A debreceni művésznek személyesen a Viszkis adott megbízást

Kitartás, szorgalom, rengeteg gyakorlás. Ez mind kellett ahhoz, hogy a 40 éves karikaturista, grafikus, újdonsült illusztrátor, Kostyál Viktor mára Debrecen megbecsült alkotóművésze legyen. Számos étteremben találkozhatunk a munkáival, tablókon örökíti meg a diákok mosolyát, lakások falát díszítik egyedi rajzai. Maximalista, szereti a kihívásokat, és bebizonyította: le lehet rajzolni Szabó Magdát egyetlen vonallal.

Cívishír: Debrecenben a legtöbben a karikatúráid kapcsán ismernek. Hol szerezted meg az ehhez szükséges alapokat?
Kostyál Viktor: Már kicsi koromban elkezdtem firkálgatni. A féltestvérem nagyon tehetséges, ügyes rajzos, és azt vettem észre, a saját alkotói vágyam keveredett egyfajta dühvel, hogy én nem tudok olyan szépen rajzolni, mint ő. A gyermekekre jellemző türelmetlenséggel és akaratossággal elhatároztam: majd megmutatom, én jobb vagyok nála! Édesapám szlovák- és angoltanár, édesanyám a szó legnemesebb értelmében tanítónő, óriási példaképek mindketten. Maximalisták, ezt én is képviselem a saját területemen. Végül az élet sokat formált a dolgokon, a testvérem alkalmazott grafikus lett, én pedig a Nyíregyházi Főiskola vizuális kommunikáció szakán végeztem mint rajztanár és alkalmazott grafikai szakember. Érsekújváron születettem, az ottani gimnáziumban sajnos nem volt lehetőségem rajzot tanulni. Így délutánonként egy másik intézményben fejlesztettem magam, megismertem az alapokat, az anatómiát, a csendélet technikáit. A karikatúra a főiskolás éveim alatt fejlődött ki, a diplomamunkám is ebből állt. Szerencsém volt, mert elfogadták az egyedi ötletemet, miszerint az egész kart rajzolnám le, mint egy athéni iskolát, sajátos poénokkal, ráadásul metszetként.

Cívishír: Volt valaki, aki ebbe az irányba terelgetett vagy ráéreztél, hogy a kisujjadban van a karikatúra művészete?
Kostyál Viktor: A főiskolán technikailag sokat fejlődtem, jó képzést kaptam, sokat köszönhetek a tanáraimnak. Kiemelhetném Szepessy Béla tanár urat, aki a tradicionális grafika kapcsán fejlesztett, de hazudnék, ha azt mondanám, az összes többi, rajzért felelős oktatóm nem állt volna mögöttem. A diplomamunkámat nagy érdeklődéssel nézte a bizottság. Én beszéltem ugyan a vizsgán, de senkit nem érdekelt, csak a képet nézték. Ez jó alap volt arra, hogy megtudjam: igenis van keresnivalóm ezen a területen. Ezután a magam örömére fejlesztettem a technikát, egyedi stílust alakítottam ki, ami szimpatikus volt az embereknek. De az élet ekkor is átírta a terveket, és Debrecenben, egy csomagolástechnikai cégnél helyezkedtem el mint formatervező.

Cívishír: A formatervezés azért közel állhatott a szívedhez, mégis csak a kreativitásodra volt szükség.
Kostyál Viktor: Hét év alatt – amit a cégnél eltöltöttem – óriási tapasztalatot szereztem. Mérnöki alapú programmal dolgoztam, ami abszolút eltért a tradicionális rajztól. Ám ez nagyon összetett látásmódot adott, ennek köszönhetően egy komplex gondolkodásmódot is. Például rengeteget fejlődött a problémamegoldó készségem. Nagyon hasznos és pozitív időszak volt, szerettem a munkám, de kínálkozott egy jobb lehetőség, ezért váltottam. A cégnél eltöltött utolsó két évemben már elkezdtem a vállalkozást, a karikaturista vonalat. Tulajdonképpen „megfuttattam”, hogy Debrecenben, Magyarországon milyen igény van erre. Szerencsére volt, van; egyre jobban kiforrta magát, így eljött a váltás ideje.

Cívishír: Azt csinálhattad, amit valóban szeretsz.
Kostyál Viktor: Igen, de farkastörvényekkel is járt, hiszen nem volt fix havi bérem, azt magamnak kellett megtermelni. Az első két év kőkemény tapasztalás volt. Meg kellett tanulnom, hogyan működik a piac, hogyan kezelem a szezont és az uborkaszezont. A harmadik évben éreztem anyagilag is, hogy befutottam valahova. Azóta minden évben hozok valami új irányt, ami szükséges is, mert annyira pörög a világ, hogy nem állhat az ember egy helyben. A karikatúráimnak az egyik legjellemzőbb része, hogy nemcsak magát a figurát, a személyt tervezem meg, hanem a környezetet is köré. Ez nyertes ötletnek bizonyult, hiszen aki tőlem kér karikatúrát, az tulajdonképpen részt vesz a megtervezésben, és ezáltal olyan személyes ajándékot adhat, ami manapság nagyon ritka. Születésnapi, névnapi összejöveteleken, esküvőkön is rajzolok, és egy ideje már rendezvényeken is. Ennek okán a sebességet kellett fejlesztenem. Treníroztam magam, a világ profi karikaturistáinak munkáiból merítettem ötleteket, hogyan tudnám felgyorsítani a munkám úgy, hogy az ne menjen a minőség rovására. Idő közben megtanultam két irányba figyelni, tehát miközben rajzolok, folyamatosan társalgok, így aki leül velem szembe, nem érzi soknak azt az 5-6 percet, amíg dolgozom.

Cívishír: Ez hónapok, hosszú évek kitartó gyakorlása volt?
Kostyál Viktor: Nagyon sok idő. Kiültem egyszer egy rendezvényre dolgozni, és akkor azt mondtam: negyedóra egy rajz. Ez még belátható idő, de nem mindenki ilyen türelmes. A ceruzát felváltotta a filctoll, de ott nincs hibázási lehetőség. Végül egy háromfázisos módszert alakítottam ki. Először egy halványabb, kifejezetten árnyalatokra alkalmas filccel megcsinálom a vázlatot, majd feketével jön a kontúr, lezárásra újra az árnyalás. Így ha picit hibáztam is, a végleges rajzon ez már nem látszik. Ez a technika nagyon kíméli a kezemet is, így hosszú órákig rajzolhatok, egy nap alatt elkészülhet 60-70 karikatúra is. Manapság a kitelepüléseknél tematikus karikatúrát készítek, vagyis adott egy alak, és csak a fejet készítem el hozzá. Legyen ez western, szuperhősös, fantasy stílusú.

Cívishír: Sértődöttség, öröm, mosoly, bánat van az arcokon, amikor meglátják magukat kikarikírozva?
Kostyál Viktor: Nagyon sokszor megkaptam azt a kritikát, egyébként joggal, hogy túl finoman karikírozok, már szinte portrészerű a mű. Ezt alá is írom, de az a helyzet, az igény is ez. A kicsit visszafogott, idealizált képek tetszenek a többségnek úgy, hogy a háttérben el van helyezve pár vicces dolog. A nők kifejezetten azt szeretik, ha cukin, azaz nagy szempillával, nagy mosollyal vannak ábrázolva. A férfiaknál kicsit egyszerűbb a helyzet, nem is annyira érzékenyek a poénra. Mostanában kezdtek nyitni az emberek afelé, hogy a kifigurázás is lehet nagyon jópofa, ötletes. Itt is óriási segítség a kommunikáció, hiszen ahogy beszélgetek velük, elmondják, hogyan viszonyulnak az ötlethez.

Cívishír: A személyiségüket kell megfejtened, miközben rajzolsz.
Kostyál Viktor: Ezt szakmai ártalomnak hívom. Akaratlanul is figyelem az emberek gesztusait, beszédét. Szerintem ez hozzátartozik a karikatúra világához, meg eleve: a művészember máshogy vizslatja a világot. Pontosabban nem is máshogy, csak kicsit mélyebben.

Cívishír: Ugorjunk kicsit vissza az időben! Emlékszel, mi volt az első nagyobb munka, amire azt mondtad: ez igen, szintet léptem?! Már nem csak „szimpla” karikatúrával keresnek meg.
Kostyál Viktor: Az akkori nagy munka ma már nem számítana akkorának, de talán amikor először kerestek meg, hogy készítsek tablókarikatúrát. Harminc embert kellett lerajzolni. Majd jöttek az első falfestések, amik már nem karikatúra jellegűek voltak. Hat-hét évvel ezelőtt a barátaimmal összeállva a nyíregyházi gyermekkórház belső felületeire festettünk mesejeleneteket társadalmi munkában. Volt, aki festéket hozott, más a rajztudását. Ekkor rájöttem, hogy ez is megy, plusz ez is egy jó lehetőség, ezt is csinálhatom. Ma már Debrecen több pontján is megtalálhatóak a munkáim, ezekre nagyon büszke vagyok. Ez egy teljesen más világ. Jókor is érkeztek a felkérések, mert szerettem volna kicsit kimozdulni a karikaturista-vonalból. Megbeszélem a megrendelőkkel, hogy jó, ha valamennyire szabad teret adnak akkor is, ha konkrét elképzelésük van, hiszen így lesz igazán egyedi az elkészült falfestés. Ám legutóbb egy az egyben kellett a kész tervet felvinni a falra; ez is tetszett, mert itt meg nagyon precíznek kellett lenni. Szóval ez is változó. De ami közös, hogy képes vagyok úgy belefeledkezni a munkába, hogy nem veszem észre, mikor kellene szünetet tartani. Ennek fizikai jelei is lesznek, meghúzódik a vállam, beáll a térdem. Ezért is sportolok, harcművészetekből összegyúrt harci rendszerben edzek egy kiváló edzőteremben, hiszen bármennyire viccesen hangzik, ez a munka igényli, hogy fizikailag jó formában legyek. Nagyon élvezem, van egyfajta kötetlenség, „ki tudom élni magam”. Ez a fajta sport fegyelmet ad, rendezettséget. És ami talán a legfontosabb, hogy kipucolja a lelki szemetet, edzés után teljesen tiszta fejjel intézhetem a napomat. Varázslatos, hogy az embernek a fizikai léte mennyire össze van kapcsolva a lelkivel.

Cívishír: Ha időrendben haladunk, a falfestések után jött az a felkérés, ami igazán ismertté tett Debrecen széles közönsége számára is. Egy tervező naptár borítóját köszönhetjük neked, melyen Szabó Magda látható. Ám nem egy szokványos rajzról van szó. Beszélnél erről kicsit bővebben?
Kostyál Viktor: Ebben az időszakban jöttem rá, mennyi lehetőség rejlik a munkámban. 2021-ben hívott fel Porkoláb Gyöngyi társadalmi kulturális mediátor, a kiadvány szerkesztője és megkért, hogy ennek a nagyon jól összerakott naptárnak tervezzem meg a borítóját. Igazi kihívás volt, ugyanis azt kérte, egyetlen vonallal rajzoljak egy portrét Szabó Magdáról. Egy karikaturistának ez könnyűnek is tűnhet, ám egyáltalán nem az! Jó pár vázlat született, mire elkészült a végleges mű. Magam is meglepődtem, mennyire jó lett annak ellenére, hogy először nem is tetszett annyira. És ami a legkülönlegesebb az egészben, hogy ezt soha többet nem tudnám pontosan így megcsinálni.

Cívishír: Ez volt a legnagyobb kihívás az eddigi pályafutásod alatt?
Kostyál Viktor: Mondjuk úgy, az egyik legnagyobb. Viszonylag rövid idő állt rendelkezésemre, és ha hozzátesszük, hogy kit is kellett lerajzolnom, Szabó Magda Debrecennek mit jelent, akkor kijelenthető: nagy volt a felelősség. Tudtam, nem egy elvárt szintet kell hoznom, hanem afölött kell teljesítenem. Azt hiszem, ez sikerült. Ez a projekt is több ajtót nyitott meg előttem, még többen ismertek meg a városban, az országban. És nagyon büszke voltam, hogy sokszorosítva ott lehetek a boltok polcain. Mindig is cél volt, hogy elismerjék, megbecsüljék a munkáimat.

Cívishír: Azért is adhat pluszt ez a projekt, mert egy-egy rajz, karikatúra általában felkerül egy szoba polcára, ahol csak a család, a barátok látják. De itt több ezer emberhez jutott el a munkád.
Kostyál Viktor: Számomra minden munka ajándék, az is óriási élmény, hogy az otthonokban ott lehet a művészetemből egy darab. Ezt nem tudja semmilyen más munkahely biztosítani. A rajzolással saját magamnak is örömet szerzek. Ám tudom, mit jelent az embereknek, hogy kapnak egy ilyen egyedi ajándékot, ezért bele is adok mindent.

Cívishír: Volt olyan kérés, amire nemet mondtál?
Kostyál Viktor: Egyetlen egy, de az annyira bizarr volt, hogy nem is beszélnék róla. Nem tudtam összeegyeztetni az értékrendemmel. Szerencsére nem jellemző, ezért is emlékszem ennyire élesen erre az ominózus esetre. Ha esetleg mégis vissza kell utasítanom valakit, akkor csak azért, mert nem tudom időben teljesíteni a kérést. Ilyen lehet például a karácsonyi szezon, amikor már hónapokra előre be van tervezve minden napom. Volt, hogy megcsúsztam egy-egy munkával, ilyenkor nagyon haragszom magamra. Természetesen kompenzálom az ügyfelet, de akkor is bennem marad a tudat: elszámoltam magam az idővel. Van, hogy hajnali 1-2-kor még ébren vagyok, mert hajlamos vagyok túlvállalni magam. A feleségem tudna erről mesélni: ő már rég alszik, én még dolgozom. Az éjszakázásokat igyekszem kiiktatni, nem egészséges. Korán kelő vagyok, így előfordul, hogy fél hétkor már ceruza van a kezemben. Egy megrendelésre készült A4-es karikatúra tényleges elkészülési ideje a tervezéssel, néhány módosítással körülbelül két óra. A változatosságnak köszönhetően nem hiszem, hogy veszélyeztet a kiégés, de piszkosul el lehet fáradni a koncentrálásban. Ma már 40-60 százalék a karikatúra és az egyéb projektek aránya.

Cívishír: A közösségi oldaladat böngészve láthatjuk, számos híres embert is a „ceruzádra vettél ”.
Kostyál Viktor: Egy nagyon jó barátom az egyik tévénél dolgozott, neki köszönhetően találkozhattam például színészekkel, sportolókkal, médiaszemélyiségekkel. Tudtam, hogy Mucsi Zoltán az a színész, aki érti a humort, nála belefér egy erősebb kifigurázás. Összefutottunk a Csokonai Színház büféjében, és örömmel fogadta a művet. Zavarba ejtően művelt ember, remek poénjai vannak, örültem, hogy beszélhettem vele. Azonnal ki is tette a Facebookjára a karikatúrát, sőt, többször meg is osztotta. Ő volt a kezdet. A személyes kedvencem a Csonka Andrásról készült rajz volt, Picit imádtam a Família Kft.-ben, jólesett nosztalgiázni kicsit, széles mosollyal fogadta a karikatúrát. De eljutott a rajzom Zacher Gáborhoz, Kozák Lucához, Csuja Imréhez, Pindroch Csabához és Varga Judit exminiszerthez is. Megfigyeltem, az ismert emberek ingerküszöbe sokkal magasabb, ezért egy erősebb karikatúrán sem sértődnek meg. Minél különlegesebb, annál jobb! Akivel lehet, személyesen találkozom, így lehetőség nyílik egy kis kötetlen beszélgetésre is.

Cívishír: És ne feledkezzünk meg Ambrus Attiláról, a Viszkisről sem!
Kostyál Viktor: Az is igazán különleges élmény volt! Kapott tőlem egy karikatúrát, nagyon tetszett neki, ki is tette a műhelye falára. Leültünk beszélgetni, végtelenül értelmes figura, rendkívül tapasztalt. Ugye legtöbben a sötétebb korszakából ismerjük, de ma már profi keramikus. Folyton pörög, építi magát, ezt ügyesen is csinálja. A beszélgetés során eljutottunk oda, hogy falfestéseket is készítek, majd két hónappal később megkeresett, hogy Szentendrén szeretne egy boltot nyitni, és elvállalnám-e annak kidekorálását? Az üzlet egyik felében a felesége készít és árul egyedi ruhákat, ehhez köthető népi motívumok kellenének, az ő oldalára pedig az életútját szeretné felvázoltatni. Ez is nagy kihívás volt, mert két és fél napom volt arra, hogy ezt az óriási melót megcsináljam, de sikerült, és láttam, nagy örömet szereztem vele. Külön megtiszteltetés volt, hogy napokig erről szóltak a hírek, a munkám végigfutott a médiában.

Cívishír: Beszéljünk egy kicsit a legutóbbi nagy dobásodról! Vass Gergely nemrég kiadta A nagy dinoszauruszkalamajka című mesekönyvet, melyhez te készítetted az illusztrációkat. Minek köszönhető ez a kooperáció, mit kell tudni a könyvről?
Kostyál Viktor: Vass Gergely barátom egy fiatal ügyvéd, kétgyerekes családapa. A gyerekeinek kezdett el mesélni, és mivel jó volt benne, igényelték a folytatást. Ennek okán írt a kisebb korosztálynak egy altatómesét. Majd kitalálta, a nagyobbakhoz is szeretne szólni. Egy kalandosabb történetet álmodott meg, és megkeresett az ötletével. Amikor meghallottam a könyv alapkoncepcióját, egyből rávágtam: csináljuk! A 80-as évek Magyarországán játszódik, egy bányaváros körül forog a történet és az ott található dínótojásokról. Rengeteg retró elem jelenik meg, mint például az Ikarus busz, a szódásszifon, bányászati eszközök. Gergely nagyon aprólékosan kidolgozta a szereplőket is, és ez a részletgazdaság nagyon jó alapot adott az elképzeléseimhez. Nem sok egyezkedés volt a grafikák kialakításánál, szinte egy az egyben fogadta el a rajzaimat. Maga a könyv elkészítése egy évet vett igénybe. Több mint 20 rajzom került bele. Kitaláltuk, hogy legyen egy-két sötétebb rajz is, hogy tudassuk a gyerekekkel: nem kell félni a sötéttől, ott is kalandok várhatnak ránk. És egy bányába azért ritkán süt be a Nap!

Cívishír: És milyen volt a fogadtatás?
Kostyál Viktor: Rendkívül pozitív. Számos rendezvényre, iskolába is eljutottunk, akár határon túlra is. Ilyenkor sokat beszélgetünk a gyerekekkel, közösen rajzolunk, színezünk, értelmezzük az olvasottakat. A könyvbemutató pedig a Kölcsey Központ tetőteraszán zajlott. Olyan helyszínt akartunk, ami ennek az egész retró világnak az összképét átadja, és a Hunyadi-Darabos utcák panelházas panorámaképét mintha erre tervezték volna, csodálatos élmény volt. De ugyanilyen felemelő érzés volt, amikor a nyomdában beindultak a gépek, és elkezdték nyomni a művünket, vagy amikor először kézbe fogtuk a könyvet.

Cívishír: Ha ilyen jók voltak a visszajelzések, akkor készül újabb könyv?
Kostyál Viktor: Nem akarok nagyon előre rohanni, de lesz folytatás, sőt egy másik könyvprojekten is dolgozunk. Túl sokat nem árulnék el, egyelőre titkos könyv a főszereplője. Úgyhogy sok a munka, ideje beszereznem egy klónozógépet!

Cívishír: Ha már említetted, nem mehetünk el szó nélkül a mesterséges intelligencia mellett. Hogy érzed, a technika gyors fejlődése veszélyezteti a munkád?
Kostyál Viktor: Az ember önbeteljesítő sorsa, hogy olyan gépet gyártunk, ami végül jobb lesz, mint az ember. Erről már láttunk filmeket, és maradjunk annyiban, egyik se volt túl békés kimenetelű. Ám szerintem a legnagyobb baj az, hogy ezt a technikai fejlődést mi, emberek nem tudjuk követni. Az, hogy melyik területnek és mikor veszi át a szerepét, csak idő kérdése. Két, három, öt, tíz év, attól függően, hova fejlesztjük az AI-t. Egyszer átfuttattam a helyzetet a fejemben, és úgy döntöttem, én ezen nem pánikolok. Épp az emberi tényezővel akarok példát mutatni, azaz a rajzaim tökéletlenségei adják meg az egyediséget, ezáltal a tökéletességet. Korábban is voltak, akik azt hitték, a tradicionális rajz kihal, de láss csodát, még itt vagyunk! Egy ismerősömnek tettem fel ezt a kérdést: melyiket tartanád értékesebbnek? Ha egy híres számítógépes karaktertervező elkészít neked egy falméretű nyomtatott rajzot, vagy ha egy papírfecnire csinál egy ceruzavázlatot, és aláírja? Ugye nem nehéz eldönteni? Tehát ne akarjunk robotok lenni, legyőzni a mesterséges intelligenciát. Egyelőre másolni, keresni tud, ebből építi fel magát. Ám biztos, hogy egyre taníthatóbb lesz. Azt szoktam mondani röviden: ha már nekem félnem kell, akkor sajnos mindenkinek félnie kell. Reméljük, nem jutunk el idáig. De én előre félni nem szeretnék. Jelenleg a kevésbé kreatív, képzetlenebb grafikusok egy részét fenyegeti veszély, ami sajnálatos, de igencsak tanulságos is.

Cívishír: Nem bántad meg, hogy nem a tanári pályát választottad?
Kostyál Viktor: Rengeteg csodálatos dolgot rejt magában a tanítás, de gyakorlati ember vagyok. Hiszem, hogy nem véletlen, hogy ott vagyok, ahol. Rengeteg lehetőség van előttem, sok tanulás mögöttem. Pozitív ember vagyok, és ha megadatott a lehetőség, hogy alkothassak, akkor szeretnék is vele élni. Úgy gondolom: a helyemen vagyok.

Fogarasi Renáta