Debreceni hallgatók ismerkedhetnek a sporttudománnyal
![Debreceni hallgatók ismerkedhetnek a sporttudománnyal](https://civishir.hu:10013/media/cbef242f-9175-4b4a-a4d7-3c903c04c908.jpg?size=850)
A Debreceni Egyetemen kezdte meg munkáját Kelet-Magyarország első sporttudományi szakkollégiuma, amelyet a DEAC örökös tiszteletbeli elnökéről, Nyirkos Istvánról neveztek el.
- A frissen megalakult szakkollégium célja, hogy támogassa a hallgatók sporttudományi és ahhoz kapcsolódó egyéb társtudományterületi kutatótevékenységét, biztosítva ezzel a hazai sporttudományi szakemberek utánpótlását – hangsúlyozta Balogh László szakkollégium-vezető, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója november 14-én, kedden, a tehetséggondozó műhely első workshopján.
A szakkollégium több tudományágat foglal magába: a testnevelői és az edzői munka, a sportgazdaság és -menedzsment, a rehabilitáció és a prevenció, valamint az élettudományi és az edzéselméleti területek is helyet kapnak benne.
- Minden műhelyrere sikerült olyan vezetőt felkérni, aki hazai és nemzetközi szinten is meghatározó. A Debreceni Egyetem erejét és tudományos sokszínűségét jól mutatja, hogy jelenleg 7-8 karral és intézettel működik együtt a sporttudományi szakkollégium, de tulajdonképpen minden egyéb területtel is kapcsolatban állunk, hiszen a sport interdiszciplináris jellegű – emelte ki a szakkollégium-vezető. A Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás (SET) Központban tartott rendezvényen a hallgatók megismerhették azokat a kutatási témákat és műhelymunkákat, melyekbe bekapcsolódhatnak.
- A kiváló infrastruktúra, eszközpark és létesítmények, illetve az oktatói-kutatói háttér mellett most már a hallgatók is készen állnak arra, hogy komoly sporttudományt teremtsünk a Debreceni Egyetemen – összegezte Balogh László.
A Sporttudományi Koordinációs Intézet nyílt pályázatot is hirdetett a „Debrecen Venture Catapult Program” keretében a Debreceni Egyetem hallgatói részére sporttudományi kutatás támogatására. A program részletes leírása oldalukon megtekinthető.
![Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat Elkezdődött a párizsi olimpia: hajó szállította a magyarokat](https://civishir.hu:10013/media/44d719cb-c326-408f-9914-f7bdaba8162d.jpg)
![Vályogház teteje lángolt Gáborjánban Vályogház teteje lángolt Gáborjánban](https://civishir.hu:10013/media/e2085b56-2420-4804-800c-71531be423ef.jpg)
![Jubilál a Strandok Éjszakája Jubilál a Strandok Éjszakája](https://civishir.hu:10013/media/f9edfb5a-cfb7-4ba2-9900-23357a2a6089.jpg)
![Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben Strandok éjszakája a Hungarospa Strandfürdőben](https://civishir.hu:10013/media/e1ecf89d-cca1-4bc8-bdee-49a0c0002c19.jpg)
![A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket A Hungarospa 97 éves: nagyszabású bulira várják a vendégeket](https://civishir.hu:10013/media/f32baf14-1c95-4771-b566-daae8b677c35.jpg)