Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A Sopron ellen, hazai pályán folytatná jó szereplését a debreceni kosárcsapat

| 2023. 11. 18. | 12:20:12
Harmadik győzelmét szerezheti meg zsinórban a DEAC.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

November 18-án, szombaton 18 órától a Sopron KC együttesét fogadja a DEAC kosárlabdacsapata a Tippmix Férfi NB I. A 8. fordulójában. Andjelko Mandics együttese az utóbbi időben egyre jobb formába lendül, az SKC legyőzésével sorozatban harmadik sikerét szerezheti meg.

Felemás szezonkezdetet tudhat a háta mögött a Debreceni Egyetem, hiszen a csalódást keltő vereségektől, a hatalmas fordításokkal tarkított bravúrgyőzelmekig szinte mindent sikerült bemutatniuk az első hét fordulóban. A legutóbbi két bajnokin azonban már sokkal összeszokottabb és stabilabb csapat benyomását keltették a cívisvárosiak, ráadásul a Kaposvár és a Paks legyőzésével már a mérlegük is pozitív, melynek köszönhetően az 5. helyre sikerült felkapaszkodniuk.

A Sopron 3-4-es mérlegének köszönhetően jelenleg a 8. pozíciót foglalja el a tabellán, így egy vendégsiker esetén utolérnék a hajdúságiakat, míg fordított esetben megléphetne riválisától a DEAC. Andjelko Mandics együttesére a naptári évben még egy nagyon kemény sorozat vár, hiszen ezt követően a Falco, a ZTE és a Honvéd otthonába is ellátogatnak, míg az Oláh Gábor utcára a jelenlegi két dobogós, az Alba és a Szeged érkeznek majd.

Az állás
1.Arconic-Alba Fehérvár71.00
2.Falco-Vulcano Energia KC Szombathely70.93
3.SZTE-Szedeák70.86
4.Zalakerámia ZTE KK70.79
5.DEAC70.79
6.Szolnoki Olajbányász70.79
7.Egis Körmend70.79
8.Sopron KC70.71
9.MVM-OSE Lions70.71
10.Kometa Kaposvári KK70.71
11.Budapesti Honvéd Sportegyesület70.64
12.NKA Universitas Pécs70.64
13.Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét70.64
14.Atomerőmű SE70.50
További híreink
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Elbuktak a debreceniek Kaposváron
Nem jutottak be a legjobb négy közé.
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
Egyenlített a DEAC, Kaposváron dől el minden
A debrecenieknek idegenbeli bravúrra lesz szükségük a továbbjutáshoz.
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
Méretes zakót kaptak a debreceniek Kaposváron
A somogyiak ismét vezetnek a párharcban.
Hárompontos DEAC-siker: egyenlítettek a negyeddöntőben
Hárompontos DEAC-siker: egyenlítettek a negyeddöntőben
Hazai pályán diadalmaskodtak a debreceniek.
Rájátszás: hátrányban a Debrecen
Rájátszás: hátrányban a Debrecen
A meccs hajrájáig volt esély a győzelemre.
Most kezdődik a tánc a debrecenieknek
Most kezdődik a tánc a debrecenieknek
Pályahátrányból indul a DEAC.
28 év után újra világbajnokok között
28 év után újra világbajnokok között
Magyar női kosárlabda-válogatott kijutott a berlini világbajnokságra.
Csúnyán kikaptak a debreceniek Pakson
Csúnyán kikaptak a debreceniek Pakson
A DEAC-osok pontatlanul játszottak.
Nagy zakót kaptak a debreceniek a Tisza-partiaktól
Nagy zakót kaptak a debreceniek a Tisza-partiaktól
Túl kell lendülnünk a vereségen - mondta a DEAC mestere.
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
Magyarország 28 év után ismét vb-résztvevő
A válogatott a hatodik világbajnokságára készülhet.
Könnyed debreceni győzelem
Könnyed debreceni győzelem
A soproniaknak esélyük sem volt.
Hirdetés
Norvég győzelem a debreceni salakon
Norvég győzelem a debreceni salakon
A mi fiúnk a 11. helyen zárt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
Biharkeresztes: összefogásból született a majális
A színpadi műsorok mellett számos kísérőprogram várta a látogatókat.
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
Hegedűs Zsolt: A kórházak legyenek tiszták!
A Semmelweis-rendbe elhivatott egészségügyi dolgozókat keresnek.
Fotókon a debreceni sportmajális
Fotókon a debreceni sportmajális
Jóval többről volt szó, mint sportról.
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
Az olimpiai bajnok nem ül be az Országgyűlésbe
A Fidesz-KDNP országos listáján szerepelt.
Gazdaság
Bő hatmilliárdból tervezhetik át a mátészalkai vonalat
A 110-es vasútvonal Debrecent és a nyírségi várost köti össze.
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Támogatott tartalom
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.
Zsuzsi: menetrend szerint
Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés