2025 lehet a nagy év az egyetlen magyar űrhajós szerint

Hajdúdorogon az űrkutatás, az űrutazás iránt érdeklődő helyieknek, Hortobágyon egy csillagász találkozó résztvevőinek adott elő Farkas Bertalan a napokban. Bár az egyetlen magyar űrhajós emlékezetes útja óta – a Szojuz–36-on – majdnem 44 év telt el, a nyugalmazott dandártábornok programja igen sűrű. Számos hazai és külföldi meghívása mellett a magyar űrprogramban is szerepet vállal, így részt vesz a következő magyar űrhajós felkészítésében. Az egykori vadászpilótát útban Hajdú-Bihar felé sikerült elérnünk telefonon.

Cívishír: Hetvennégy éves, a mai napig sokat megy az országban az űrkutatás népszerűsítése érdekében. Hogy bírja a gyűrődést? Teniszezik még?
Farkas Bertalan: A legfontosabb, hogy az ember örömöt találjon a feladataiban. Valóban számos meghívást kapok, külföldieket is, sok fiatallal találkozom, ami feltölt. Az ember ilyenkor elfelejti az életkorát. A tenisz már nem megy, kétszer is baleset ért a pályán, nem szeretnék újból műtőasztalra kerülni – megviselt, mert fantasztikus sport. A moszkvai Csillagvárosban olyan nagyságokkal ismerkedtem meg, akik annak idején a Szovjetunió első tíz teniszezője közé tartoztak. Egyikük sporttisztként foglalkozott velem.

Cívishír: Hogyan segíti a Magyar Űrhajós Programot, a HUNOR-t?
Farkas Bertalan: Egy 25-30 évvel ezelőtti újságírói kérdésre azt válaszoltam, hogy ha én nem is kerülök újra a világűrbe, azért nagyon szeretném segíteni a következő magyar űrhajós felkészítését. Ez történik most, hiszen a potenciális magyar űrhajósok kiválasztása befejeződött. Mint ismert, a hosszú, többszintű kiválasztási folyamat során már csak négyen maradtak. Közülük egy fog repülni, egyet pedig az ő tartalékaként kell felkészíteni. Ebben a munkában is lesz szerepem, örömmel vállaltam. Ismerem a fiúkat, le a kalappal előttük, hősiesen végigcsinálták az eddigieket. A program szerint most az Amerikai Egyesült Államokba utaznak, megismerkednek a NASA-val és a kiképzőikkel. Ők már teljesen más játékszabályok szerint repülnek, így az űrállomás fedélzetén magyar szakemberekkel, kutatókkal előre, aprólékosan megtervezett tudományos programot kell végrehajtaniuk. Az űrhajó parancsnoka amerikai lesz, de a magyaron kívüli másik két űrhajós eltérő nemzetiségű is lehet. Abban biztos vagyok, hogy olyan parancsnokot választanak, aki megjárta már a világűrt, ezt majd az amerikaiaknak kell eldönteni.

Cívishír: A két magyar itthon maradóról úgy tudni, részt vehetnek a földi kiszolgálásban.  
Farkas Bertalan: Valóban megvan a lehetőség, de tőlük függ majd. Azon is múlik, hogy pszichésen mennyire tudják elviselni az űrutazásról való lemaradást. Mondhatják, hogy köszönik szépen, de így inkább nem. Vagy meghallgatják az ajánlatot és maradnak az űrprogramban. Nem vagyok jós, de úgy gondolom, a mostani űrhajósunk után is szükség lesz következőre. Ők még fiatalok és ha aktívak maradnak az űrkutatásban, részük lehet hasonlóban. Magyarországnak nem szabad kiszállnia, lemaradnia. A kormány helyesen mérte fel az űripar jövőbeli meghatározó szerepét a medicinában és más területeken. A magyar űrkutatást külföldről is figyelemmel követik, nagyszerű mérnökeink és eredményeink vannak, hogy csak a Masat-1-et vagy a NASA jelenlegi holdprogramjában elért innovációinkat említsem.

Cívishír: A magyar űrutazás időpontjaként 2024 végét, 2025 elejét emlegetik. Van már ennél konkrétabb információ?
Farkas Bertalan: Erről az amerikai szakemberek, a NASA képviselői döntenek majd. Szerintem a 2024 vége túl közeli. Inkább 2025 lehet az az év, amikor a sikeres startot és a visszatérést fogjuk ünnepelni.

Cívishír: A kíváncsiságon túl mi hajtotta, amikor 1978-ban jelentkezett a szovjet Interkozmosz programba? Huszonkilenc éves volt a csatlakozáskor, milyen változást hozott az életébe az a két év, amíg eljutott a Szojuz-36 indításáig?
Farkas Bertalan: Vadászpilótaként csodálatos hivatást választottam, holott igazából soha nem készültem annak. A pápai repülőezrednél remek emberekkel, pilótákkal, mérnökökkel dolgoztam együtt. Amikor kiderült, hogy az Interkozmosz programba csak vadászpilótaként lehet bekerülni, felcsillant a szemem, te jó ég, a világűr, próbáljuk meg! Akkoriban 220-240 vadászpilóta szolgált Magyarországon, a nagyon fiatalok szakmai okból nem kerülhettek be, az idősebbeket a szovjetek nem engedték. Kilencvenötből az orvosi és egyéb vizsgálatok után huszonheten, tizenegyen, heten, azután négyen maradtunk. Előbb a hét, majd e négy űrhajósjelölt közül is már a szovjetek választottak, miután egy hónapot eltöltöttünk Csillagvárosban. A felkészítésre végül Magyari Bélával mehettünk, de onnan már tényleg nem volt visszaút. Újabb időszak következett Csillagvárosban, ahol már repült űrhajósokkal és azokkal ismerkedtünk meg, akik hozzánk hasonlóan a világűrbe készültek. Hihetetlen csapatszellem működött, miközben mindent megteremtettek számunkra a sikerhez. Tényleg semmi mással nem kellett foglalkozzunk, csak a felkészüléssel.

Cívishír: Semmi kétsége nem maradt?
Farkas Bertalan: Egyszerűen nem lehetett! Olyan emberekkel találkoztunk, akik sok mindenen átmentek, tragédiával fenyegető helyzeteket éltek át, mégis visszatértek. Őszintén vallottak a történtekről, nem voltak titkok. Nem mismásoltak, azt akarták, hogy tisztán lásd, mire készülsz. Ez fantasztikus volt számomra mentálisan. Ami nehéz volt, hogy szovjet barátainktól mindezt magyar nyelven nem hallhattuk. Most viszont megvan az az óriási lehetőség, hogy a következő magyar űrhajós számára én magyarként fogok tudni beszélni a rá váró nehézségekről. Mi az, amit át kell élni, hogyan készüljenek fel lelkileg a váratlan helyzetekre. Semmit nem szabad titkolni. Az űrrepülés rizikó, számos olyan esemény megtörténhet, amire nem gondolunk. Mindezt úgy kell belül feldolgozni, hogy az ne veszélyeztesse se a saját munkádat, se a csapattársakét. Elengedhetetlen megteremteni a kölcsönös bizalom légkörét. Esetemben ez egyszerűbb volt, hiszen kizárólag szovjetekkel repültem. A következő magyarnak azonban több nációval kell együtt dolgoznia mind az űrhajóban, mind az űrállomás fedélzetén. Zöldfülűként megy fel arra az űrállomásra, ahol mások hosszabb ideje tartózkodnak. Hiába tanult meg idelent a működésről mindent, élőben, a súlytalanságban úszkálva az nem ugyanaz.

Cívishír: A lánya már megszületett az űrutazása előtt. Mennyire nyomasztotta, hogy nem látja viszont, ha a dolgok rosszul sülnek el?
Farkas Bertalan: Amikor kiválasztanak a repülésre, ezeket a dolgokat ki kell iktatni. A kislányunk csecsemő volt a történtek idején. Kora reggel indultam el Csillagvárosba, még aludtak. Neki emlékei már az itthoni időszakból vannak, hiszen sok helyre elvittük magunkkal. Azt hiszem, megbízható család háttér nélkül ez nem megy, és ez az űrrepülés utáni időszakra is értendő.

Cívishír: Mire gondolt 1980. május 26-án este, az indítás előtti másodpercekben?
Farkas Bertalan: A start előtti öt percben csönd van, békén hagyják az űrhajósokat. Akkor átfut rajtad, hogy mire is vállalkoztál… Engem személy szerint az foglalkoztatott, hogy ha kétéves felkészítés után bent fekszem az űrhajóban, akkor nyomjátok már meg azt az indítógombot, induljunk el! Ott már semmi mással nem tudsz és nem is szabad foglalkozni, hiszen minden másodpercben történhet valami. Hiba, tragédia, bármi, ami miatt végül nem kerülsz a világűrbe.

Cívishír: A repülését követő évtizedekben azonban Magyarország messze került ettől a sikertől az űrkutatásban. Hogyan élte meg ezt? Miért nem tartották fontosnak az ágazatot a különböző kormányok?
Farkas Bertalan: Az űrkutatáshoz nagyon-nagyon sok pénz kell, ahogyan a politika is jelentős hatással van rá. Bár az Interkozmosz program olyan tökéletesen sikerült, hogy a szovjetek sok más ország számára lehetőséget biztosítottak az űrutazásra, a birodalom széthullásával nem az űrprogram folytatása volt a legfontosabb a számukra. Az USA-ban mára az állam és a magánszféra közös vállalkozása az űrutazás. Utóbbi üzleti szempontok alapján beszállt az iparágba, együttesen terveznek, így mindenki jól jár, hiszen az állam számára sem jelent akkora terhet egy-egy űrkutatási program végrehajtása. Az oroszok a jelenlegi helyzetben elszakadnak az USA-tól és Európától, saját űrállomást hoznak létre saját űrprogram mentén. Kérdés, kiknek adnak majd lehetőséget.

Cívishír: Az orosz elszigetelődés a Nyugattól mindenfajta együttműködést megszakít az űrben?
Farkas Bertalan: Teljes elkülönülés talán nem lesz, mert az űrkutatók, az űrtevékenységgel foglalkozó szakemberek másképp gondolkodnak, mint a politikusok. De a politika mindenben benne van. Keveset beszélnek róla, de az amerikaiak, a technológiáikat féltve tényleg nemet mondtak Kínának, amikor azok kapcsolódni szerettek volna a nemzetközi űrállomáshoz. Erre válaszul a kínaiak kísérleti űrállomás fejlesztésébe fogtak és beruháztak a rakétatechnológiába. Mára önálló űrállomásuk kering a világűrben űrhajósokkal a fedélzetén. Megcsinálták amerikai segítsége nélkül. A holdprogramjukat is nagyon komolyan gondolják. Nem olyan régen voltam Kínában, beszéltek nekem az elképzelésükről. Mosolyogva mondták, gyere velünk!  

Cívishír: Végül is ez már nem annyira lehetetlen!
Farkas Bertalan: A neves amerikai űrhajós, John Glenn valóban 77 évesen járt odafenn, kibírta, jól érezte magát, sikeresen visszatért. De azért ennyi idősen eléggé mások a kockázatok…

Cívishír: Mit tett hozzá a szemléletmódjához az űrben töltött 8 nap, amikor megtapasztalhatta, hogy a Föld is csak egy nagyobb világ része?
Farkas Bertalan: Ha válaszolhatok röviden, akkor a Föld és az emberiség jövője miatti felelősségérzetet.

Ratalics László