Nem jött be Nagy Márton korábbi számítása

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit – jelentette július 30-án első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal bővült.
Az első félévben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint stagnált, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,1 százalékkal alulmúlta az előző év azonos időszakit.
Az első becslés szerint a bruttó hazai termék növekedéséhez legnagyobb mértékben a szolgáltatások, ezen belül legfőképpen az információ, kommunikáció teljesítménye járult hozzá. A gazdaság teljesítményét az ipar és a mezőgazdaság fékezte.
Április 1-jén Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter még arról írt, hogy a magyar gazdaság negyedévről negyedévre magasabb fokozatba kapcsol, így a második negyedévben már 1,5 százalékkal nőhet a GDP. Július 30-án azonban az Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM) már úgy kommentálták a második negyedéves GDP-becslést, hogy amíg tart a háború, addig ez a növekedési ütem a reális, ha béke lesz, a növekedés gyorsulni fog. Minél előbb lesz béke, annál gyorsabb lesz a gazdaság növekedési üteme – közölte az MTI.
Az NGM becslése szerint 2025 harmadik és negyedik negyedévben a magyar gazdaság éves alapon 1-2 százalék körüli GDP-bővülést érhet el, így az év egészét tekintve 1 százalékos GDP-bővülés várható.


















