsihád 195 izraeli állampolgárt tart fogva, köztük 40 gyereket és 58 nőt, vagyis összesen 98 ember szabadulhat ki az egyezmény alapján.

Izraeli becslések szerint közülük 75 tartózkodási helyét ismeri a Hamász, vagy meg tudja találni őket. Mintegy tíz gyermeket az Iszlám Dzsihád és más csoportok őriznek. Izrael átadta a Hamásznak a 98 névből álló névsort, és egyelőre nem tudják, hogy kik fognak kiszabadulni. Az elengedett túszok először a Nemzetközi Vöröskereszthez, majd a hadsereghez kerülnek, ahol felkészülnek fogadásukra. Az éjszakai kormányülésen Netanjahu elmondta a minisztereknek, hogy a megállapodás részeként a Hamász engedélyezi a vöröskereszt látogatását az elraboltaknál, és gyógyszert vihet nekik. A Szmotrics vezette párt tagjai attól tartottak, hogy a tűzszünet után a hadsereg nem fogja a korábbi elszántsággal folytatni a háborút, de a hadvezetés közölte, hogy a hadsereg kész megfelelni a tűzszünet feltételeinek, és Joáv Galant védelmi miniszter és Beni Ganz miniszter is kijelentette, hogy nem esik majd csorba a hadsereg harci szellemén.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök bejelentette, hogy vezetése alatt nem fognak változni a korábban kitűzött katonai célok.

További híreink
Elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Parlamenti képviselő is volt.
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
Bányakatasztrófa: Parajd elvesztette a megélhetését
A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt.
Negyven éve történt a csernobili atomkatasztrófa
Negyven éve történt a csernobili atomkatasztrófa
A radioaktív felhő Európa jelentős részét elérte.
Fegyveres támadás Washingtonban, Trumpot kimenekítették
Fegyveres támadás Washingtonban, Trumpot kimenekítették
A lövések egyike eltalált egy rendőrt.
Orosz drón zuhant le Romániában
Orosz drón zuhant le Romániában
A rendvédelmi szervek 217 embert költöztettek ki otthonaikból.
Románia megduplázza a medvekilövési kvótát
Románia megduplázza a medvekilövési kvótát
Az intézkedés célja az emberi élet és a mezőgazdasági tevékenységek védelme.
Megjavították a Barátság kőolajvezetéket
Megjavították a Barátság kőolajvezetéket
Újraindulhat a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia felé.
Magyar Péter: az erdélyi magyarok jogai megmaradnak
Magyar Péter: az erdélyi magyarok jogai megmaradnak
Ugyanakkor a támogatások kapcsán alapvető elvárás az átláthatóság - tette hozzá.
Zelenszkij a pénzről beszélne Magyar Péterrel
Zelenszkij a pénzről beszélne Magyar Péterrel
Az ukrán elnök kitért Orbán Viktor választási vereségére is.
Trump ismét megfenyegette Iránt
Trump ismét megfenyegette Iránt
Az Egyesült Államok minden egyes erőművet és hidat lerombol - írta.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Donald Trump jelentette be.
Hirdetés
Hirdetés
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
Két keréken és íjjal ünnepeltek Sárrétudvariban
A faluban a mozgás és a közösség állt a május elsejei programok középpontjában.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
Oldtimerek gördültek Biharkeresztes utcáin
A veterán járművek felvonulása után kiállítás, zene és közösségi program várta az érdeklődőket.
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Lottó: közel a félmilliárdhoz
Sok pénzt ér az öttalálatos szelvény.
Fontos debreceni pontok idegenből
Fontos debreceni pontok idegenből
Végre ismét nyert a DEAC.
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Magyar azonnali cselekvési tervet vár miniszterétől
Például az egyre súlyosbodó aszályhelyzetre.
Gazdaság
Kapitány: a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása
Van, ahol az első hónapokban már látványos eredményeket fognak elérni - ígéri.
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Debrecenben is tudják a jó koktél titkát
A Koktél Műhelyben színvonalas italokkal várja a kisebb-nagyobb társaságokat Kinczler András.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés