Kósa szerint nem szabad hátradőlni.
Hungarikum lett a debreceni páros! – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a városházán kedden délután. Sejteni lehetett a jó hírt, mert ma már szinte egész délelőtt a városháza előtt néptáncosok, gólyalábas kikiáltó szórakoztatta a járókelőket. A belső árkádok alatt pedig helyi értékeket kínáltak Hajdú-Bihar széltéből-hosszából.
A Magyar Értéktár Bizottság október 13-i ülésén döntött még a fröccs hungarikummá nyilvánításáról is. Jó minőségű magyar ételek mellé ugyanilyen ital dukál! Hungarikum lett továbbá a bajai halászlé, amelynek ezer éves hagyománya van, egybefonódva a népi kultúrával nagyon is élő érték. Az alföldi kamillavirágzat is megkapta e kitüntető címet. A legismertebb magyar gyógynövény, a népi gyógyászat fontos eleme.
A Magyar Értéktárba emelték a Szerencsi csokoládét. Gazdag választékban, hagyományos és megújított termékekkel is jelen van a száz százalékban magyar tulajdonú cég.
Ezzel 54-re emelkedett a hungarikumok száma.
Papp László: köszönetet mondott mindenkinek, akinek része volt a hungarikummá nyilvánítás folyamatában.
A debreceni páros a debrecenieké, hozzátartozik debreceniségünkhöz. Magas nívót képviselő gasztronómiai termékként születik újjá. Nemcsak érzelmi, hanem gazdasági kérdés a helyi élelmiszeripar számára. Hullámvölgyön vagyunk túl: fellendülőben a feldolgozóipar, magyar kézbe került a debreceni tejipar. A húsiparnak reménye lehet az eredeti receptúra szerint készülő debrecenire épülő stratégia.
– fogalmazott a város első embere, aki a mézeskalácsot is a hungarikumot között látná, mert szerinte méltó a címre, ráadásul szintén debreceni.
Kósa Lajos országgyűlési képviselő szerint leelőztük a Fradit, mert a debreceni páros hungarikum, a Fradi-kolbász, a 280-as mindent bele a fasorban sincs. Komolyra fordítva a szót elmondta még, hogy a hungarikummá válás lehetőség egyben, hiszen kereskedelmi mennyiségben kell megjelennie a hazai és a világpiacon is.
Ne dőljünk hátra, és ne mondjuk, hogy elértük, amit akartunk!
– hívta fel a figyelmet Kósa, aki szerint a debreceni megfőzése gasztronómiai bűntett: szuvidolni - paprikás lében abálni -, majd hősokkolni, megpirítani kell. A honatya beszélt arról is, hogy speciálisan hunarikumfejlesztési alap létrehozását támogatná a kormány.
A vonatközlekedés mindkét vágányon szünetel.
Két vidéki banda csapott össze.
Több mint 100 iskola csatlakozott már a programhoz.
A Kréta-rendszerben üzent a szülőknek.
A megbeszélés csupán tájékozódó jellegű volt.
Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod.
További Információkcivishir.hu - Minden jog fenntartva! (2023.09.21)