Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Csokonai Teátrum: új ruhában, tárt karokkal

| 2023. 09. 17. | 23:17:00
Kinyitott a felújított színház.
Csokonai Teátrum: új ruhában, tárt karokkal
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az elmúlt évtizedben Debrecen osztályelső gazdasági, kulturális és idegenforgalmi szempontból is. Egy városi színház újjászületése önmagában is örömhír. Magyarország második fővárosának pedig nemcsak joga, de szinte kötelessége is, hogy olyan teátruma legyen, mint a megújult Csokonai

– írta hivatalos Facebook-oldalán Lázár János építési és közlekedési miniszter szeptember 17-én, a felújított debreceni színházépület átadásának estéjén.

Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt 

Az átadó ünnepség kezdetén Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Főegyházmegye érsek-metropolitája, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Krakomperger Zoltán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános püspöki helynöke megszentelte a Csokonai Teátrum épületét.

Papp László polgármester kiemelte, hogy alig egy évvel a Csokonai Fórum megnyitását követően, éppen a debreceni költőzseni születésének 250. évfordulójára elkészülhetett a Csokonai Színház épületének teljes korszerűsítése. Úgy fogalmazott: ez az épület a magyar színháztörténet nagy tanúja, hiszen számos kiváló művész játékát csodálhatta már a közönség e falak között.

A megújult Csokonai Nemzeti Színház a debreceniség megújult erőforrása. Hiszem, hogy az itt átélt színházi élmények hozzájárulnak majd debreceniségünk kiteljesedéséhez, városunk szeretetéhez és tiszteletéhez és Debrecen történelmi értékeinek megőrzéséhez

– fogalmazott.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a megújult épület a ma elérhető legmagasabb műszaki színvonalon és színpadtechnikai tartalommal valósulhatott meg, miközben megőrizte tradicionális értékeit. – Debrecen mindig úgy fejlődött, hogy sohasem engedte el a múltat, nem engedte el a tradícióit – húzta alá.

Papp László kiemelte, hogy a mai naptól kezdődően a vidéki Magyarországon elsőként Debrecenben, két állandó színház szolgálja a magyar kultúra ügyét.

Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédében emlékeztetett, hogy pontosan 25 esztendeje annak, hogy 1998. október 18-án Debrecen városa egy új korszakot kezdett az itt élők életében. – Debrecen szintet lépett, egy új város, egy új közösség született és közép-európai mércével is észrevehető az a változás, ami végbement. A debrecenieknek sikerült az, ami a magyaroknak még nem, újra centrummá, központtá válni, újraegyesíteni a sok részre szakadt Alföldet. Ebben a 25 esztendőben Debrecen lett az Alföld centruma. Magyarország Kormánya úgy tekint Debrecenre, mint az ország második fővárosára –hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, Debrecenben a múzsák templomát avatjuk, ami Csokonai Vitéz Mihály nevét viseli: a szellem, a tudás, a művészet templomát, a tánc és a zene központját.

– Debrecen olyan város lehet, mint Németországban Hamburg és München. A debreceni gazdasági övezet fejlesztéséről immár 500 milliárd forintnyi értékben hozott döntést a Kormány. Ez jelent új munkahelyeket, új befektetéseket, vasutat, utat és számos olyan ipari létesítményt, beruházást, amely hozzájárul az itt élők életminőségének javításához, emeli ezt a várost és ezt a közösséget. Az a célunk, hogy az egyetemnek, a városnak, a munkaadóknak és a munkavállalóknak még további 500 milliárd forintot biztosítsunk, hogy Debrecen tovább fejlődhessen – szögezte le Lázár János.

Mátyássy Szabolcs a Csokonai Nemzeti Színház – Debrecen igazgatója köszöntőjében azt mondta, hogy egy olyan színházat álmodtak meg, mely alapvetően a népszínházi struktúrára épül, tehát különböző műfajú és karakterű prózai és zenés előadások váltják egymást, emellett pedig – a nemzeti besorolás figyelembevételével – egy megerősített operatagozat és egy frissen megalakult tánctagozat is várja a közönséget.

– Számomra rendkívül fontos, hogy a helyi értékek megtartásával és integrálásával, az oktatási és kulturális intézményekkel szorosan együttműködve a debreceni kulturális élet zászlóshajója legyen a Csokonai Nemzeti Színház. Emellett eltántoríthatatlan vágyam, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi térben is minél hangsúlyosabb szerepet kapjon a teátrum – húzta alá a teátrum vezetője.

A Csokonai Teátrum Költözzünk vissza egymásba! című megnyitó díszelőadását Szabó K. István, Jászai Mari-díjas rendező, a Csokonai Nemzeti Színház művészeti vezetője rendezte. A műsorban közreműködtek: a Csokonai Nemzeti Színház Társulata, Szűcs Nelli Jászai-Mari Díjas érdemes és kiváló művész, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és a Kodály Filharmonikusok Debrecen.

A Csokonai Teátrum felújításáról:

A teljes körű felújítás 2020 szeptemberében kezdődött, előtte pedig a ’80-as évek elején korszerűsítették nagyobb léptékben az épületet, de olyan mértékű átfogó felújítás, mint amit most hajtottak végre, az épület elkészülése óta nem történt. A munkaterület átadását követően néhány hónappal olyan munkálatok kezdődtek, amely során a kivitelező, a HUNÉP Zrt. a szerkezetig visszabontotta az épületet, a színpad alatti térben egészen a téglákig, hat és fél méter mélyre mentek le. A felújítás nagyon fontos eleme az értékőrzés, a munkálatok pedig műemléki felügyelet alatt zajlottak. 

A színházat teljes egészében az eredeti terveknek és régi stílusának megfelelően újították fel a kormány mintegy 12,7 milliárd forintos támogatásával.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
További híreink
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Mégsem lesz Debrecenben Közlekedési Múzeum?
Lázár János 2024-ben váratlanul bedobta, most úgy tűnik, kifújt a dolog.
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A nordic walking közösség példát mutat Debrecenben
A mozgás, az egészségtudatosság, a természet szeretete és a közös szenvedély ünnepe.
Autótűz a Kerekestelepen
Autótűz a Kerekestelepen
A debreceni tűzoltók siettek a helyszínre.
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Kinyitott az Alföld legnagyobb „plázája”
Páratlan termékkínálat a Mihály-napi nagyvásárban.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
Így emlékeztek meg a világégésről Debrecenben!
A cívisívárost is addig soha nem látott pusztítás érte.
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
Varga Zoltán Gyurcsány nélkül is megy tovább
A debreceni DK-s büszke, és nem hátrál.
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Uniós csatlakozás: rendhagyó ünnep Hajdú-Biharban
Mozogjon 21 kilométert, és nyerjen!
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Mindent látunk, amíg eljutunk az utolsó utca utolsó házáig
Bereczki-Csák Helga debreceni újságíró, író beszélt első regényéről.
Képtelen történet ihlette a debreceni újságírót
Képtelen történet ihlette a debreceni újságírót
„Vidéki mocorgásból” Nők Lapja irodalmi díj.
A vidéki múzeumok a MODEM kiállításának fókuszában
A vidéki múzeumok a MODEM kiállításának fókuszában
Új tárlat nyílik a debreceni művészeti központban.
Húsvét: kijutni a fényre
Húsvét: kijutni a fényre
Nagyszombaton az esti vigília szertartással kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepe.
Táncra perdül Debrecen
Táncra perdül Debrecen
A tánc debreceni szereplői együttműködésbe fognak.
Megsétáltatják a debreceni iskolásokat, és jó okból teszik
Megsétáltatják a debreceni iskolásokat, és jó okból teszik
A cél az, hogy többet tudjanak a városról, ahol élnek, tanulnak.
Elhunyt a Nobel-díjas író
Elhunyt a Nobel-díjas író
Műveinek fő témája a hatalom és a korrupció kérdései voltak.
Egy egész népet tanítani
Egy egész népet tanítani
Az első újságíró másfél perc után falfehéren támolygott ki a 32-es szobából.
Nyolcvanéves a ma élő legnagyobb gitáros
Nyolcvanéves a ma élő legnagyobb gitáros
Drog, alkohol és tragédiák árnyékolták be az életét.
120 éve született az egyik legviccesebb magyar
120 éve született az egyik legviccesebb magyar
Kár, hogy nem teljesedhetett ki az életműve.
Megvan, hogy nézhet ki az új debreceni múzeum
Megvan, hogy nézhet ki az új debreceni múzeum
Lánszki Regő: a kérdés nem az, hogy miért Debrecen, hanem az, hogy miért csak most.
A Nagyerdői fái alatt idén is lesz mit nézni
A Nagyerdői fái alatt idén is lesz mit nézni
75 éves a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Súlyos baleset Debrecenben
Súlyos baleset Debrecenben
A mentők is a helyszínen.
Hirdetés
Hirdetés
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Megrendezték a debreceni Bundesligát
Mintegy 50 német érdekeltségű vállalat működik a cívisvárosban.
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Az amerikaiak sem kegyelmeztek a magyaroknak
Akárcsak egy nappal korábban a németek ellen, most is hat gólt kapott a magyar válogatott.
Hirdetés
Gazdaság
A Rossmann mennyiségi korlátozást vezet be
Így védekeznek az árrésstop ellen.
Fejlesztések és remények Berekböszörményben
Mikrobusz, piactér, kamerarendszer és kultúrház – így tervezik a jövőt a faluban, ahol még a skótok is otthon érzik magukat.
A bor elsősorban kultúra, nem alkohol
Egerbe került a Borászok Borásza díj.
Újabb tavak Debrecenben a vízmegtartásért
A Tócóvölgyben a Vezér utcainál sokkal nagyobb vízfelület jönne létre.
Vámháború: a britek jó alkut kötöttek
Sok munkahelyet sikerül így megtartaniuk.
Szakmai napot tartottak a debreceni hallgatóknak
Az iparban jelentősen megnőtt a gumifelhasználás.
Hirdetés
Hirdetés
Támogatott tartalom
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja – ismerd meg az év fáját!
Madarak és fák napja a Zsuzsival: élmény, tudás és természet egy helyen.
Tina Turner lelke Debrecenben
Tina Turner lelke Debrecenben
Rebecca O’Connor, a világ egyetlen Tina Turner által támogatott előadója, május 18-án lép színpadra a Kölcsey Központban.
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
Nosztalgiajáratok, játék, élmény és közlekedés
A közlekedési kultúra napján, május 11-én, vasárnap újra felnyílnak a sorompók a DKV Zrt. Salétrom utcai telephelyén.
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
Tetőtéri ablak – megfelelő szigetelés és kényelem egyben
A nyílászárók szerepe az otthon hatékonyságában.
Hirdetés