Anonim debreceni alkoholisták vallottak

Négy alkoholista és egy magát józanodónak nevező ember beszélt nyílt őszinteséggel függőségéről a Józanság Napja elnevezésű rendezvény Nyitott ajtók beszélgetésén. Három férfi és két nő vállalta, hogy a hallgatósággal megosztják történetüket, és azt is, hogyan győzték le betegségüket. Mindannyian rendszeresen járnak az AA csoportokba (anonim alkoholisták) és azt üzenik: van kiút.

„Az, hogy felszívunk egy-két csíkot a szüleimmel, az tök oké volt”

Marika szenvedélybeteg szülők gyereke. Sokáig normálisnak gondolta, hogy a körülötte lévők kocsmáztak, otthon verekedtek. Hamar magára vette a hős szerepét, elsőszülöttként gondoskodott testvéreiről, míg az anyja és az apja kábultan feküdt valahol. Vágyott a szeretetre, úgy gondolta, a tanulmányi eredményeire majd felfigyelnek a szülei, de ezért sem kapott elismerő simogatást. – Nagyon sok sérelemmel, traumával pakoltak tele a szüleim, akik nem voltak képesek szeretni. Hamar megcserélődtek a szerepek, én lettem a felnőtt, én láttam el a testvéreimet, vezettem a háztartást, főztem, mostam, takarítottam az iskola után. A szerekkel nagyon hamar megismerkedtem, körülbelül 13 éves voltam. Jó érzéssel töltött el, felszabadultam, bulizni jártam, pörgés volt, enyém volt a világ. Azt gondoltam, én vagyok Einstein, mert hihetetlen dolgokat találok ki, pedig csak hallucináltam. Közben teltek az évek, menekültem otthonról, összegabalyodtam egy alkoholista, bántalmazó fiatalemberrel, akinek 18 évesen szültem az első gyermeket, 21 évesen a másodikat. Három hónapja voltunk együtt, amikor kaptam az első pofont. Azt gondoltam, apa is üti anyát, ez belefér – mondta Marika. A kapcsolat 13 évig tartott, évekig minden problémát a szőnyeg alá sepertek. A külvilág felé a tökéletességet mutatták, miközben Marika egyre mélyebbre süllyedt.

Ötéves volt a fia, amikor az alkoholizmusa maga alá gyűrte, és azt is nyíltan bevallotta, előfordult, hogy a terhességei alatt is szerekhez nyúlt.

– Vártam, hogy buli legyen, mert tudtam, ha jön a család, akkor ihatok, használhatok szereket. Az, hogy felszívunk egy-két csíkot a szüleimmel, az tök oké volt. A pia lett a boldogságom, örömöt adott a lelkemnek. Majd jött a mélypont. Napi két üveg bor, két deci Hubertus. Nem volt megállás – jelentette ki. Marika kétgyerekes anyaként azt hitte, jól titkolja cselekedeteit, eldugdosta az italokat a ház különböző zugaiba. Ez ment másfél éven keresztül. Majd jött egy újabb otthoni veszekedés, melyre a „megoldás” két nap ivás, frontinozás volt, ezután pedig egy öngyilkossági kísérlet. – Elvitt a mentő, majd a kórházban megismerkedtem az anonim alkoholisták csoportjával. Néhány tiszta hónap után persze visszaestem, mert nem jártam a gyűlésekre, és gyártottam a kifogásokat, most épp miért iszom. Majd megszakítottam a kapcsolatot a szüleimmel, beláttam, hogy nincsenek jó hatással rám. Minden hidat felégettem magam mögött, ennek is köszönhetően 707 napja tiszta vagyok. Azt gondolom, mindig velem volt a Jóisten, hiszen ha nem lett volna, már nem lennék itt. A közösség erejének köszönhetem, hogy tiszta vagyok. Tíz hónappal ezelőtt született meg a kislányom, és minden erőmmel azon vagyok, hogy boldog életet, biztonságos hátteret nyújtsak neki.

„Magam mentem el a gyámügyre, kértem, a legkeményebb rehabra küldjenek”

– 16 évesen kezdtem el inni. Azt mondtam magamnak, megérdemlem, hiszen kitűnő tanuló voltam, sportoltam. Esténként, pihenésképp ittam. Ám az érettségi előtt már nem bírtam ki, hogy csak este igyak, így szünetekben is kimentem a boltba alkoholért, hogy a hatás egész nap kitartson. Érettségi előtti időszakban egyetlen szünet alatt húztam le a kétdecis „vegyigyümit” – kezdte Zsuzsi, akit ez az eset után csak azért nem rúgtak ki az iskolából, mert kitűnő tanuló volt. Úgy fogalmazott, már az első pillanattól fogva tudta, gondja van az ivással, abba akarta hagyni, de mindenféle mentséget talált magának, miért ne tegye. – Megismerkedtem az – azóta – volt férjemmel, aki azt mondta, ha rá hallgatok, akkor abba fogom hagyni az ivást. Kamionozott, külföldre jártunk, és abban az időben nem jutottam alkoholhoz. Majdnem 5 és fél évig nem ittam. Kezdtem hinni benne, hogy lesz családom, normális munkám. Három gyerekem született, de már a második után visszaesetem. Kezdetben alkoholos bonbont ettem, majd jött a pia, később a válás. Magam mentem el a gyámügyre, kértem, a legkeményebb rehabra küldjenek, hisz ott a három gyerek, abba akarom hagyni az ivást – sorolta.

Zsuzsi két hónapot sem töltött el a rehabon, otthagyta. A gyerekei a volt férjéhez kerültek, bánatában pedig még inkább a pohár fenekére nézett. Ezután egyik bántalmazó kapcsolat követte a másikat, jött az újabb rahab, amit szintén abbahagyott.

– Meghalt az akkori párom, és a lelkem mélyén tudtam: három hónap múlva én is meghalok. Debrecenbe kerültem támogatott lakhatásba, egy felépülő házba. Templomba jártam, hitközösségbe, imádkoztam. Azt szoktam mondani, Isten vezetett az AA-ba. Itt megtapasztaltam, nem vagyok egyedül, motivációt adtak a több éve józan társak. Megfogott az őszinteségük. Betartom a 12 lépést, megértettem, miben beteg a gondolkodásom. Hat éve és hat hónapja tiszta vagyok, és a legrosszabb józan napomat sem cserélném el a legjobb részeg napomra.

„Nem tudtam magamhoz térni, amíg egy deci töményt meg egy sört meg nem ittam”

– Az italozás általános iskolás koromban kezdődött. Az elejétől kezdve jellemző volt rám a kontrollvesztettség, azaz nem addig ittam, amíg jól éreztem magam, hanem a K.O.-ig – kezdte Tamás, aki hozzátette, az alkohol hosszú ideig nem befolyásolta az életét, hiszen a kötelező dolgait megcsinálta, elvégezte az iskolát, lett munkája, kapcsolata, barátai, jó viszonyt ápolt a családjával. Később az alkohol lett a „problémamegoldó”. Ha boldog volt, ivott még egy rövidet, hogy még boldogabb legyen, ha szomorú volt, úgy gondolta, az ital majd jó kedvre deríti. – Nem tudtam az alkoholt úgy használni, mint a normális emberek, azaz alkalomadtán, hanem a hatásáért szerettem. Munka után ittam, hiszen jár egy sör, nem? Aztán jöttek a haverok, éjfélkor estem haza szétcsapva. Egy idő után a párom számon kért, szembesített a tetteimmel, de én ezeket támadásként éltem meg, hiszen úgy gondoltam, nekem ez jár. Dolgozom, a számlák be vannak fizetve, jól vagyunk… Hiába kérleltek, fenyegettek, semmi nem hatott rám. Aztán elkezdtek leépülni a kapcsolataim, eltávolodtak tőlem az emberek, mert látták, felesleges velem találkozni, az alkohol nem kiegészítő a beszélgetés mellett, hanem a fő cél – sorolta.

Tamás édesapja 2015-ben meghalt, rá egy évre két nagyszülője. Ekkor már gyógyszerekre ivott, kábultan esett-kelt, állandóan össze volt törve mindene. Az anyja és a felesége unszolására elment két hónapra egy bentlakásos intézménybe. Ez nem rehab volt, hanem „nappali megőrző gyógyszerekkel”. A hazaútig bírta alkohol nélkül; a vonaton már újra ivott.

– Megpróbáltam, látjátok, nem működik, lehet engem békén hagyni. Aztán 2019-ben elmentem egy általános orvosi kivizsgálásra. Akkorra már szintentartó ivóként működtem, kialakult a fizikai függés. Azaz hajnalban kivetett magából az ágy, remegett mindenem, vert a víz, nem tudtam magamhoz térni, amíg egy deci töményt meg egy sört meg nem ittam. A vizsgálaton mondták, hogy a májam elkezdett zsírosodni, a hasi ultrahang alapján be volt dagadva, a vérképem teljesen gatya. Az orvos vázlatosan tükrözte a valóságot: ha ezt folytatom, egy éven belül meghalok – emlékezett vissza.

Tamásnak javasolták, menjen el egy kórházba, ott gyógyszerekkel segíthetnek rajta. El is ment. Részegen. Másnap visszatért, pár óra múlva pedig megvonásos rohama lett. Eldőlt, elvesztette az eszméletét, három nap múlva tért magához egy vaságyban. Bepelenkázva, kikötözve, infúzióra kötve.

– Ott javasolták, van egy úgynevezett Minnesota-program, 4-5 hónap, fejben rendbe raknak, de akkor én még bőven okos voltam ahhoz, hogy ilyenekbe belemenjek. Mondtam, erre nem érek rá, másrészt ez a roham tök jó lecke volt, majd én megoldom az életem. Másfél hónap múlva gondoltam, jó lenne meginni egy sört. Ittam egyet, meg még egyet, aztán egy rövidet, hazafelé a boltban megvettem az adagomat, és kezdtem mindent elölről. Azzal a különbséggel, hogy most már tudtam: csapdába kerültem, ebből nem tudok szabadulni. Ha folytatom, a szervezetem belepusztul, ha abbahagyom, jön a megvonásos roham, és abba döglök bele az utcán – mondta. Tamás megkérte a feleségét, keressen egy terápiát, ahol „helyre teszik”. Elutazott az ország másik végébe egy hónapra, de nem jött meg a várt áttörés. Eljárt ugyan gyűlésekre, de nem érdekelte, hogy „mindenki a nyomoráról beszél”. – Azt hittem, úgy fogom vezetni az életemet, mint régen, csak majd nem iszom. Aztán felvilágosítottak, a viselkedésemen is változtatnom kell, különben visszaesek. Ekkor értettem meg. Megjött a magamba vetett hitem, tudatam, ha odafigyelek magamra és betartom a játékszabályokat, tehát változom fejben, mentálisan, akkor van esélyem. Úgyhogy mai napig teszek azért, hogy tisztán tartsam magam, részben azzal, hogy eljövök ide és beszélek róla. Rendszeresen látogatom a gyűléseket, tartom a 12 lépéses módszert öt és fél éve. Azt látom, akiben van hajlandóság, annak lesz kiútja is.

„Csak ma nem iszunk”

Miklós 20 évig masszívan ivott. Ahogy fogalmazott, gépszíjas volt, vagyis ha elkezdett inni, nem volt megállás. 17 évesen nyúlt először alkoholhoz, egy-két év alatt kitolódott a toleranciaszintje, mindig többet és többet ivott. – Elkerültem ide, Debrecenbe, a nagyvárosba, és jött a szabadság. És ez a szabadság volt, ami elszabadította a függőségemet, mert pár hét múlva már a detoxikálóban találtam magam. Botrányokat csináltam, a munkahelyemről majdnem kirúgtak. Ideig-óráig tartottam magam, de mindig visszaestem, és egyre mélyebbre süllyedtem. Azt mondták, le lehet tenni az italt, csak akaraterő kell hozzá. De az én akaraterőmet felülírta a függőségem. Gyakorlatilag azért dolgoztam, hogy legyen pénzem az alkoholra. A számlák befizetését is az utolsó pillanatig halogattam – kezdte Miklós.

Az alkoholizmusa miatt botrányt botrány követett, majd már nemcsak a munkahelyén fenyegették kirúgással, hanem otthon is. Azt gondolta, mindenki hülye, ő jobban tudja, mit csinál, maximálisan kontrollálja az italfogyasztását.

– Kezdtem rájönni, tényleg problémám van az alkohollal. Gondoltam, leállok, utána minden rendben lesz, de két hónapot sem bírtam ki. Szó szerint szenvedtem az alkohol hiányától. Aztán jött 2016 októbere, az utolsó mélyrepülésem. Egy 24 órás tivornya után magamhoz tértem, és életemben először beismertem magamnak, hogy alkoholista vagyok. Akkorra a saját lakásomban sem voltam szívesen látott, így az albérlethirdetéseket böngésztem. Megláttam az anonim alkoholisták felhívását, és magamtól elmentem egy rehabra. Ott hallottam először, hogy „csak ma nem iszunk”. Számomra új információk hangzottak el, és azt mondtam: jó, próbáljuk meg. Jöttek a józan órák, a napok, a hetek. Ennek már több mint 8 és fél éve. Tudom, nekem erre a közösségre van szükségem, hogy józan tudjak maradni.

„Ha folytatom ezt az életet, bele fogok dögleni, mint az apám”

Imre – aki józanodónak vallja magát – apja nyíltan ivós volt, az anyja meg zug-. – Gyerekkoromban dühösen, dacosan tiltakoztam, mindig mondtam, ha felnövök, én nem leszek ilyen tróger, szemét, a családját teljesen eltipró, verbálisan és fizikailag is bántalmazó ember, mint az apám. Ez a kezdeti düh és tiltakozás aztán átfordult: ha apám még mindig iszik és nem váltak el a szüleim, szeretik egymást, akkor én miért ne ihatnék? Így egészen fiatal koromban megéreztem az alkohol ízét, hatását. Oldás volt a bulikban, a tanulás előtt, tanulás után. Egyre sűrűbben fordult elő, hogy megvettem dugiban, majd egyre nyíltabban. Jött a házasság, ami nem tartott sokáig – a pia miatt. Ittam a katonaság alatt, után is – sorolta.

Ahogy fogalmazott, meggyőző és manipulatív viselkedésével elhitette az új párjával, nagyon rendes ember, aki nem iszik, nem dohányzik, csak a családjának él. Miután összeházasodtak, vége lett a színjátéknak, nyíltan megteheti, amire mindig is vágyott. Ivott.

Kutya-macska harc jellemezte az életüket. Ő ivott, a párja pedig azért küzdött, hogy ne tegye. – Ha megtalálta az italt, kiöntötte, de ez egy alkoholista számára csak olaj a tűzre. Akkor még dühösebb lettem, haragudtam a világra, rá, amiért meg akarja tőlem vonni a piát, haragudtam az előző kapcsolatából hozott gyerekére, akit a legfőbb ellenségemnek tekintettem. Volt, hogy próbáltam leállni, de az alkohol hiánya epilepsziás rohamot okozott. Többször is úgy kapartak össze… Végül kirúgtak a munkahelyemről, a feleségem pedig azt mondta, ő ebben tovább nem akar részt venni – tette hozzá. Imre bevonult egy intézménybe, ahol gyógyszeres kezelést kapott, kijózanodott. Néhány hónap múlva „valami megérintette”. – Bent könyveket olvastam, eljártam gyűlésekre, és hallgattam az embereket. 27 év kőkemény italozás után három hónap múlva úgy jöttem ki, hogy soha többet nem iszok. Ezt sokáig be is tartottam – mondta.

Nyolc és fél évig józan volt, olykor gyűlésekre is járt, de a vágya erősebb volt. Visszaesett egyszer, kétszer, háromszor… majd elment a feleségével egy istentiszteletre, ahonnan sírva jött ki.

– Minden igaz volt rám, amit a tiszteletes a mise alatt mondott. Ott megvilágosodtam. Ha folytatom ezt az életet, bele fogok dögleni, mint az apám. Ennek több mint öt éve. Korábban mindig tudtam, vissza fogok esni, kívántam italt, tudtam, nem fogom kibírni. Öt évvel ezelőtt ez teljesen megszűnt. Rábíztam magam Istenre. Egyszer egy pap azt mondta nekem, Isten nem a bűnösöket ítéli el, hanem a bűnt. Ez feloldozás volt számomra. Azóta is gyakorlom a hitem, visszakaptam a családom és megváltozott az életem.

A 12 lépés

1. Beismertük, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben – hogy életünk irányíthatatlanná vált.
2. Eljutottunk arra a hitre, hogy egy nálunk hatalmasabb Erő helyreállíthatja lelki egészségünket.
3. Elhatároztuk, hogy akaratunkat és életünket a saját felfogásunk szerinti Isten gondviselésére bízzuk.
4. Félelem nélkül mélyreható erkölcsi leltárt készítettünk magunkról.
5. Beismertük Istennek, magunknak és egy embertársunknak hibáink valódi természetét.
6. Teljességgel készen álltunk arra, hogy Isten megszabadítson bennünket mindezektől a jellemhibáktól.
7. Alázatosan kértük őt hiányosságaink felszámolására.
8. Listát készítettünk mindazokról, akiknek valaha kárára voltunk, és hajlandóvá váltunk mindnyájuknak jóvátételt nyújtani.
9. Közvetlen jóvátételt nyújtottunk nekik, ahol lehetséges volt, kivéve, ha ez sérelmes lett volna rájuk, vagy másokra nézve.
10. Folytattuk a személyes leltár készítését, és haladéktalanul beismertük, amikor hibáztunk.
11. Igyekeztünk ima és meditáció útján elmélyíteni tudatos kapcsolatunkat a saját felfogásunk szerinti Istennel, csak azért imádkoztunk, hogy felismerjük velünk kapcsolatos akaratát, és hogy legyen erőnk a teljesítéséhez.
12. E lépések eredményeként spirituális ébredést éltünk át, megpróbáltuk ezt az üzenetet alkoholistákhoz eljuttatni, és ezeket az elveket életünk minden dolgában érvényre juttatni.

Fogarasi Renáta