A DK szövetségeseket keres Papp László és a Fidesz legyőzésére Debrecenben

A DK szövetségeseket keres Papp László és a Fidesz legyőzésére Debrecenben - ez derül ki abnból a közleményből, amelyet Varga Zoltán a párt országgyűlési képviselője küldött november 18-án, szombaton délelőtt a Cívishír szerkesztőségének címére.
A Demokratikus Koalíció mint az ellenzék szignifikánsan legnagyobb támogatottsággal rendelkező pártja, tisztában van azzal, hogy mindez nemcsak lehetőséget, de egyben felelősséget is jelent. Ezért is a DK debreceni szervezete folytatja az egyeztetéseket az ellenzéki politikai szervezetekkel, köztük a néhány politikai párt által létrehozott civil egyesülettel is, a lehető legszélesebb ellenzéki összefogás létrehozásáért, valamint az arra alkalmas közös polgármesterjelölt személyének kiválasztásáért.
- olvasható a DK közleményében.
A 2024-es magyarországi önkormányzati választást 2024. június 9-én tartják. Eddig egy kihívó jelentette be indulását hivatalosan is a polgármesteri székért. A momentumos Mándi Lászlót a pártján túl az LMP, az MSZP és a Nép Pártján is támogatja.
A debreceni polgármester-választások győztesei a rendszerváltás óta:
1990: Hevessy József (SZDSZ)
1994: Hevessy József (SZDSZ)
1998: Kósa Lajos (Fidesz-KDNP)
2002: Kósa Lajos (Fidesz-KDNP)
2006: Kósa Lajos (Fidesz-KDNP)
2010: Kósa Lajos (Fidesz-KDNP)
2014: Papp László (Fidesz-KDNP)
2019: Papp László (Fidesz-KDNP)




