Hirdetés
A DVSC profi szerződést kötött Szakács Leventével
DVSC | 2024. 09. 09. | 13:26:43
A 18 éves játékos évekig pallérozódott a pallagi akadémián.

Szakács Levente (Fotó: DVSC)
Hirdetés
A DVSC profi szerződést kötött a 18 éves Szakács Leventével – tudatta a klub szeptember 9-én. A tehetséges játékos évekig pallérozódott a pallagi akadémián, az előző idényben bemutatkozott NB III-as együttesben, az U19-es bajnokságban 7 gólt is szerzett, idén pedig kölcsönben az NB III-as Karcag együttesét erősíti, négyszer már eredményes volt a bajnokságban.
További híreink

Debrecen kispályás királyai rekordra törnek
A Hungarotarg sikereitől hangos az utóbbi években a debreceni amatőr foci.

Harc a dobogóért: nehéz bevetésen a DVSC
Sokat érne most az idegenbeli győzelem.

NB I.: jövőre osztályozó dönt az egyik kiesőről
Július 24-én kezdődik a következő idény.

Az MLSZ vizsgálatot indított furcsa eredmények miatt
Mindkét csapat egyaránt 43 ponttal és plusz 161-es gólkülönbséggel zárt.

Kiütessel nyert új vezetőedzőjével a DEAC
A debreceniek továbbra is harcban a második helyért.

Megvan az első feljutó az NB II-ből
A másik feljutó is budapesti lehet.

Csak egy apró lépést tett a bronzéremhez a Loki
A debrecenieknek továbbra sem kedvez a hazai pálya.

A DVSC hosszabbított a fiatal cerberusával
Immár ő az első számú kapus Debrecenben.

Papíron a DVSC-vel minden rendben
A debreceniek első körben átmentek az MLSZ-vizsgán.

Felmentették a DEAC vezetőedzőjét
A debreceni együttes irányítását átmenetileg Spitzmüller István veszi át.

Két motivált csapat esik egymásnak Debrecenben
A Loki a dobogóért, a Győr a bajnoki címért hajt.

Hetven! Esterházy Mártont köszöntötték
Az első „Mezey-korszakban” senki nem szerzett nála több gólt.

Újságban hirdette magát a debreceni csaló
Több millió forint kárt okozott.
Olvasta már?

Forbes-lista: Magyar Péter megelőzte Orbán Viktort
A zenészeket és sportolókat is rangsorolták.

Baleset: késnek a vonatok a debreceni vonalon
Zajlik a helyszínelés.

Új orvosigazgatókat neveztek ki Debrecenben
A kinevezések célja a szakterület további fejlesztése.

Hajdúságiak a legértékesebb magyar influenszerek között
Összesített követőtáboruk ma is a legnagyobb az országban.
Gazdaság
Az akkumulátoripari baleset is szóba került a közgyűlésen
A MIAKÖ elnöke kritizálta Debrecen polgármesterét.
Tanuszoda, utak, ipari park Tégláson
A városban az elmúlt években 120 új lakás épült, az ingatlanárak pedig 41 százalékkal emelkedtek.
Komfortosabb lesz Újtikos
Óvoda korszerűsítése és bankautomata-telepítés javítja a közel ezer fős település életminőségét.
Magyar Péter: hamarosan jönnek az uniós források
Eredményes tárgyalást folytatott Brüsszelben.
Enyhítettek a kamionstopon
A hosszú hétvége miatt.
Víz és utak: nagy dobás előtt Újtikos
Vizes élőhelyet állítanának vissza, és 2,4 kilométeres külterületi út fejlesztéséről is döntésre várnak.
Támogatott tartalom

GROHE: a stílus, az innováció és a fenntarthatóság úttörője
A Grohe exkluzív színkollekciója elérhető a Gulyás Tüzépen.

Jubiláló fürdőkultúra: programsorozat indul Debrecenben
Kedvezményes bérlet, tematikus estek, szaunaprogramok, családi események.

Zsuzsi: menetrend szerint
A menetrend már alkalmazásban is elérhető.

Megújuló élmények, pezsgő programkínálat Hajdúszoboszlón
2026-ban is a nyár egyik legvonzóbb úti célja.
Hirdetés

























