Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ifjú zeneművészek Debrecenben: rekord született

unideb.hu | 2025. 07. 18. | 11:33:33
Nagy szükség van a nyári akadémiára.
Ifjú zeneművészek Debrecenben: rekord született
Több koncertet is adtak (Fotó: unideb.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Minden eddiginél többen vettek részt a huszonnegyedik nyári akadémia mesterkurzusain a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar is rendkívül színvonalas koncertet adott. Váradi Judit, az eseménysorozat művészeti igazgatója szerint ez a siker újabb megerősítése annak, hogy a nyári akadémiára nagy szükség van, presztízse hazai és nemzetközi viszonylatban is egyre erősebb.

Huszonnégy országból több mint kétszáz hallgató jelentkezett idén az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára, melyen 38 professzor 22 különböző hangszeres és énekes mesterkurzuson tanította a hallgatókat. A létszám rekordot döntött, a kéthetes eseménysorozatra még soha nem jelentkeztek annyian, mint ebben az évben.

A nyári akadémia július 2. és 16. között adott otthont a fiatal zenészeknek. A cél ebben az évben is az volt, hogy a résztvevők elmélyíthessék zenei tudásukat, egymástól, valamint a hazai és külföldi mesteroktatóktól is tanulhassanak. Az oktatói gárda ebben az évben is kiemelkedően magas színvonalú és nemzetközi tudással megerősített szakmai hátteret adott a rendezvénynek, a Zeneművészeti Kar oktatói mellett érkeztek művészek Ausztriából, Németországból, Olaszországból, Hollandiából, Szerbiából és Dániából is.

A rendezvénynek külföldön is hatalmas a visszhangja, sokan a neves oktatói gárda, míg mások a nyári akadémia szakmai jelentősége miatt látogattak el Debrecenbe. Voltak hallgatók Európa számos országából, de Kínából, az Egyesült Államokból, sőt még Malajziából is.

Váradi Judit, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának művészeti igazgatója, a DE ZK professzora a hirek.unideb.hu érdeklődésére elmondta: a mesterkurzusok ide csalogatják a legtehetségesebb fiatalokat a világ minden pontjáról, így a nyári akadémia nem csak a kar, hanem a magyarországi komolyzenei oktatás egyik legjelentősebb eseményévé nőtte ki magát.

A jelentkezők magas száma jól mutatja, hogy milyen nagy szükség van erre a nyári mesterkurzusra. Hallgatóink számára a legnagyobb élmény a szimfonikus zenekarban való játék, amire tanulmányaik során viszonylag kevés lehetőségük nyílik. Az idei rendezvény sikere hozzájárult az Ifjú Zeneművészek Nyári Akadémiája tekintélyének növeléséhez, ahhoz, hogy a sorozat presztízse hazai és nemzetközi viszonylatban is egyre erősebb 

– fogalmazott Váradi Judit, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának művészeti igazgatója.

A mesterkurzust tartó professzorok a Zenés Esték a Nagyerdőn hangversenysorozat keretében gálakoncerteken léphettek színpadra a Zeneművészeti kar Liszt termében.Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának egyik legfontosabb momentuma volt a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar megalakulása, melyet idén Bolyky Zoltán karmester, a DE Zeneművészeti Kar művésztanára vezetett. Az együttest alapító Vásáry Tamásról egy, az életét és munkásságát bemutató film vetítésével tisztelegtek a nyári akadémia szervezői és résztvevői.

A világzenekar a turnéja alatt nagy sikerű, telt házas koncerteket tartott három helyszínen, Debrecenben, Budapesten és Bécsben léptek színpadra az ifjú zenészek.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Baleset miatt teljes az útzár a Bartókon
Baleset miatt teljes az útzár a Bartókon
A debreceni buszok terelőútvonalon járnak.
Újabb bírósági döntések a debreceni „CATL-perben”
Újabb bírósági döntések a debreceni „CATL-perben”
A felperesek szerint nem jogszerű a kormányhivatal által kiadott engedély.
Többet is veszíthet a Fidesz Debrecenben
Többet is veszíthet a Fidesz Debrecenben
Letaglózó a vereség; csak Apafán és Domboson nyertek – az összes többi szavazókörben a TISZA került többségbe.
Mostantól padel és padbol a Debreceni Egyetemen
Mostantól padel és padbol a Debreceni Egyetemen
Csaknem 80 sportág közül választhatnak a hallgatók.
Mérgezés a Vezér utcán
Mérgezés a Vezér utcán
Kórházba került két ember Debrecenben.
Fellépnél a Campus Fesztiválon?
Fellépnél a Campus Fesztiválon?
Cívis Talent – Rocksuli Tehetségkutató: most mutasd meg!
Egy debreceni a tiszás kormányalakító csapatban
Egy debreceni a tiszás kormányalakító csapatban
Megtartotta első kibővített elnökségi ülését a TISZA.
Újjáépítik az ATEV leégett debreceni csarnokát
Újjáépítik az ATEV leégett debreceni csarnokát
A csarnok alapterületet több mint 2200 négyzetméter.
Árokba hajtott egy autó Debrecen határában
Árokba hajtott egy autó Debrecen határában
A 47-es főúton történt a baleset.
Távozik a filmügyi kormánybiztos
Távozik a filmügyi kormánybiztos
A Nemzeti Filmintézet a továbbiakban nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket.
Gerendás Péter: 70
Gerendás Péter: 70
Zeneszerzőként, szövegíróként is maradandót alkotott.
Versünnep a magyar költészet napján
Versünnep a magyar költészet napján
Közelebb hozzák a kortárs és klasszikus lírát a közönséghez.
Életképek a városnapi ünnepről
Életképek a városnapi ünnepről
Debrecen szombatig ünnepel.
Gáspár Sándor 70 éves
Gáspár Sándor 70 éves
Isten éltessen, Róka!
Megkezdődött Debrecen ötnapos ünnepe
Megkezdődött Debrecen ötnapos ünnepe
A szervezők szerint gazdag kulturális és szórakoztató kínálat várja a cívisvárosiakat.
Szoboravatóra készül Debrecen
Szoboravatóra készül Debrecen
A város így is emlékezik a díszpolgárára.
Spiró György: 80
Spiró György: 80
A kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő írója.
90 éve született Csukás István
90 éve született Csukás István
Egy örök gyerek a magyar irodalomban – generációkat kötött össze .
Elhunyt Radnóti Zsuzsa
Elhunyt Radnóti Zsuzsa
A dramaturg, drámatörténészt 89. életévében érte a halál.
Elhunyt Nádasdy Ádám
Elhunyt Nádasdy Ádám
Hosszas betegség után.
Kiderült, hogy ki lesz a virágkarnevál sztárfellépője
Kiderült, hogy ki lesz a virágkarnevál sztárfellépője
Fesztiválok áprilistól, ingyenes koncertek a főtéren.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Orbán Viktor: a vereség miatti felelősség az enyém
Orbán Viktor: a vereség miatti felelősség az enyém
Teljes megújulásra van szüksége a nemzeti oldalnak - mondta.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kézi-EB: megvannak a magyarok csoportellenfelei
Kézi-EB: megvannak a magyarok csoportellenfelei
A közelben, Debrecen testvérvárosában szerepelnek a mieink.
Hirdetés
Hirdetés
Baleset miatt teljes az útzár a Bartókon
Baleset miatt teljes az útzár a Bartókon
A debreceni buszok terelőútvonalon járnak.
Hirdetés
Hirdetés
Magyar Péter nemet mondott
Magyar Péter nemet mondott
Nincs félnivalója - írta.
A DVSC ellen kapaszkodnak az utolsó szalmaszálba
A DVSC ellen kapaszkodnak az utolsó szalmaszálba
A debreceniek Miskolcon vemdégeskednek.
Gazdaság
Újabb bírósági döntések a debreceni „CATL-perben”
A felperesek szerint nem jogszerű a kormányhivatal által kiadott engedély.
Nettó 102 milliós munka kezdődik Hajdúnánáson
Eredményes lett a közbeszerzés.
Cukrot von ki a forgalomból a Tesco
Nem engedélyezett adalékanyag lehet benne.
Euró bevezetése: indokolt az óvatosság
A csatlakozásnak öt fő kritériuma van.
Magyar Péter: marad a rezsicsökkentés, jön az új közmédia
Felülvizsgálják a négyszeresére emelt rendszerhasználati díjat - nyilatkozta.
Fejlesztések küszöbén Vámospércs
Három beruházásnál rövid időn belül megkezdődhet a kivitelezés; más ügyekben még döntésekre vár a város.
Támogatott tartalom
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Készül a Hungarospa a strandnyitásra
Kezdődik a 100. strandszezon Hajdúszoboszlón.
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Tűzjelző rendszert cserélne az Aquaticum
Szükséges a hotel és fürdők tűzjelző rendszereinek egységes korszerűsítése.
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Szevasz Terasz: Indul a tavaszi borterasz-szezon
Csaknem száz borászat vár, hogy érezd a tavasz ritmusát.
Hirdetés