Már két éve nincs köztünk a DVSC legendája

Hosszan tartó betegség után 2021. augusztus 13-án hunyt el Jeddi Mária kézilabdázó, a DVSC ikonja, aki az összes tétmeccset figyelembe vége 356 alkalommal húzta magára a Loki-mezt, 1492 találatot elérve, ezzel harmadik a DVSC örökranglistáján. A válogatottban 59 alkalommal szerepelt, 137 gólt szerezve.
1965. augusztus 19-én született Miskolcon Jeddi Rudolf és Csicsvári Mária gyermekeként.1979-ben egy általános iskolai mérkőzésen figyelt fel rá a Miskolci Spartacus edzője, aki leigazolta őt. 1981-től a Borsodi Bányász korosztályos csapatában szerepelt, majd 1982-ben lett az első csapat játékosa. 1988-ban igazolt a Lokihoz. Egy szezonnal azután érkezett Miskolcról, hogy a Loki a bajnoki csúcsra ért.
A debreceni csapat mindkét EHF-kupagyőzelméből kivette a részét, háromszor nyert Magyar Kupát a csapattal. Tizenkét idényt töltött a debreceni csapatnál és a szurkolók nagy kedvence volt mindvégig a Manyinak becézett játékos. Egy esztendőt Dániában légióskodott, de visszahúzta a szíve a Lokihoz. A visszavonulása után is tartotta a kapcsolatot egykori játékostársaival, minden évfordulós találkozóra eljött, hogy megörvendeztessen mindenkit jókedvével, örök optimizmusával.
[Beillesztett cikk: Khan Rajiullah Joey debreceni orvos emlékére]










































