21 éve kapta vissza Debrecen a címerét

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából kedden ünnepi ülést tartott Debrecen Város Tanácsa.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mának szóló üzenetét Debreczeni Ferenc tanácselnök-helyettes méltatta, majd a testület egyhangú szavazással úgy döntött, hogy visszaállítja Debrecen ősi, 1693-as címerét.
A régi címer viszaállítását tavaly ősszel kezdeményezte a városi pártértekezlet. A tanács által létrehozott címerbizottság három változatot dolgozott ki, s bocsátott társadalmi vitára. A városatyák - a lakosság többségenek a véleményével megegyezően - döntöttek a legrégebbi városcímer, az 1693-as visszaállítása mellett.
Az új címer kerül a városi zászlóra is, ami jelenleg kék színű. Debrecen hagyományos színei azonban a kék és a sárga. A tanácsi testület ezért kezdeményezi a Minisztertanácsnál, hogy módosítsa a városi zászlóra vonatkozó határozatát, miszerint az csak egyszínű lehet.
Így szólt a hír szó szerint 1989-ből.















