Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elhunyt Kovács Erzsi

| 2014. 04. 06. | 14:19:01
<p>A börtönt is megjárta, szerelmét kivégezték, mégis tudott szívből énekelni. <em><strong>+Videó</strong></em></p>
Elhunyt Kovács Erzsi
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Életének 86. évében hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt vasárnap Kovács Erzsi táncdalénekes, előadóművész - tudatta a család. Kovács Erzsi 1928. június 2-án született Budapesten. Első férje Boros László, a népszerű zongorista volt, házasságuk azonban hamar megromlott. Különböző szórakozóhelyeken énekelt, már kezdő korában Cziffra György kísérte zongorán. Az 50-es évek elején sikertelen disszidálási kísérlet miatt négyévi börtönbüntetésre ítélték, szerelmét, Szűcs Sándor labdarúgót – akivel a szökést kitervelték – pedig kivégezték. Kovács Erzsi 1954-ben szabadult a fogházból, akkor tudta meg, hogy a férfit felakasztották.

Szabadon engedése után adminisztrátorként helyezkedett el, később visszatért az énekesi pályára, Németh Lehellel és a Holéczy együttessel járták az országot. Első komolyabb sikere a Régi óra halkan jár című táncdal volt, s ő énekelte a Tűzpiros virág és a Rejtély című slágereket is. A hatvanas évek közepétől csaknem másfél évtizeden keresztül külföldön, többek közt Németországban, Svédországban, valamint világjáró hajókon is énekelt. Hazatérése után előbb vidéki kocsmákban, majd egyre rangosabb helyeken lépett fel. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki.

További híreink
Magyarország tortája: íme a győztesek
Magyarország tortája: íme a győztesek
A versenyt 19. alkalommal írták ki.
Távozik a Csokonai Színház direktora
Távozik a Csokonai Színház direktora
Nyílt pályázat dönt az utódról
Elhunyt a Széchenyi-díjas irodalomtörténész
Elhunyt a Széchenyi-díjas irodalomtörténész
A közép-európai irodalom jeles kutatója volt.
Ki, hol, mikor? A köztéri installáció tájékoztat
Ki, hol, mikor? A köztéri installáció tájékoztat
Zenével dobják fel a debreceni belváros tereinek hangulatát.
Időutazáson dolgoznak Debrecen belvárosában
Időutazáson dolgoznak Debrecen belvárosában
Új értelmet nyer az átjáró.
Ifjú zeneművészek Debrecenben: rekord született
Ifjú zeneművészek Debrecenben: rekord született
Nagy szükség van a nyári akadémiára.
Megidézik Jókai alakját a berettyóújfalui strandon
Megidézik Jókai alakját a berettyóújfalui strandon
Játékokkal, kvízzel várják az érdeklődőket.
Hogyan tudnék élni nélküled?: jön a folytatás
Hogyan tudnék élni nélküled?: jön a folytatás
A film gyártására 1,3 milliárd forint támogatást szavazott meg az NFI Filmszakmai Döntőbizottsága.
Ifjú gitárművészek versenyeztek Debrecenben
Ifjú gitárművészek versenyeztek Debrecenben
Harmincadik alkalommal rendezték meg.
Hogyan tudnék élni nélküled? Egymillió!
Hogyan tudnék élni nélküled? Egymillió!
A magyarországi jegybevétel már több mint 2 milliárd forint.
Elhunyt a magyar filmművészet meghatározó alakja
Elhunyt a magyar filmművészet meghatározó alakja
Generációk filmes gondolkozását formálta.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Vihar: többletforrásokról döntöttek Hajdúszoboszlón
Új eszközök beszerzését is megszavazta a képviselő-testület.
Hirdetés
Hirdetés
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Visszatértek a farkasok a Hortobágyra
Újra a vadaspark az otthonuk.
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Szijjártó: mélyütést kapott Európa gazdasága
Az Európai Bizottság vámmegállapodását bírálta.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Balmazújvárosi a Szent István-napi nyertes kenyér
A kenyér nem termék, hanem örökség.
Kiterjesztik a kisboltok támogatási programját
Az 5000 fő alatti települések élelmiszerüzleteit érinti a döntés.
Szijjártó szerint a kis méretű atomreaktoroké a jövő
Az amerikaiakkal írtak alá megállapodást.
Otthonteremtés: Orbán újabb támogatást jelentett be
Évi egymillió forintot kapnak a köztisztviselők.
A magyarok évente tíz kiló dinnyét esznek
A belföldi értékesítésben 60-65 százalék az áruházláncok aránya.
Támogatott tartalom
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Amit az új parkolási rendszerről tudni kell
Él az új rendszer Debrecenben.
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Profi autós fali töltők a Bronzelektrótól
Korszerű megoldások az elektromos gépkocsi egyszerű, kényelmes töltésére.
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Hódít a roller, de legyünk óvatosak!
Profi szerviz és kereskedés vár Debrecen belvárosában.
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
Minden a lovakról szól Hajdúszoboszlón
A programok ingyenesek, kivéve a Nemzeti Lovas Színház előadását.
Hirdetés
Hirdetés