Családállítás: a lelkünkbe láthatunk 3D-ben

A családállítás egyik üzenete: nem velem kezdődött. Orosz Róbert pszichológussal beszélgettünk a belénk ivódott családi mintákról, a véletlenekről, a generációkon átívelő traumákról és arról, hogyan élhetjük igazán a saját életünket.

Cívishír: A családállítás módszerével ráláthatunk és megoldást találhatunk az életünkben felbukkanó nehézségekre, amelyeket a családi rendszer elakadásai okoznak – olvashatjuk az interneten. De pontosan mit jelent ez?
Orosz Róbert: Bert Hellinger eredetileg katolikus szerzetes volt, aki Dél-Afrikában dolgozott, közben különböző pszichoterápiás módszereket tanult. Megfigyelte a zuluk törzsi hagyományait, azt, hogy amikor kollektív törzsi szertartásokat végeznek, tiszteletet adnak az őseiknek, az gyógyító erejű. Pszichoterápiás módszerekkel kombinálva összeállt benne egy kép, ezzel lerakva a családállítás módszerének alapjait. Ahogy Hellinger szakmailag fejlődött, úgy változott maga a családállítás is. Először ő maga is nagyon direktív volt, megmondta az embereknek, hova kell állniuk, mit kell mondaniuk. Majd rájött, ami az ő megoldása, az nem biztos, hogy a lélek megoldása. Végül eljutott odáig, hogy nem is beszéltek az emberek, ő sem mondott oldó mondatokat, hanem rábízta a tér bölcsességére azt, hogy aki állít, hogyan fogja megtalálni a megoldást, azt, ami az ő lelkéből fakad, a saját megoldását. Ez a fajta családállítás már inkább az egyéni terápiára hasonlít. Ám ez csoportban zajlik, és sokkal mélyebb érzelmeket hozhat felszínre, mint egy egyéni terápiás módszer. Azáltal, hogy nem beszélünk, kikapcsoljuk a kognitív folyamatokat. Ugyanis lehet, hogy már ezerszer átgondoltuk a problémánkat, de csak körbe-körbe jár a gondolkodásunk. Itt igyekszünk mélyebb lelki szinten jelen lenni a térben. Viszont így egy állításban nagyon sok kép, történet és tudattartalom össze tud sűrűsödni. Ez azt is jelenti, hogy nem feltétlen oldódik meg minden egy családállítással. Úgy érdemes elképzelni, mint egy szisztematikus önismereti folyamat fontos állomását. De ez nagyon jól kiegészíti az egyéni terápiát vagy az egyéni önismereti munkát. Én 21 éves kor alatt nem ajánlom, mert megterhelő érzelmileg.

Cívishír: Vannak azonban, akik önmagában is alkalmazzák a módszert. Úgy kevésbé vezethet eredményre?
Orosz Róbert: Úgy látom, egyéni önismeret vagy terápia kiegészítéseként a leghasznosabb. Van olyan is, hogy pszichológus kolléga küldi a kliensét, sőt ő is eljön megnézni az állításokat, mert a tapasztaltakkal dolgozhatnak tovább. Itt a téri dinamikából és a szimbolikából szépen látszik a családi dinamika, a rendszerdinamika, amivel később jól lehet dolgozni.

Cívishír: Szokták mondani, hogy a mai világban minden embernek szüksége lenne pszichológusra, de erre még mindig ferde szemmel nézünk. A családállítás kiknek lehet hasznos, hatékony?
Orosz Róbert: Mindenkinek, aki szeretne önismeretre szert tenni, továbbá mélyebb lelki munkát végezni és tényleg változtatni akar azokon a berögződéseken, dinamikákon, mintákon, amik őt irányítják. Amiket genetikailag hozunk, azok tulajdonképpen az őseink tapasztalatai. Nemcsak a közvetlen őseink, hanem egészen messzire nyúlóan. Nyilván a szüleinktől, nagyszüleinktől direktbe is hozunk mintákat azáltal, amit látunk és tapasztalunk abból, ahogy ők reagálnak bizonyos élethelyzetekben – abból, hogyan kezelik vagy éppen nem kezelik a problémáikat. Olyanok ezek, mint a számítógépes programok. Gondolj bele! Mikor megszületünk, nincs éntudatunk, csak tudatunk. Az éntudat a tapasztalatok halmazából alakul ki. Hogy miket mondanak nekünk, hogy bánnak velünk, hogy öleltek-e, ha bajunk volt vagy hagytak sírni a kiságyban. Ezekből kialakul egy komplex tapasztalatrendszer, amit énnek nevezünk, és ebbe beleszövődnek a minták. Mi azonosnak érezzük magunkat ezekkel a mintákkal, ezért nem is látunk rájuk. Éppen ezért tudattalanul természetesnek vesszük és vakon követjük ezeket. Például akinek a bántalmazás a mintája, az természetesnek veszi, hogy háborút indít valaki ellen, ha nem úgy viselkedik, ahogy ő elvárja. A jó és a rossz mintákat szintén továbbadják az ősök, de miután van tudatosságunk, lehetőségünk van arra, hogy a rossz mintákat átalakítsuk. Viszont csak akkor tudjuk átalakítani, ha ezek tudatossá válnak. Ha ráébredünk, hogy ez rossz minta, akkor változtathatunk. Mindaddig tudattalan mintaként visszük. Ezért van, hogy valaki újra meg újra olyan párkapcsolatba megy bele, ami számára nem jó, és nem érti, mi a baj. Igazából vele semmi gond, csak nincs tudatában annak, milyen programok, minták irányítják. A családállítás nagyon jó arra, hogy rálássunk ezekre a mintákra.

Cívishír: Hogyan történik a családállítás?
Orosz Róbert: Technikailag úgy kell elképzelni, hogy a terembe megérkezik az állító, körülötte van a csoport, de ezek az emberek nem feltétlenül ismerik egymást. Aki kiül, röviden elmondja a témáját, hogy mit szeretne elérni az állítással, min szeretne változtatni. Az állító a csoportból választ képviselőket. Magának, az anyukájának, a gyerekének, a testvérének, a problémájának, a betegségének, bárminek. Megkérjük a képviselőket, hogy az érzéseiknek megfelelően legyenek jelen a térben, mozogjanak vagy épp ne mozogjanak. Aki kint ül, látja a képviselők érzéseit, viselkedését. Például, ha valaki sírva fakad, lerogy a földre, közel megy egy másik képviselőhöz vagy épp eltaszítja magától. Olyan, mintha az, ami a lelkében van, kivetítődne 3D-ben. Egy bizonyos ponton az állító bemehet a saját képviselőjének a helyére, és azt tesz, amit szeretne. Az az érdekes a módszerben, hogy azok az emberek, akik nem ismerik az állítót, hűen tükrözik a képviselőket.

Cívishír: Ám valamilyen részletet mégiscsak közölni kell a képviselőkkel, hogy valamivel azonosulhassanak.
Orosz Róbert: Csak minimális információkat. Például, hogy volt egy nagypapám, akit elvittek a frontra, és sose jött vissza. Ez alapján megjelenik a téri dinamikában, az, hogy ez milyen hatással lehetett a nagymamámra, az anyukámra. Kialakul egy láncolat. Izgalmas, hogy olyan dolgok is hathatnak ránk, ami a születésünk előtt történt. Úgy tűnik, a családállítás több, mint amit racionálisan meg tudunk magyarázni jelenleg. Szerencsére a tudomány is kezdi jobban tanulmányozni, és megérteni a láthatatlan jelenségeket. Gondolok itt például Joe Dispenza, Bruce Lipton vagy Rupert Sheldrake munkáira. Utóbbi leír olyan jelenségeket a könyveiben, amiket nem lehet pusztán a fizikai érzékelésekkel magyarázni. A Honnan tudják a kutyák, mikor jön haza a gazdi? című könyvében beszámol egy olyan kísérletről, melyben bekamerázták a kutya tereit és a gazdi munkahelyét, majd a gazdinak a nap különböző szakaszaiban adtak egy random jelet a hazamenetelre, és megnézték, hogyan reagál az eb a gazdi hazaindulására. A jel leadását követően a kutya statisztikailag jelentős mértékben több időt töltött el azon a helyen, ahol várni szokta a gazdát. Valószínűleg hasonló jelenségek működnek az emberek között is. Bruce Lipton sejtbiológus egyik előadásában beszélt arról, hogy egy űrhajós testéből levettek sejteket, tápoldatba tették, majd elvitték több száz mérföldre. A tápoldatba elektródákat helyeztek, és amikor az űrhajós érzelmi reakciókat produkált, akkor a távoli sejtekben is elektromos reakciót észleltek. A családállítás során tapasztaltam olyat, hogy valaki eljött, állított a testvérével való kapcsolatra, akivel évek óta nem beszélt. Az állításban megbékélt a testvérével. Majd a testvére a békülés szándékával felhívta pár nap múlva. Tehát ő állított, mégis a testvére kereste meg őt, mintha megérezte volna a lélekben történt változást.

Cívishír: Vagyis minden meg van írva a génjeinkben?
Orosz Róbert: Igen. Fut a program, és azt hisszük, van szabad akaratunk. Aztán kiderül, hogy valójában egy pontig nincs is.

Cívishír: Az sem az, ha a felismert problémán változtatni akarok?
Orosz Róbert: A szabad akarat tulajdonképpen a tudatossággal tud szabad akarattá válni, amikor elkezdünk tudatába kerülni annak, mi is zajlik bennünk. Addig azt hisszük, szabad akaratból mondunk valamire igent vagy nemet, de valójában lehet, hogy például a nemet mondás ez is egy programból fakad. Lehet azzal, hogy mindig nemet mondok valamire, önsorsrontó módon viselkedek. Mert lehetséges, ha az adott helyzetben igent mondanék, az lenne jó nekem. De miután fut a program, hogy nekem ebben a helyzetben ellent kell állni, így cselekszem, ezt a mintát viszem tovább.

Cívishír: Minden döntésünk előtt azonban nincs lehetőségünk ezt átgondolni.
Orosz Róbert: Ha az ember elkezdi fejleszteni a tudatosságát és jobban használni az intuícióját, kaphat erre üzeneteket, megérzéseket.

Cívishír: Véletlenek sincsenek?
Orosz Róbert: Azt gondolom, óriási rendezettség van a világban. Szokták mondani, ha a gravitációs állandó sokadik tizedesjegye picit más lenne, minden összeomlana. Ez így van az összes többi fizikai törvénnyel, és úgy látom, lelki szinten is ugyanígy működnek ezek a törvényszerűségek.

Cívishír: Mit tapasztalsz: az elmúlt években befogadóbbak lettek az emberek, jobban mernek pszichológusi segítséget kérni?
Orosz Róbert: A kedvenc spirituális tanítómat Thich Nhat Hanh-nak hívták, zen buddhista mester volt, Martin Luther King Nobel-díjra is jelölte. Ő mondta, hogy a kiút belül van. Azt látom, elképesztő feszültség és szorongás van a világban a kovid óta. Egzisztenciális szorongás, nagyon erős fenyegetettségérzés van az emberekben. Érződik, hogy abból a rengeteg információból, ami elér minket, nagyon sok szorongáskeltő. Éppen ezért fontos a stabilitás. Régen, mondjuk a kommunizmusban, ezt a stabilitást kívül keresték az emberek. Volt az állam, ami megmondta, mit kell csinálni, mit kell hinni, mit szabad és mit nem. Ez a külső stabilitás adott egyfajta biztonságot. Viszont nem volt benne fejlődési, kibomlási lehetőség, ezért a kilátástalanság, a lelki elszegényedés miatt mentek tönkre az emberek. Most viszont kezdünk rájönni, a stabilitást csak belülről szerezhetjük meg. Jelenleg nagyon nagy értékválság van – felismertük, hogy a boldog tudattalanságból fontos átfordulni a tudatosságba. Ebben segíthet az önismereti, belső munka. Önmagában az, ha valaki eljár pszichológushoz, nem feltétlenül fogja ezt a stabilitást meghozni. Ehhez szükséges az elkötelezett, kitartó személyes munka a testi-lelki jóllétünkért. Ebben az önreflexiónk, önismeretünk fejlesztése mellett segíthet például a meditáció, a tudatos táplálkozás, a mozgás, azaz a minőségi testi-lelki-szellemi táplálékok megtalálása.

Cívishír: De a rohanó hétköznapokban nehéz erre időt találni.
Orosz Róbert: Le kell csípni valahonnan az időt. Úgy gondolom, meg kell fordítani a szemléletet, és az egészségünket előtérbe helyezni. Ha egyre inkább pörgetjük ezt a rohanást, akkor egyre rosszabb lesz a helyzet. Nemcsak nekünk, hanem a családunknak és a környezetünknek is. És ha mindenki ezt csinálja, mindenkinek rossz lesz. Hozzám olyanok jönnek, akik ezen szeretnének változtatni. Akik pedig tényleges változást akarnak, kitartóan tesznek is érte. Például a meditációképzés 10 hetes, így 10 héten át legalább 3 órát erre kell szánni. Ez egy elköteleződés, ami adott esetben több minden átszervezésével, megváltoztatásával jár. Például, ha ez eddig nem volt szokás, meg kell beszélnem a párommal, hogy ebben az időben ő legyen a gyerekekkel. Sokaknak már az is nagy lépés, hogy fel merik vállalni az igényt, hogy tegyenek önmagukért, és kilépjenek a hétköznapok robotpilóta vezérelte körforgásából. Ha a tanultakat beépítjük a hétköznapokba, fokozatosan elmélyül és gazdagabbá válik az életünk. Ám gondoljunk bele: ha nem vagyunk jó energiaszinten, akkor mit adunk a környezetünknek? Thich Nhat Hanh azt mondja: „A nevelés azt jelenti, hogy példát mutatunk a boldogságra.” Ez elgondolkodtató. Ha valaki elkezd meditálni, életmódot váltani, akkor rövid időn belül elkezdenek jól menni a dolgai. Ha ezt abbahagyja, megesik, hogy visszacsúszhat oda, ahonnan indult.

Cívishír: Mennyire félünk megtapasztani, hogy mi is a problémáink gyökere?
Orosz Róbert: Ó, nagyon! Ám a legtöbb esetben, amikor mégis megtapasztaljuk, akkor azt kérdezi az ember: basszus, ettől féltem ennyire, ezt halogattam évekig? Sokszor félünk a „mi lesz”-től, így évekig szenvedünk valami miatt. Családállítás után nagyon sokan számoltak be pozitív változásról. Itt, az irodaházban találkoztam nemrég valakivel. Kérdezte, hogy emlékszem-e rá, gyerekvállalás miatt volt családállításon, és most a pocakjában a kicsi. Volt olyan is, akinek nagyon komoly depressziós tünetei voltak, a pszichiátriára is be kellett mennie emiatt. A pszichiátere azt mondta, sose lesz egészséges, végül két családállítás után normalizálódott a helyzete. Ezek azért extrém példák a hirtelen pozitív változásokra. Van olyan is, hogy valakinek éveket szükséges terápiába járnia, amíg jelentősebb áttörések lesznek az életében. Olyan ez a folyamat, mint a gyümölcsfa ültetése. Lehet, hogy valaki még most ültette el a magot, s évekbe telik, amíg megnő ez a fa. Más már ott tart, hogy metszi az ágakat, valaki pedig arra vár, hogy leessen a gyümölcs. Ezen a fejlődési, kibomlási úton van, akinek a családállítás érzelmileg túlontúl megterhelő. Akkor neki sokkal jobb az egyéni terápia irányából elkezdeni.

Cívishír: Ha a családállítás során rájövök a probléma gyökerére, érdemes a probléma „tárgyával”, az adott illetővel leülni beszélni?
Orosz Róbert: Ha csak egy személy jön el az állításra, az ott tapasztaltakat csak ő viszi tovább. A látottak alapján javasolhatom, hogy például menjenek el egy párterápiára vagy egyéni terápiában foglalkozzon az édesanyjával, édesapjával való kapcsolattal. Ezért is jó a családállítás, mert kitűnik, mivel érdemes tovább dolgozni. De közben valahol mégis nagyon mély szinten is hat az állítás. Elvégeztek egy érdekes vizsgálatot az Egyesült Államokban. Egy városrészben 3 héten át nagyon sok ember egyszerre csinált békemeditációt, és megfigyelték, hogy a következő időszakban csökkent a balesetek és a bűnesetek aránya. Gyakorlatilag „beletettek” valamit a kollektív tudatba a meditációval. A családállításnál is így érdemes elképzelni: valami bekerül mind a családi tudatba vagy tudattalanba, mind a kollektív tudatba. Tehát minden családállítással, ahol tényleg hiteles gyógyulás történik, gyógyul az egész közösség és a környezet is. Ha valaki dolgozik a saját lelki problémáin és jól lesz, ezt továbbadja a környezetének is. Sok szenvedést éltek át az őseink, gondoljunk csak a világháborúkra, 56-ra… ha ezeknek a hatásait elkezdjük gyógyítani, gyógyul a kollektív tudatosság és mi már mást adunk a gyerekeinknek. Ezáltal más kerül az ő kollektív tudatukba, és ez terjed tovább megállíthatatlanul. Ezeket a tudati mintázatokat, melyek a génekhez hasonlóan elterjednek a populációban mémeknek hívjuk.

Cívishír: A családállítás visszafelé is működhet? Vagyis ha a szüleim, a testvérem, a párom nem nyitott erre, én rájöhetek az ő lelki problémájának gyökerére?
Orosz Róbert: Hellinger felismerte, hogy az energia fentről áramlik lefelé, tehát mindig a nagyoktól a kicsik felé. A nagyok, akik korábban jöttek. Ebből az következik, hogy általában visszafelé nem tudunk segíteni, de a gyerekünket gyógyíthatjuk a magunk gyógyulásával. Sokszor előfordul, hogy a gyerek látja a szülő boldogtalanságát és feláldozza az életét emiatt. Például nem költözik el otthonról, nem tud leválni a mamáról, és ezért a saját párkapcsolata sem működik. Lélekben segíteni akarja a mamát, de ezáltal viszi tovább a fájdalmait. Ha megpróbáljuk, hogy felfelé áramoljon az energia, az olyan, mintha visszafelé akarna folyni a folyó. Ezért, ha betartjuk a természetes rendet, és nem akarjuk minden erőnkkel gyógyítani a szüleinket, akkor lesz elég energiánk, hogy a gyerekeinknek adjunk. És ha meggyógyítjuk magunkban a dolgokat, a pozitív változások jó hatással lehetnek a szüleinkre. Arról nem is beszélve, ha mi jól vagyunk, a szüleinknek nem kell a mi bajainkkal foglalkozni, van idejük a sajátjukra.

Cívishír: Van-e jogunk a családtagunk, közeli barátunk életébe beleszólni, kéretlen tanácsokat adni?
Orosz Róbert: Szülő-gyerek kapcsolatban ez általában ösztönösen jön legtöbb esetben, de igazából nincs jogunk megmondani, kinek mit kellene csinálnia. A leghatékonyabb, ha értő figyelemmel meghallgatjuk a másikat, a másik irányításának szándéka nélkül reflektálunk a hallottakra, és megosztjuk a tapasztalatinkat. Ez adhat egy jó mintát, de nem mászunk bele az illető személyes terébe, kompetenciájába. Nyilván vannak extrém esetek, amikor valaki életveszélyben van, ott van létjogosultsága a drasztikusabb beavatkozásnak.

Cívishír: Azt mondtad, fut bennünk a program, lényegében meg van írva a sorsunk. Tudunk racionálisan gondolkodni vagy az érzelmeink után megyünk?
Orosz Róbert: Az érzelmeink a múltbeli tapasztalataink lenyomatai. Amikor például elkap minket egy gyomorszorító érzés, az már valaminek a tapasztalása kapcsán jön elő. Ez megnyomja bennünk az entert, elkezd lefutni a program. Ezért tulajdonképpen soha nem racionálisan döntünk. Ha így lenne, a tudósok lennének a legboldogabb emberek, nekik lennének a legjobb kapcsolataik. Sokszor azt látom, aki túl racionális, az inkább „levágja magát” a szívéről, és ezáltal nem túl jól alakulnak a közeli szeretetkapcsolatai. Tehát az érzelmek állnak a gondolatok mögött. Gondolj bele, milyen erős érzés a düh, és ehhez képest, milyen erős a gondolat, amikor csak visszagondolok arra, amikor dühös voltam. Vagyis a gondolatok nagyon illékony dolgok, ezek mögött, amikor érzelmek állnak, azok teszik bele az erőt. Ezért nem működnek a gondolkodj pozitívan könyvek annak, aki tele van rossz érzelmekkel. Hiába gondolom, hogy jól vagyok, ha belül tele vagyok traumákkal. A gondolat nem tudja felülírni az érzelmet, de maga a gondolkodás segíthet, hogy felismerjük, mi a gyökere, s hogyan tudjuk azt oldani.

Cívishír: Sokszor lehet, nem is tudjuk, mi a pontos belső traumánk?
Orosz Róbert: Ez olyan, mint egy nagy tömb. Ahogy ránézünk, csak sötétséget látunk. Aztán elkezdünk foglalkozni vele, lehet, kijön belőle egy szálacska, aztán még egy és még egy. De nem is az a lényeg, hogy minél több traumát a felszínre hozzunk, hanem az, hogy ennek a kezelését a hétköznapokban alkalmazhassuk. Az a fontos, hogy rájöjjünk, milyen minták mozgatnak minket, milyen hatással vagyunk másokra, miket beszélünk magunkhoz, milyen érzelmek vannak bennünk, és ezek hogyan befolyásolnak minket. Ha ezeket tudatosítjuk, elkezdjük megismerni majd feloldani a traumák gyökereit. Például könnyebb feloldani az apám iránti dühöt, ha tudom, őt egyéves korában magára hagyták, rengeteget küzdött az életében, és rádöbbenek, azzal a batyuval, amit hozott, a legtöbbet megtette értem.

Cívishír: Szerinted nincs eredendően rossz ember?
Orosz Róbert: Valaki egyszer azt mondta, minden gonoszság azzal kezdődik, amikor az ember felismeri azt a szót, hogy enyém. Lehet, hogy a gonoszságot maga az önzőség okozza. Buddha szerint a tudatlanság okozza a legtöbb szenvedést. Ha valaki ráeszmél, mi a tetteinek a következménye, az biztos, utána már senkinek nem akar ártani. Ha azok, akik például háborúkat indítanak, fegyverekkel kereskednek, kárt okoznak másoknak, érzéketlenül viselkednek szívből megélnék, hogy a tetteik milyen hatással vannak másokra, mekkora kárt okoznak, biztosan nem csinálnák ezt. De erős hárítás van az emberekben. Sőt, sokan létjogosultságát is látják az erőszaknak, hiszen ez a mintájuk. Úgy hallottam, minden diktátor bántalmazott ember volt. Vagyis a saját bántalmazottságát adja tovább, miközben azt mondja, „milyen jól tette az apám, hogy akkor jól elvert, mert derék ember lett belőlem”. Benne ez a tudattalan program fut.

Cívishír: Beszéltél a szorongásról, a negatív hírekről. Kell-e és hogyan érdemes ezek ellen védekezni?
Orosz Róbert: A legjobb védekezés, ha az ember nem követi a médiát, legalábbis nagyon megválogatja a forrásokat. Erre ellenválasz, hogy akkor nem leszünk tájékozottak. Gondolj bele, ha a mellettünk lévő háborúról az évek alatt minden hírt elolvasott volna valaki, abban mekkora félelem és rettegés gyűlhetne össze? Én azzal tehetek a legtöbbet a háború ellen, ha átalakítom magamban az erőszakot és a félelmet, és azt nem közvetítem a világban. Vagyis az a legszerencsésebb, ha nem nézzük a szándékosan félelmet keltő forrásokat.

Cívishír: Elkerülhetetlen. Hiszen az utcán is szembejönnek az óriásplakátok…
Orosz Róbert: Idővel kitapasztaljuk, mely oldalakon vannak kattintásvadász címek, és egy idő után ezeket az oldalakat meg se nyitom, nem foglalkozom vele. A gyerekeim szörföztek a neten, szalagcímben látták, hogy egy üstökös várhatóan nekimegy a Földnek. Ilyenkor elbeszélgetek velük, megkérdezem, mekkora valóságalapja lehet. Nem azt mondom, hogy dugjuk homokba a fejünket, de legyünk szkeptikusak és legyünk tudatosak is, beszélgessünk emberekkel. Thich Nhat Hanh-nak van az öt éber figyelemgyakorlata. Ez olyasmi, mint a tízparancsolat, csak nem azt fogadjuk meg, hogy betartjuk, hanem azt, hogy gyakoroljuk. A kedves beszélés – figyelmes hallgatás során azt gyakoroljuk, hogy nem terjesztünk semmi olyat, amiről nem vagyunk meggyőződve, hogy igaz, és olyat sem, amivel viszályt szíthatnánk más emberek vagy csoportok között. Ha ezt betartja az ember, elég jól letisztul a környezete. Fontos, hogy minden forrásban keressük a hitelességet, s mint egy jó tudós, csak azt higgyük el, amiről magunk is megtapasztaltuk, hogy úgy van. A hitelesség kapcsán például, ha valaki az egészséges életmódról akar meggyőzni, minimum legyen egészséges, vagy ha a jól működő párkapcsolatokról értekezik, akkor legyen jól működő párkapcsolata. Ha sokakkal beszélgetünk, s a hitelességen át kezdjük el szűrni az információkat, akkor egy idő után tudjuk, mi a nem releváns.

Cívishír: Sokakban olyan mélyen van az agresszió és a feszültség, hogy a kedves beszélésre esély sincs.
Orosz Róbert: Akkor vele kevesebbet érdemes beszélgetni, hacsak nem terápiás célzattal tesszük. Bár tudom, egy munkahelyen, zártabb közösségben ezt nehéz elkerülni. Azt azonban érdemes tudni, azok az emberek is azért beszélnek így, mert túl sok fájdalmat és frusztrációt hordoznak magukban. Ezt a programot hozták magukkal a családi történetből. Eckhart Tolle író, spirituális tanító úgy mondja, a fájdalomtest beszél. Két ember konfliktusában tulajdonképpen két fájdalomtest harcol egymással. Ha azt mondaná egyik a másiknak, hogy „figyelj, most a fájdalomtestem fájdalma még jobban nőtt attól, amit a te fájdalomtested tett”, akkor az viccesen hangzana, de közelebb kerülnénk a probléma megoldásához. Nagy tévedés, hogy ez a hétköznapi mókuskerék a valóság. A buddhista, és hindu maja (káprázatvilág), Platón ideák világa és árnyékvilág gondolata, vagy a tolték indiánok mitoté elképzelése mind arról szól, hogy amit valóságnak élünk meg tulajdonképpen csak hitrendszerek összessége. Joe Dispenza például már tudományosan is bebizonyította, hogy a tudatunk megváltoztatásával ki tudunk lépni az általunk elhitt valóságból és egészségesebb, boldogabb valóságot tudunk teremteni. Ahogy ő mondja „your personality creates your personal reality”, azaz a személyiséged teremti meg a személyes valóságodat. Egy hitrendszerben éljük az életünket, amiből bármikor ki lehet lépni. Csak valaki annyira beleszorul, hogy elhiszi, ez a valóság. Harminc évvel ezelőtt is más volt a valóság, és a világ más részein is más a valóság. Sőt, mindannyiuknak külön valósága van, amit lehet szebbé, teljesebbé, spiritualisabbá tenni. Talán ez lenne az utunk: hogy teljesebbé tegyük magunkat, és ilyen valóságokkal kapcsolódjunk más emberek valóságához. Segít, ha keressük az olyan emberek társaságát, akik maguk is nyitottak a fejlődésre, keresik a teljesebb életet, s pozitív energiákkal töltenek fel minket.

Fogarasi Renáta