Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Felállt a DVSC a padlóról, majd visszakerült – vereség Kispesten

| 2022. 03. 05. | 22:11:00
A debreceniek 0-2-ről egyenlítettek, de aztán vesztesen jöttek le a pályáról.
Felállt a DVSC a padlóról, majd visszakerült – vereség Kispesten
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ebben az idényben már kétszer verte el a Loki a Honvédot, egyszer idegenben, egyszer pedig hazai pályán, így ha más nem, ez legalább adhatott némi okot az optimizmusra a piros-fehérek újabb kispesti vendégjátéka előtt.

A kezdeti tapogatózás után a DVSC volt aktívabb, nagy helyzetig ugyan nem jutott, de a középpályán jól szűrte meg a honvédos akciókat, azaz kézben tartotta a meccset. Aztán húsz perc után hirtelen összeomlott minden, de leginkább a debreceni védelem. Ferenczi és Deslandes is annyit ügyetlenkedett hátul, hogy Nagy Dominik helyzetbe került: két könnyű csel után 12 méterről védhetetlenül lőtt Gróf kapujába (1-0).

A DVSC próbálkozott becsülettel, de nem sokra jutott. Leginkább a labda „zavarta” a fiúkat, de erőszakosan támadtak le a hazaiak, és ezzel együtt már halálra volt ítélve minden Loki-ació. A félidő végén a Honvéd kapott szárnyakat, és a 43. percben megduplázta előnyét. Kapu előtti kavarodásban nem találták a labdát a debreceniek, végül Batik, a fővárosiak középső védője kotorta a debreceni kapuba a labdát közelről (2-0).

Szünet után huszáros debreceni rohamokra számítottunk, de helyette kiegyenlített mezőnyharcot kaptunk. A DVSC továbbra sem tudott helyzetbe kerülni, így Ugrai Roland gondolta, hogy akkor helyzet nélkül is betalál. Az 57. percben a balösszekötő helyéről, 20 méterről mesterien csavart a hosszú felsőbe (1-2). A forduló gólja – ehhez nem fér kétség! Van remény! – gondoltuk, és két perc múlva Dorian Babunski kiegyenlített! A Honvéd-védők annyira voltak a helyzet magaslatán, mint a debreceniek az első fővárosi gólnál, azaz semennyire, így az északmecadón csatár „könnyű” gólt szerezhetett (2-2).

Az örömünk sajnos nem tartott sokáig, mert a Honvéd nagyobb sebességfokozatra kapcsolt, a Loki védekezni kényszerült, és a 75. percben egy bal oldali szöglet után kapitulált. Petkovics juttatta vezetéshez ismét a hazai együttest (3-2).

A DVSC nagy erőket mozgósított az utolsó negyedórában, hogy ne üres kézzel térjen haza Budapestről, de nem sikerült kikaparni a gesztenyét, vagyis az egy pontot, ami a helyzetében sokat jelenthetne a végelszámolásnál. Ráadásul az utolsó percben Traore gólja – képletesen – még a kést is megforgatta a debreceniekben (4-2), bebiztosítva a hazai sikert.

Az állás

1 FERENCVÁROSI TC 22 13 4 5 37 18 19 43
2 PUSKÁS AKADÉMIA FC 23 12 5 6 31 25 6 41
3 KISVÁRDA  22 11 8 3 37 22 15 41
4 PAKSI FC 23 10 4 9 60 46 14 34
5 ZTE FC 22 8 6 8 31 39 -8 30
6 MOL FEHÉRVÁR FC 22 8 5 9 28 29 -1 29
7 BUDAPEST HONVÉD 23 8 4 11 39 39 0 28
8 DVSC 23 7 7 9 38 38 0 28
9 ÚJPEST FC 23 7 6 10 31 35 -4 27
10 MEZŐKÖVESD 23 7 6 10 26 38 -12 27
11 GYIRMÓT FC GYŐR 23 6 7 10 24 33 -9 25
12 MTK BUDAPEST 23 5 6 12 17 37 -20 21

     

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Finn szélsőt venne a Debrecen, és ez nem hoki!
Finn szélsőt venne a Debrecen, és ez nem hoki!
Sajtóinformációk szerint megkérik az árát.
Labdarúgó-vb: német és holland búcsú
Labdarúgó-vb: német és holland búcsú
Brazília nehezen, de továbbjutott.
Már Ausztriában a debreceniek
Már Ausztriában a debreceniek
Elkezdődött az edzőtábor.
Labdarúgó-vb: a franciák a fő esélyesek
Labdarúgó-vb: a franciák a fő esélyesek
Egy szuperszámítógép szerint legalábbis.
BL-győztest igazolt a Debrecen
BL-győztest igazolt a Debrecen
A spanyol játékos a Barcelona akadémiáján nevelkedett.
Kozák Lucán kifogott a hetedik
Kozák Lucán kifogott a hetedik
A debreceni sprinter a szabadtéri szezonban eddig sokat versenyzett.
Francia csatár érkezett a Lokihoz
Francia csatár érkezett a Lokihoz
Három évre szóló szerződést írt alá Debrecenben.
Újabb két kapust igazolt a DVSC
Újabb két kapust igazolt a DVSC
A debreceniek kerete egy fiatal és egy rutinos cerberus bővült
Az MLSZ Hajdúszováton ruház be
Az MLSZ Hajdúszováton ruház be
Eredményt hirdettek a közbeszerzésen.
Makray Balázs: a Lokomotív mozgásban van
Makray Balázs: a Lokomotív mozgásban van
A fejlődés igénye az egész DVSC-t jellemzi – így a debreceni klubvezető.
Összejöhet a Messi-Ronaldo csata. Egekben a jegyárak!
Összejöhet a Messi-Ronaldo csata. Egekben a jegyárak!
Van olyan hely is, amiért 14 ezer dollárt kell fizetni.
Hirdetés
Hirdetés
Indul a kórházi fertőzések átlátható mérése
Indul a kórházi fertőzések átlátható mérése
Érthetően, összehasonlítható módon fogják tájékoztatni a lakosságot.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kidőlt fák maradtak a zivatar után Debrecenben
Kidőlt fák maradtak a zivatar után Debrecenben
A viharos időjárás rengeteg munkát ad a tűzoltóknak.
Utak minden irányban: Püspökladány fejlesztéseket remél
Utak minden irányban: Püspökladány fejlesztéseket remél
Hat utcában dolgoznak jelenleg, és a megmaradó források akár újabb építkezéseket is lehetővé tehetnek.
Bűncselekmény a pocsaji tüzépen
Bűncselekmény a pocsaji tüzépen
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást.
Gazdaság
Ingatlanértékesítőt keres az OTP Csoport
Debrecenbe, Kürtös utcai irodájába keresi munkatársát az ingatlanközvetítő hálózat.
A DV Parking Kft. pályázata
Beszerzési hirdetmény: útburkolati jelek felfestőjét keresik.
Megvan a NAV új elnöke
Több évtizedes szakmai tapasztalata van.
Magyar: drámaian rossz állapotban a költségvetés
Orbán ugyanúgy hazudott és trükközött a számokkal, mint ahogy azt anno Gyurcsány tette - mondta a miniszterelnök.
Támogatott tartalom
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Csillagvonattal ünnepli 144. születésnapját a Zsuzsi
Különleges esti programok várják az egész családot júliusban.
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Hajdúszoboszló: visszatér a Bizonyítványbuli!
Ismét berobban a nyár a fürdővárosban.
A magyar nők java magára marad a menopauzával
A magyar nők java magára marad a menopauzával
Ez derül ki a Richter Gedeon Zrt. nemzetközi kutatásából.