Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az átlag dupláját kereshetik a debreceni képviselők

| 2019. 11. 06. | 14:28:00
Huszonöt százalékkal emelnének, negyedmillió forint könnyen összejöhet. A járásközpontokban nagyjából feleennyi jár.
Az átlag dupláját kereshetik a debreceni képviselők
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Debrecen polgármestere után Hajdúböszörmény vezetője keres a legjobban a hivatali tisztségéből fakadóan, majd következnek a 10 és 30 ezer közötti városok polgármesterei. Ebben semmi meglepő nincs, a polgármester illetményének összegéről a helyi képviselő-testület érdemben nem dönt, azt a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011-es törvény írja elő. A jogszabály szerint a megyei jogú városok vezetőinek illetménye megegyezik az államtitkárival, azaz bruttó 997 ezer forint, amihez szintén meghatározott arányú költségtérítés (az alapilletmény 15 százaléka) és nyelvvizsgapótlék jár. Így Papp László esetében havi bruttó 1,17 millió forint bérrel lehet számolni.

A tíz hajdú-bihari járásközpont közül – a lakosságszám sorrendjében – Hajdúszoboszló, Balmazújváros, Hajdúnánás, Berettyóújfalu, Püspökladány és Hajdúhadház 10 ezer feletti, de nem éri el a 30 ezret. Ezeknek a városoknak a polgármesterei – Czeglédi Gyula (független), Hegedűs Péter (független), Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP), Muraközi István (Fidesz-KDNP), Tóth Lajos (független) és Csáfordi Dénes (Fidesz-KDNP) – az államtitkári illetmény 70 százaléka jogosultak, azaz a költségtérítéssel együtt mintegy 802 ezer forint jár (plusz nyelvvizsgapótlék).

Balmazújváros spórolósabb

Az alpolgármesterek önkormányzattól származó jövedelmére viszont már hatással van a képviselő-testület, az illetményük ugyanis a polgármesterinek a 70-90 százaléka lehet. Debrecennek a korábbi három helyett négy alpolgármestere lesz, és a november 7-én összeülő közgyűlés többsége nem fog ellenvetéssel élni azzal a polgármesteri előterjesztéssel szemben, hogy a maximális összeget kaphassák: a gyakorlatban ez bruttó 1,05 millió forint körüli összeget jelent majd.

[Beillesztett cikk: A lehető legmagasabb fizetést kapják a debreceni alpolgármesterek. Köszönjék Papp Lászlónak!]

Hajdúszoboszlón 361 ezer forintot keresnek a jövőben az alpolgármesterek, annyit, mint berettyóújfalui vagy hajdúhadházi kollégájuk. Balmazújváros alpolgármesterének viszont be kell érnie 280 ezer forinttal, a testület nem emelt az elmúlt ciklusban megállapított díjon.

Mindehhez persze érdemes hozzátenni, hogy némelyik debreceni alpolgármester több feladatot visz, mint egy kisebb város polgármestere.

Hajdúszoboszlón visszavágnak az elnöki díjból

Nagyobb a szórás a képviselői tiszteletdíjak tekintetében, és képlékeny is még a helyzet, lévén, e kérdésben sok helyen csak ezekben a napokban határoznak.

Debrecenben komoly emelés várható: bruttó 135 ezer forintról 170 ezerre változhat az összeg, melyhez egy bizottsági tagság képében 85, bizottsági elnöki tisztség esetében pedig 170 ezer forint adódhat (ha valaki két bizottságnak is tagja, az a 85 ezren felül plusz 15 ezer forint). A tanácsnoki díj 340 ezer forint. A képviselők mobilparkolásra is kapnak 15 ezer forintot.

[Beillesztett cikk: 246 ezer forint volt a nettó átlagkereset – és Hajdú-Biharban?]

Hajdúböszörményben a képviselői alapdíj bruttó 85 ezer forint, melyhez még 42 ezer forint (bizottsági tagság) és 85 ezer forint (bizottsági elnökség) járhat.

Hajdúszoboszlón egy képviselő szintén 85 ezer forint tiszteletdíjra jogosult, a bizottsági tagság után 38 ezer forintot, míg az elnöki pozíció után az eddigi 76 helyett 60 ezer forintot fizetnének.

Hajdúhadházon a képviselői tiszteletdíj alapja bruttó 30 ezer forint. A bizottsági tagoknak azon felül 90, az elnököknek 160 ezer forintot irányoznak elő.

Ratalics László

Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Fehér köpenybe bújtak a diákok Debrecenben
Fehér köpenybe bújtak a diákok Debrecenben
Az ország különböző pontjairól érkeztek az általános iskolások.
Súlyos baleset Debrecenben, a BMW-körúton
Súlyos baleset Debrecenben, a BMW-körúton
Tűzoltók, mentők a helyszínen.
Hármas karambol Debrecenben
Hármas karambol Debrecenben
Az István úton történt a baleset.
Középpontban a jövő kardiológiája Debrecenben
Középpontban a jövő kardiológiája Debrecenben
Négynapos konferencián cserélnek eszmét a szakmai képviselői.
Biztos szakmai tudást ad a debreceni iskola
Biztos szakmai tudást ad a debreceni iskola
Karrierhetet tartanak az intézményben.
Nemes felajánlás a debreceni alapítványnak
Nemes felajánlás a debreceni alapítványnak
Az egyetem egykori sajtófőnökének személyes hagyatékából adtak támogatás.
Tavaszias idővel búcsúzik a február
Tavaszias idővel búcsúzik a február
Mindenhol tíz fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Debrecenben megfér Mága Zoltán és a hardcore techno
Debrecenben megfér Mága Zoltán és a hardcore techno
Elfogadta a 304 milliárdos költségvetési tervezetet a közgyűlés.
Debrecennek 1600 új kollégiumi férőhelyet ígér a kormány
Debrecennek 1600 új kollégiumi férőhelyet ígér a kormány
A jelenlegi mintegy 46 ezer férőhelyet 2030-ig 50 százalékkal kell bővíteni – írta a miniszter.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kötelező munkát adni a gyermekvédelmis fiataloknak
Kötelező munkát adni a gyermekvédelmis fiataloknak
Bizonyos állami cégeknél azonnal elhelyezkedhetnek.
Hirdetés
Hirdetés
Új dízelvezeték épül Magyarország és Szerbia között
Új dízelvezeték épül Magyarország és Szerbia között
Nehéz helyzetben derül ki, hogy ki kire számíthat –mondta Szijjártó.
Hirdetés
Hirdetés
Kevesebb születés és halálozás, több esküvő
Kevesebb születés és halálozás, több esküvő
Megérkezett a KSH legfrissebb jelentése.
Hirdetés
Hirdetés
Magyarokról neveztek el három égitestet
Magyarokról neveztek el három égitestet
Sárneczky Krisztián 2005 és 2007 között azonosította a most elnevezett kisbolygókat.
Hirdetés
Hirdetés
Gazdaság
Beruházások és pénzügyi fegyelem Bárándon
Kovács Miklós polgármester a fejlesztésekről, pályázatokról és a költségvetési kihívásokról.
Debrecenben megfér Mága Zoltán és a hardcore techno
Elfogadta a 304 milliárdos költségvetési tervezetet a közgyűlés.
Harmincegy nagyobb útjavítás Debrecenben
Tizenegy utca kapna aszfaltutat 2026-ban.
Rezsistop: érkeznek a gázszámlák
Előfordulhat, hogy a csekkek torlódnak.
Belekukkantottunk Hajdúnánás kasszájába
Milliárdok, elvonások, büntetések és spórolás: így rajzolódik ki a város 2026-os pénzügyi térképe.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Télűző mulatság a busókkal Hajdúszoboszlón
Télűző mulatság a busókkal Hajdúszoboszlón
Tűzgyújtás, tűzzsonglőrök, kiszebábégetés.
A BioTechUSA és a Docler Holding vezérei új vállalkozást indítottak
A BioTechUSA és a Docler Holding vezérei új vállalkozást indítottak
A digitális környezet egyik legnagyobb kihívása ma annak bizonyítása, hogy egy online tartalom valódi
Kétszáz éves a fürdőkultúra Debrecenben
Kétszáz éves a fürdőkultúra Debrecenben
Az évforduló alkalmából az Aquaticum 200 napos jubileumi programsorozatot indít.
Tűz, hús, szenvedély – a Mirage steakvilága
Tűz, hús, szenvedély – a Mirage steakvilága
Van egy hely Hajdúszoboszlón, ahol a steak nem egy fogás az étlapon, hanem élmény.