A világon egyedi, fából készült alkotások Komádiból
– Mindig valami különlegest szerettem volna készíteni, olyat, amilyet a világon rajtam kívül senki sem tud. Hosszú volt az út, de megtaláltam. Kézzel és az általam fejlesztett, ugyancsak kézi vezérlésű gépeimmel fából készítek karácsonyfadíszeket, amelyek mindegyike már csak a fa mintázata miatt is egyedi, a technológiám pedig nem utánozható, nem másolható, egyedülálló a világon. Hogy ez mi? Az maradjon szakmai titok. Kezdetben a formavilágom kialakításához az internetet hívtam segítségül. Végignéztem, milyen karácsonyfadíszek vannak. Ez arra volt jó, hogy tudjam, milyet nem akarok készíteni – vall a munkájáról Szabó Attila, Komádiban élő fafaragó mester.
Munkáját külföldön is elismerik, Németországban, Olaszországban is keresik, sőt a hazai sportszövetségek, sportklubok is megrendelői. Miközben a városában többen nem értik, hogy ha van egy jó szakmája (bútorkészítő), amivel kiválóan lehetne keresni, miért nem azzal foglalkozik. – Nem látnak bele, hogy miért csinálom, de nem baj. A munkaszeretetet, az önkifejezés, az önmegvalósítás, az önmagammal és a munkámmal szembeni igényesség miatt. Egy a tevékenység nemcsak arról szól, hogy mennyi pénzt keresünk vele, hanem arról is, hogy honnan indultunk, hová jutottunk, és közben az út, a sok lemondással járó folyamat is lényeges. De megéri, mert látom, mire vagyok képes a kreativitásommal, a kézügyességemmel, az eredményének pedig tudnak örülni az emberek. Ez olyan siker, amit a pénz nem pótol – összegzi tevékenysége miértjét Szabó Attila.
Rácsodálkozott a volt tanára
Szabó Attila képzőművész szeretett volna lenni, ezért érettségi után a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett, ahová a sokszoros túljelentkezés miatt nem került be. Képesítés nélküli nevelőnek állt, utána vasipari forgácsoló szakmát tanult, majd hivatásos katona lett. Ebben az időben egy idősebb katonatársa hatására kezdett fából egyedi használati eszközöket és tárolókat készíteni – otthon, a fürdőszobában, a saját eszközeivel felszerelt kis műhelyében. Leszerelt, majd hazajött Komádiba, és nyolc évig címfestésből, dekorációk készítéséből élt. Közben bútorasztalos szakmát szerzett, és megérett benne az elhatározás, hogy olyan különlegességeket szeretne készíteni, amilyeneket senki más. Így jutott el a karácsonyfadíszekig, azokon belül is a gömb formákig.
– Korábban bútorokat készítettem, de az nem jelentett kihívást, mert ha megvannak a bútorlapok, azokat összerakni nem nagy feladat. Mindig olyat kerestem, amit más nem csinál és lehetetlen utánozni. Így találtam meg a karácsonyfadíszt, és azok formái közül a gömböt. Ezt variálom a lehető legkülönfélébb módon. Például úgy, hogy a gömb belsejét kiszedem, oldalába különböző alakzatokat faragok, az aljára és a tetejére csúcsban végződő díszeket erősítek. A gömbkészítésnél hasznát veszem a fémforgácsolásban tanultaknak. Nem fémet, hanem fát munkálok meg – ide finomabb kéz kell, mert a fa kisebb nyomásra már összeroppan. Ezt a típusú fagömbformázást a világon egyedül én tudom. A végeredmény olyan, mintha üveg lenne. A vásárlók nemegyszer hiszik üvegnek vagy porcelánnak. Mi több: az egyik vásáron a volt fémeszterga-tanárom csodálkozott rá, hogy milyen módon tökéletesítettem és hasznosítom a nála tanultakat. Minden műveletet kézzel végzek, vagy a kézzel irányított, saját készítésű gépeimmel. A tervrajzokat is én készítem, a sablonokat kézzel faragom, mint ahogy a díszek mintáit is. Az utóbbi tíz évben jószerivel már csak karácsonyfadíszeket készítek. A kezdeti években szinte csak selejtet gyártottam, míg ki nem alakítottam a munkamenetet, a szakmai fogásokat. Közben készítek olykor-olykor más dísztárgyakat is. A bútorkészítés mára csupán az év elejére marad, amikor kisebb igény van a díszekre.
Igyekszem mindig magasabb szinten végezni a tevékenységemet, és bővíteni a kollekciómat. A technológiát úgy találtam ki, hogy ne lehessen utánozni számítógéppel, CNC-vel.
Kinek adja át tudását?
Szabó Attilával a tevékenységéről a műhelye szomszédságában lévő bemutatótermében beszélgettünk. A tárlókban karácsonyfadíszek sokasága, mellettük fából kézi- és futball-labdák, a falon hegedű, középen pedig parasztporta. Mégpedig úgy, hogy a házban a bútorok, az udvaron az állattartás és a kerti munkák eszközei, az eredetihez mérten minden tizenharmadnyi kicsinyítésben. Mindez az iskolában hon- és népismeret tanórán szemléltetőeszköz szerepét töltötte be. A másik tárlóban az egy-egy méretarányos kézilabda, focilabda, aminek a belseje üreges, és 32 darab, feketedió és kőrisfa ötszögből illesztette össze csapolással és ragasztással. Különlegessége még az ugyancsak egyedülálló ívesztergályozása. Kézilabdából – a hazai szakági szövetség megrendelésére, Kossuth-címerrel, a szövetség címerével és a játékos nevével gravírozva – a debreceni kézilabda Európa-bajnokság tíz legjobb játékosa kapott egyet-egyet.
A fát Gyula környékéről hozza. Ezt hosszas válogatás előzi meg. A kézi faragáshoz a hársfa az ideális, mert sűrű, könnyen munkálható. A gépi munkához az erős tartású a legjobb. Ilyen a kőris, aminek ideális a száliránya és a keménysége. Az apróbb díszekhez és a díszek további ékesítéséhez a cseresznye és a feketedió való. A válogatott fákat már az otthonában szalagfűrésszel felvágja, tárolja, három év alatt szárazra szikkad, majd a negyedik évben kezdhet hozzá a megmunkálásukhoz.
– Kinek adom át a tudásomat? – kérdez vissza a karácsonyfadísz-készítő mester. – Két, nagyon ügyes kezű fiam van. Mindketten profi módon rajzolnak. Nekik ezt sajnos nem tudom átadni, mert mással foglalkoznak. Mindketten a tetoválás mesterei. Pedig ügyesebbek lettek volna, mint én – néz végig a kiállított dísztárgyakon és díszeken, majd hozzáfűzi: – Csinálom, ameddig tudom – szebbeket, újabbakat, más mintákkal, és idővel egy komolyabb kiállítást is szeretnék berendezni. De hát mindenhez idő kell…
– CH –
