Ez most Debrecen legmenőbb lakása
Nemrég írtunk arról, hogy a musicalszínházként ismert ZeneTheatrum új alapokra helyezi a működését a Debreceni Egyetemmel karöltve. Végh Veronikáék azonban a Páholy Lakásszínháznak köszönhetően ismertebbek, mint előtte bármikor. Hiszen az Arany János utcai játszóhelyen hónapról hónapra élő legendák adják egymás kezébe a kilincset, olyan közönséget is behúzva a debreceni színházi világba, akik előtte talán sosem jártak előadásokra. Az elmúlt évadról kérdeztük a Páholy főnökét.
Cívishír: Rendkívül mozgalmas évad zárul, olyan sztárokat hoztak Debrecenbe, mint Hernádi Judit, Mácsai Pál, Koltai Róbert, Stohl András, vagy az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját elnyerő Borbély Alexandra. És hosszan lehetne folytatni e sort. Elfáradt?
Végh Veronika: Nem vicc, jól vagyok, alig várom a következő évadot. A Páholy-előadások megszervezése, lebonyolítása nem terhel meg bennünket annyira, mint a saját produkcióik létrehozása. S mivel a Páholy ennyire berobbant, az elmúlt időszakban leginkább erre fókuszáltunk. Ezért kevésbé fáradtunk el, mint tavaly.
[Beillesztett cikk: Egyetemre megy a debreceni musicalszínház]
Cívishír: Nem nagyon voltam még önöknél olyan előadáson, ahol üres székeket láttam, miközben jegyárban valamennyire felette vannak a megszokottnak. Mitől működik ennyire a Páholy?
Végh Veronika: A visszajelzések alapján mondom, hogy az előadások jó összeválogatása mellett a légkör az, ami meghatározó. Biztosan akad, akinek nálunk, ránk nézve az jut az eszébe, Jézus Mária, kik ezek az emberek, és nem jön be neki a személyesség. Sokak számára viszont éppen rokonszenves ez a családias közeg, egyre többször jönnek nagyobb baráti társaságok, akikkel idővel megismerkedünk. Folyamatosan látok új arcokat, ami annak is köszönhető, hogy ha egy előadásra nagyon nagy az érdeklődés, akkor azt többször bemutatjuk. Vagyis szó nincs arról, hogy ez egy belterjes társaság. Ezzel együtt a nézőink jelentős részét ismerem, kapcsolatban vagyok velük.
Cívishír: Ez ennyire fontos?
Végh Veronika: Nagyon egyetértünk Scherer Péterrel, akivel a páholyos előadásaik előtt együtt szoktuk a székeket pakolni (a kiváló színészt a legtöbben a Jancsó-filmek Pepéjeként ismerik). Mert szerintem is a legfontosabb a néző. A mindenünk a színház, de a produktum elsősorban a nézőnek szól. S attól, hogy egy darab a szakma szerint jó, még nem feltétlen erőltetem rá a közönségre.
Cívishír: Azt hittem, az olyan sztárok jelenlétét említi elsőként, akikkel Debrecenben ritkán találkozhatunk a színpadon. Úgy hasítanak, mintha a Csokonai Színház vagy a Főnix nem is lenne versenytárs.
Végh Veronika: A színház színházat generál, minél többen csináljuk, annál jobb a közönségnek. Ha valaki megszereti a színházat, az vadászni kezdi az alkalmakat, nem csak csak havonta egyszer megy el. Mi egyébként még a rossz előadást is szeretjük, hiszen tudjuk, mennyi munka van benne, értékelünk minden kreatív megoldást, díszletet. Mucsi Zoltán (a már említett Jancsó-filmek Kapája, a Munkaügyek Tóth Jánosa, aki aztán önálló sorozatot is ihletett) azt mondta, Debrecen szerencsés, hogy van egy ilyen „színházbuzi házaspárja”, míg Jordán Tamás azt kívánta, bár lenne még belőlünk egy pár az országban. Olykor magánemberként is közelebb kerülünk egymáshoz, mert azt hiszem, érzékelik, hogy megvan bennünk a színház iránti alázat. Bodrogi Gyula például meghívott bennünket a születésnapjára, de Koltai Róbert is invitált.
Cívishír: Menedzserekkel vagy magukkal a színészekkel tárgyal egy-egy munkáról?
Végh Veronika: A ZeneTheátrum miatt 19 év rutinnal rendelkezem, a séma keveset változott. Megkeresem őket, vagy el tudják vállalni, vagy nem. Semmi extra. Valójában meg is lepődtem, mert egy idő után egyik előadás hozni kezdte a másikat. Hámori Gabriella például maga hívott fel, hogy olvasott rólunk és szívesen eljátszaná Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplóját. Majd úgy érkezett Debrecenbe, hogy „puszil minket Mácsai, Pogány Judit és Csákányi Eszter is”. Vagyis jó hírünk van Budapesten, a Páholy pedig tényleg unikum abban a tekintetben, hogy egy teljes család csinálja.
Cívishír: Mi volt az idei évad legnagyobb közönségsikere?
Végh Veronika: A Nézőművészeti Főiskola című fergetegesen humoros darab Scherer Péterrel, Mucsi Zoltánnal és Katona Lászlóval. Ez az Árkosi Árpád által rendezett előadás a közeli jövőben játszódik, amikor már senki nem jár színházba és be is zárják az összeset. Majd elkezdődik a diplomás nézőképzés, csak olyanok mehetnek színházba, akik alkalmassá válnak az ott rájuk váró fokozott pszichikai és fizikai terhelés elviselésére…
Cívishír: Miből gondolja, hogy a nézőknek ez tetszett a legjobban?
Végh Veronika: Az előadások utáni arcokról jól lehet olvasni. A Nézőművészeti Főiskola végén ragyogtak, de többen megírták nekem, hogy még másnap is volt a téma otthon vagy a barátaikkal, mondatokat idéztek.
Cívishír: És az ön legjobb élménye?
Végh Veronika: Bodrogi Gyulával táncoltam a színpadon, miközben a férjem, Csáki Szabolcsi énekelt (Fizetek, főúr), a fiunk, Benedek pedig zongorázott.
Cívishír: Mi a fontosabb, az előadás vagy az előadó(k) ismertsége?
Végh Veronika: Is-is, mindkettő nagyon fontos. Mára elmondhatjuk, hogy megbíznak bennünk a nézők annyira, hogy nagy név nélkül is hűségesen eljönnek. A már említett Katona László nem olyan befutott, mint Mucsi és Scherer, pedig hihetetlen színész. A Nézőművészeti Főiskola kapcsán annyira megszerették, hogy immár kisebb debreceni rajongótáborral bír. Azóta más darabbal is jelentkezett nálunk, ami szintén telt házzal futott.
Cívishír: És kinek az ízlése tükröződik leginkább az évad összeállításban?
Végh Veronika: Elsősorban magamra hallgatok. Benedek fiam szintén nagyon színházközpontú, reggeltől estig a szövegkönyveket bújja, gyakran felhívja a figyelmemet színészekre, előadásokra, különböző részletekre. Jellemző, a 18. születésnapjára azt kérte, vigyük el a milánói Scalába… Ha tehetem, megnézem élőben a kívánt előadást, máskor csak felvételről, vagy elolvasom a kritikákat.
Cívishír: Elfordult már, hogy nagyon mást kaptak, mint amit vártak?
Végh Veronika: Nagy erősségünk, hogy a színészek előadás után ott maradnak beszélgetni a közönséggel. Amennyiben hiányérzetünk van vagy nem értünk valamit, akkor megkérdezhetjük. Ez a találkozás nagyon fontos, akármennyire elfoglaltak a művészek, legalább egy fél órát rászánnak erre. Számos részlet, érdekesség derül ki így. Hirtelen az jut az eszembe, hogy a legutóbb például a Férfiak szexuális világa című, csak nálunk kilencszer játszott előadás után az egyik szereplő elmondta, a durva szövegek miatt az édesanyját csak a tizenötödik előadásra merte elhívni.
Cívishír: Fogékonyak erre az előadások utáni találkozásra a színészek?
Végh Veronika: Hámori Gabriella vagy Tenki Réka (Egyasszony) kifejezetten kérték, de Pogány Judit (Pedig én jó anya voltam) is nagyon szeret beszélgetni. Mindhárman egy-egy lelkileg is megterhelő monodrámát játszottak el. Előfordult, hogy Pogány Juditot még másfél órán át kérdezhettük a közönséggel. Ráadásul nálunk arra is van lehetőség, hogy mindezeket követően kötetlenebb keretek közt is diskurálni lehet a színészekkel, amennyiben itt alszanak Debrecenben.
Cívishír: A család élete, látszik a közösségi médiában, a színház körül forog. A nyári szünetben lazítanak azért?
Végh Veronika: Nekünk ez a szórakozásunk, a hobbink, a mindenünk, külföldön is elmegyünk színházakba Párizstól Tel-Avivig. Az idei nyáron nem lesz Páholy Udvar, vagyis szabadtéri színház. Helyette egy Debrecenben játszódó, kicsit krimi, kicsit történelmi jellegű ifjúsági filmet forgatunk. Reményeink szerint moziban és televízióban egyaránt bemutatják majd.
Cívishír: Egyszerre üzletasszony, marketinges, műsorvezető, oktató…
Végh Veronika: Én az embereket és a történeteiket szeretem, nem véletlenül a történelem volt az egyik, amiből diplomáztam. Hatalmas kíváncsiság van bennem, beszélni is szeretek, ezért a műsorvezetés a kedvencem. A szervezés és a marketing kevésbé vonzó, de nincs, aki az én mércém szerint jobban megcsinálná.
Cívishír: Nem tudja elengedni a karmesteri pálcát?
Végh Veronika: Próbálkoztam én már, de nem találtam meg azt, aki ugyanilyen intenzíven, átláthatóan, gyorsan ellátja ezeket a feladatokat.
Cívishír: És mit szól ehhez a férje, Csáki Szabolcs?
Végh Veronika: Ő ennek az egésznek az alfája és az ómegája, a csendestárs, aki nélkül én nem pöröghetnék ennyit. Univerzális ember, dalszöveget ír, zenét szerez, játszik, de a fénytechnikával vagy a hangosítással is elboldogul. Eleinte nem tudta hová tenni, hogy én a temperamentumommal egy üzlet közepén is táncra perdülök, mert ebben más típusúak vagyunk. De a színház iránti rajongás, az értékrend és az ízlés az közös, és ez az élet más területeire is igaz. Ha valamit különbözően látunk, addig beszélünk róla, míg megtaláljuk a közös nevezőt. Senki sem lennék nélküle: mellettem áll, szeret, tisztel, becsül. Így a lehető legtöbb energiámat fordíthatom a színházra.
Ratalics László
